A FANYALGÓ széplelkek hol itt, hol ott szólalnak meg és böcsmölik B. B.-t. Őket nem érdekli a színdarabok világsiker-sorozata, a versek újabb elterjedtsége sem. Ők nem világnézeti, hanem esztétikai alapon támadják. Akik ugyanis világnézetileg állnak vele szemben, azokat megértem, csakhogy nyilván nem értek velük egyet.
A fanyalgókat viszont egyszerűen nem értem. Azok, akik egy konzervatív „realizmus-modell“ nevében iktatták ki műveit az irodalomból, később részben vagy egészében beismerték tévedésüket. A fanyalgók együgyűsége ugyanazt fújja: Brecht műveinek tanjellege lerontja esztétikai értéküket.
Brecht szerint „a gondolkodás az emberi nem legnagyobb öröme“, következésképpen a tanulás is, egyben pedig esztétikai élvezet forrása is. Brecht műve nem értékelhető a kellemes ismérvei szerint, mely a szórakozás és nem a műélvezet ismérve, noha e kettőt a mindig buzgó iparosok előszeretettel egybemossák.
BRECHT megértéséhez sokban hozzásegített barátságom Heinz Kahlau-val, aki Brecht tanítványa volt a Berliner Ensemble-ban, ahová a mester nem csupán fiatal színészeket és rendezőket gyűjtött maga köré, hanem fiatal írókat és költőket is. Kahlauval az évek során sokat vándoroltunk itthon és nála otthon is: jártunk a nagyvárosok sűrűjében: Bukarestben és Berlinben, a Székelyföldön és Neu-Brandenburgban, a Duna deltájában és a keleti-tengeri Ugedom-félszigeten, a konstancai és a rostocki kikötőben. Ezekről az utakról hazatérve én mindig valamivel többet tudtam meg Brechtről is. Valamivel többet akkor is, amidőn megismerkedtem barátaival, köztük nem is egy Brecht-tanítvánnyal, mai fiatal NDK-beli költőkkel, akik ha nem is közvetlenül, de valójában mégis Brecht iskoláját járták ki. A brechti Freundlichkeit, azaz barátságosság sűrű és mégis áttetszőén tiszta légkörében éltem ilyenkor magam is, és idővel kibetűztem ennek a magatartásnak az összetevőit: a tapintatos, gyöngédségig szívélyes figyelmességet; az alapos érdeklődést minden iránt, a másik iránt, mások iránt; a sallangtalan egyszerűséget, a tanulási vágyat és készséget, a spontán, segítő kézzel bizonyított szolidaritásérzéket. Olyan emberi magatartásjegyek ezek, amelyek immár a jellem esztétikájára utalnak.
Félreértés ne essék, nem hibátlan Grál-lovagokkal találkoztam, csak olyan emberekkel, akik mesterüktől megtanultak „barátságosságot termelni“. Brecht szerint a szocialista forradalmi változások törvényszerűségei szerint cselekvő embernek „barátságosságot kell termelnie“. Vagyis másfajta viszonyokat ember és ember között. S ha a fönnálló társadalmi viszonyok ezt megakadályozzák, akkor nyilván meg kell változtatni ezeket a viszonyokat, hogy a barátságosság mint ember és ember közötti viszony tömegméretekben termelődhessék. Van Brechtnek egy verse, amelyben azt írja: „a szerelmesek boldogságot termelnek“. Ez némiképp arra is rávilágít, miként termel barátságosságot a forradalmár, vagyis hogyan válhatnak emberi érzelmek mint az emberség tartalmai egy általános társadalmi létvitel jegyeivé. Csakhogy Brecht szerint a barátságosság mint emberi magatartásforma a világ és benne az emberek átértésének és megértésének, a történelem pontos ismeretének, a dolgok megváltoztatása tudománya – a marxista dialektika – ismeretének s jellemben, a személyiségben megnyilvánuló eredménye. A művészetnek, az irodalomnak tehát ezt kell szolgálnia, a világ megváltoztatását, az ember emberré válását. Így függ össze Brecht világnézete, forradalmi meggyőződése és esztétikája.
Lion Feuchtwanger – aki hosszú évtizedeken keresztül Brecht benső barátja volt – azt írta róla: „Brecht, a türelmetlen szerző írta meg a harmadik évtized első verseit és első színműveit. Azt legalább még megérte, hogy az idő lassan a nyomába lépett. De ha a maiak sejtik is a jelentőségét, műveinek teljes gazdagságát csak az eljövendők fogják fölismerni.“
Megjelent A Hét V. évfolyama 36. számában, 1974. szeptember 6-án.