Ma már konszenzus van arról, hogy az Obama-adminisztráció történelmi tette az „ázsiai nyitás” (pivot to Asia) volt, azaz az USA mind diplomáciai, mind katonai kapacitásainak a Közel-Keletről a Távol-Keletre való koncentrálása. Bár a teljes kivonulás végül csak Biden alatt valósult meg – amikor az amerikai csapatok Afganisztánt is elhagyták – madártávlatból nézve az elmúlt 12-16 év ezzel együtt is a növekvő kínai–amerikai versengésről – kvázi hidegháborúról – szólt. Ennek újabban – Trump első elnöksége óta – pedig a szankciós hadviselés lett a legfőbb jellemzője. A legnagyobb kérdés, hogy a visszatérő Trump mennyire illeszkedik a sorba, és ebben a tekintetben mennyiben követi Bident majd.
Folytonosság vagy akadozottság?
Bár a Kína jelentette kihívást illető kétpárti – republikánus és demokrata – konszenzus már régóta megvan, a két fél által követett vagy követni kívánt politikák sokszor mégis eltérnek egymástól. Ezzel együtt az is tény, hogy az elmúlt években sok tekintetben egy utólagos konvergencia is megfigyelhető volt. Érdemes például visszaemlékezni, hogy a Trump első elnöksége alatt bevezetett Kína-ellenes szankciók – melyek a ZTE-t és a Huawei-t érintették – még a demokraták rosszallását vívták ki, miközben a Biden adminisztráció később tovább is bővítette az utóbbit érintő korlátozások körét.
Kezdetben viszont mind az „Obama-doktrina”, mind az akkori demokraták elsősorban szabadkereskedelempártiak voltak, és Kína feltartóztatását inkább a többi kelet-ázsiai országgal kötött kereskedelmi és szövetségi megállapodások révén képzelték el. A 2010-es évek elején a kínai gazdaság kapacitásai jelentősen a mai alatt voltak, és éppen ezért a kínai kapcsolatok súlya is sokkal kisebb volt a kelet- és délkelet-ázsiai gazdaságok életében. Az első Trump adminisztráció és a kínai iparpolitikák viszont felülírták ezt.
Trump 2016-ban még tisztán egy kereskedelmi háborúról beszélt, amiben a nemzetbiztonsági szempontok meglehetősen korlátozottan jelentek meg, a kitűzött cél pedig az amerikai kereskedelmi deficit csökkentése volt. Bár a szankciók több országgal szemben is be lettek lengetve, talán pont a geopolitikai realitások miatt végül kizárólag a kínai termékekre alkalmazták azokat. A szankciók kivezetésért cserébe pedig a Kínába irányuló amerikai mezőgazdasági export növelését várták el.
A kínai beteg – Megtörhető-e a kínai gazdasági lejtmenet? – Bár a kínai gazdaság már évek óta komoly problémákkal küzd, az idei évben ezek már a mindennapi is életben tapinthatóvá váltak.
A Biden és nemzetbiztonsági szakértője, Jake Sullivan által megfogalmazott új szankciós politika viszont már a „kis kert magas kerítés” elvére hivatkozott, bár a Trump által bevezett szankciók jelentős része alattuk is megmaradt. Előbbi azt jelentette, hogy a kereskedelmi egyensúlytalanságok helyett pár stratégiai iparágra kell fókuszálni, azon belül is a legfejlettebb technológiai hátteret igénylő szegmensekre. Ez továbbá kiegészült az egyéni, „cégalapú” szankciós listák helyett a földrajzi elvvel is, azaz ezekben a szegmensekben automatikusan minden kínai cég szankcionálttá vált.
Az „első áldozat” a félvezetőipar lett, ahol 2022 óta eddig példa nélküli korlátozások léptek életbe, viszont az idén elfogadott csomag már újabb iparágakat – ezek közül kiemelendő az elektromosautó- és akkumulátorgyártás illetve a napelemek – is érinteni fog (a vámoknak a jelentős része 2025 illetve ‘26-tól lép majd életbe).
