NICOLAE BALOTĂ néhány nappal ezelőtt ünnepelte ötvenedik születésnapját. Aki személyesen ismeri őt s egy városban él vele, megszoríthatta kezét ez alkalomból, vagy fölhívhatta telefonon, hogy gratuláljon neki. Akik csak írásaiból ismerik, nos, azoknak szeretném itt most felhívni a figyelmét erre a szerény, mindig szívélyes mosolyú, halk szavú és mozdulataiban benső harmóniáját sugárzó emberre, aki egyszerre Blaga, Petőfi és Hölderlin szerelmese, akinek idejéből-energiájából-tudásából egyaránt telik arra, hogy odafigyeljen mindarra, ami a mai román irodalomban és mai világirodalomban történik. Cikkeivel, tanulmányaival, esszéivel, recenzióival, előszavaival, mindenütt találkozunk, de akik itt élnek a fővárosban, igazolhatják, vele magával is mindenütt, ahol az irodalom közügyi dolgaiban tenni vagy szólni kell. Mikor ír, mikor olvas, mikor figyel oda, ez némileg rejtély, aminek nyitjáról ő legszerényebb mosolyával hallgat, legfennebb annyit hajlandó nyilatkozni: „Hát, dolgozom”.
KEVÉS SZORGALMASABB embert ismertem Balotánál. De a szorgalom nála az alkotóképesség szerves velejárója, nem hangyaszorgalom, hanem a humánumból fakadó szellemi éhségét csillapító munkaláz. A tudnivágyás és a közlésvágy egymást tápláló energiaforrásai késztetik állandó odafigyelésre, munkára. Széles körű műveltsége, nyelvtudása, ízlése, ítélőképességének tudományosan aládúcozott tárgyilagossága az írástudók legnemesebb elhivatottságára teszik alkalmassá: a fölvilágosítás mindenkori értelemben fölfogott munkájára.
A ROMÁNIAI MAGYAR irodalmi közvélemény különös szeretettel és megbecsüléssel figyeli Nicolae Balotă munkásságát, hiszen annak széles horizontokat átfogó ölelésében helyet kap a mi irodalmi termésünk legjava is. Érthető, értékelő, ismertető, összehasonlító, folyamatokat érzékelő írásai irodalmunkról egy olyan gyakorlatot példáznak, amely a testvériséget mindenekelőtt a kölcsönös megismerés állandó folyamatának vallja. Ennek jegyében figyel oda Balotă a magyar klasszikus és két világháború közötti hagyományra is. Érdemes lenne e kitűnő román írástudónak ilyen tárgyú írásait külön kiadni, románul is, magyarul is. Ezzel csak közös önismeretünket szolgálnánk. Sohasem kései születésnapi ajándékként – amivel valójában ő ajándékozna meg bennünket.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 6. számában, 1975. február 7-én.