A fentieket összefoglalva talán kijelenthető, hogy a demokraták Kína feltartóztatását inkább többoldalú, multilateriális alapon próbálták megközelíteni, ahol az amerikai szövetségesek szintén komoly szerepet kapnak. Ezt persze részben árnyalta az utóbbi évek félvezetőipart érintő szankciós politikája, melynek továbbra is csak részlegesen sikerül a betartatása és a meghatározó japán illetve holland szereplőkkel való együttműködés is problémákat vet fel (erről lásd alább részletesebben). Trump részéről viszont az első elnöksége alapján egy sokkal inkább ad hoc szabályozás várható, ami értelemszerűen kevesebb koordinációval is jár. Korábban például az is előfordult, hogy egyes kevésbébb ismert kínai cégek mindössze pár hónapot töltöttek a szankciós listán, és ez a fajta kapkodás a következő években sem kizárt.
Záruló olló
Biden alatt – szemben Trump első elnökségével – a szankciók kiegészültek egy aktívabb iparpolitikával is, amire legutóbb a hidegháború időszakában volt példa. Ennek zászlósprojektje az úgynevezett „IRA”-törvény volt (Inflation Reduction Act – a névvel ellentétben komoly inflációs hatással járt), aminek keretein belül az amerikai cégek jelentős adókedvezményeket kapnak, ha az otthoni gyártókapacitásaikat növelték egyes stratégiai iparágak, úgymint a chipgyártás és az elektromosautó-ipar terén.
Amerikai nemzetbiztonsági körökben konszenzus alakult ki arról, hogy míg a hidegháborús években az űripar volt a versengés fő terepe, mára ez az AI és az ezzel szorosan összefüggő félvezetőipar lett. Ahogy korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk, a 2022-ben bevezett amerikai szankciók három szinten is érintik a kínai képességeket. Egyrészt, a legfejlettebb chipek nem adhatóak el kínai cégek részére, az Nvidia ezt kikerülendő például speciális, a kínai piacra fejlesztett GPU-kat dobott piacra, melynek teljesítménye viszont az Amerikában kapható modell alatt van.
Másodsorban – elkerülendő, hogy Kína saját maga fejlessze ki a legfejlettebb chipeket – a chipgyártáshoz szükséges technológiák exportja is korlátozva lett, és itt jön be a már említett koordináció kérdése Japánnal és Hollandiával (a két országban találhatóak meg a litográfia terén vezető ASML, Nikon és Canon cégek). Harmadrészt, az amerikai állampolgárok is csak engedéllyel vállalhatnak munkát külföldön a félvezetőiparban, melynek figyelmen kívül hagyása az állampolgárság elvesztésével is járhat.
Bár ezek a szankciók már lassan két éve életbe léptek, a várható hatás továbbra is kérdéses. A Huawei például tavaly a várakozásokkal szemben képes volt egy újabb okostelefonnal megjelenni, mely Kínában készített chipeket tartalmazott, illetve a Huawei által gyártott chipek is egyre inkább felveszik a versenyt az Nvidia kínai piacra szánt modelljeivel. Ennek elsődleges oka a mostani szankciós jogi környezet kuszasága, amit szintén bonyolít a külföldi cégek jelenléte. Szintén ide tartozik, hogy a már említett holland és japán vállalatok az amerikaiak által kívántnál csak kevésbé szigorú korlátozásokba voltak hajlandóak belemenni, azaz a kínai ipar akár tisztán is hozzá tud jutni olyan berendezésekhez, melyek lehetővé teszik a nem csúcskategóriás, viszont már fejlettebb, középkategóriás félvezetők gyártását. Végezetül, különböző szatellit-vállalatokkal, illetve bizonyos csempészútvonalak használatával Kína – kisebb mértékben ugyan – de még mindig be tudja szerezni a legfejlettebb chipeket.
Dömping
A fent leírtak miatt a Biden-adminisztráció részéről a mostani szabályozás további szigorítása már régóta napirenden volt, és a témát jellemző kétpárti konszenzus miatt semmi sem utal arra, hogy Trump alatt a folyamat teljesen megakadna. Ugyanakkor az új elnök beiktatása ezt mindenképp késletetheti, ráadásul az is kérdés, hogy az establishment-ellenes Trump adminisztráció mennyi pénzt hagy a szankciókat is felügyelő szövetségi hatóságoknál.
A szabályozás szigorúsága kapcsán egyébként a fő dilemma, hogy a már említett „kert” mennyire legyen kicsi. Értelemszerűn bár a félvezetőipar teljes bojkottja jogilag viszonylag egyszerűen kivitelezhető, ez viszont az amerikai cégek jelentős bevételkiesésével járna együtt. Az olyan chipgyártók, mint az Intel, Nvidia vagy éppen az AMD bevételének körülbelül 20-30 százaléka Kínából származik, ennek elvesztése egyszersmind az említett cégek kutatás-fejlesztési képességeinek a csökkenését is jelentenék.
Az amerikai cégek mai, globálisan domináns pozíciójukat elsősorban a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetik, ami lehetővé tette számukra a méretgazdaságos termelést (adott esetben külföldön), illetve a korlátlan hozzáférést a külföldi piacokhoz. A mostani szankciós politikákkal szemben leggyakrabban felmerülő kritika, hogy a kínai vásárlók elvesztése ezt az előnyt erodálná el, miközben a kínai cégek kénytelenek lennének hazai beszállítókkal dolgozni. Fontos aláhúzni, hogy a legtöbb félvezető jelenleg Kínában kerül felhasználásra.
Az elmúlt egy év ráadásul azt mutatja, hogy a kínai vezetés egyre inkább tisztában van a nagy belső piac adta előnyökkel. Az említett amerikai cégek bevételei már most is jelentősen visszaestek, hiszen kormányzati nyomásra a nagyobb kínai cégek – ha van hazai alternatíva – akkor akár a drágább, kínai megoldáshoz nyúlnak. Ide tartozik az is, hogy lényegében az Apple termékeinek a használata állami munkahelyeken be lett tiltva, ami a rivális Huawei-t nyilvánvalóan helyzetbe hozta.
Ez a stratégia különösen a már régebbi, így szankciókkal nem sújtott chipeknél működik, ezek felhasználása viszont nagyon is széleskörű, az autóipar például döntően ezekre épít. Ebből a szempontból a EV-k körüli kereskedelmi háború is értelmet nyer, hiszen az erős autóipar (és általában bárminemű gépgyártás) a kínai chipgyártókat is magával húzhatja. A chipgyártók profitábilitása pedig elengedhetlen a kutatás-fejlesztés finanszírozásához, és így távlatilag a Kínát jellemző technológiai lemaradás behozatalához. A kínai „iparfejlesztés” ezen módszere már jól ismert, lényegében így sikerült az elektromos-autók és akkumulátorok terén is globálisan vezető pozícióba kerülni. Persze jelenleg még kínai szempontból legjobb esetben is egy 2-5 éves különbségről beszélünk a félvezetők terén.
Musk, a fekete ló
A második Trump-adminisztráció tehát várhatóan tovább fog menni a kínai chipgyártást korlátozó szankciók szigorításával, de ennek üteme még kérdéses. Ezt pedig tetézi Elon Musknak a Trump kampányában való hathatós megjelenése, és esetleges kormányzati kinevezése is.
Bár Musk eddig kifejezetten jó viszonyt ápolt a kínai vezetéssel (és kapott ezért lehetőséget Shanghajban gyár nyitására kínai cég bevonása nélkül), utóbbi részéről adekvát válasznak tűnhet a Kínában operáló külföldi cégek működésének korlátozása vagy ellehetetlenítése is. Ne feledjük, hogy az Nvidia mellett több gigavállalat – Tesla, Apple – profitabilitása is erősen függ a kínai piactól, melynek elvesztése jelentős részvényáresést okozna, és amely legrosszabb esetben egy medvepiac kezdetét is jelenthetné.
Musk jelenlegi és várható befolyásáról egyelőre csak feltételezések vannak, de komolyabb pozíció esetén átmenetileg mindenképpen tud zavart okozni, a Kínát sújtó szankciós politikákat övező kétpárti konszenzus ellenére is. És bár a kínai félvezetőipar lemaradása rövidtávon nem behozható, újabb egy-két év „kiskapus” működés tovább segíthet csökkenteni azt.
