Több mint három hete közöljük összehasonlításul az információkat a romániai, illetve magyarországi járványügyi helyzetről. A legújabb a befejező rész. Sorozatunk legfontosabb adatait a fertőzöttek napi új és összesített száma, illetve a napi és az összes elhalálozottak száma adták.

Az azonosított fertőzöttek esetében az adatok viszonylagosak, hiszen nem lehet(ett) tudni, hány tesztet elvégezve jutottak az illető értékekhez a két országban; a halottak száma (különösen a végső, összesített száma) biztosnak tekinthető.

Románia területe több mint két és félszerese a Magyarországénak, lakossága pedig nagyjából a kétszerese. Az előbbi adat sem teljesen irreleváns a járvány szempontjából, a lakosságszám viszont abszolút mérvadó a járványadatok összehasonlításánál.

Az első kimutatást március 12-én közöltük, Romániában ekkor 5010 új esetet diagnosztizáltak és összesen 108 új halálesetet jelentettek, az áldozatok száma 21 360-ra nőtt. – Magyarországon aznap 9011 új fertőzöttet azonosítottak, elhunyt 130 beteg, az elhunytak száma 16 627 főre emelkedett.

Vegyünk egy közbülső dátumot: március 25-én Romániában 6651 új esetet diagnosztizáltak, a nyilvántartott fertőzöttek teljes száma már 919 794. Elhunyt 140 személy, így az áldozatok száma 22 719. – Aznap Magyarországon az újonnan azonosított fertőzöttek száma 9637, velük együtt a járvány kezdete óta összesen 603 347 fertőzöttet azonosítottak. Elhunyt 272 beteg, így az elhunytak száma 19 224 főre emelkedett.

Végül április 4-én (mindkét országban némi csökkenés kezdett mutatkozni az adatokban) Romániában 4141 új esetet diagnosztizáltak, ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 974 375-re emelkedett, elhunytak napi száma 97, öszesen 24 070. – A magyarországi adatok: 6566 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 685 979 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 211 beteg, így az elhunytak száma 21 715 főre emelkedett

Ha a megfertőzöttek mai, pillanatnyi összesített számát tekintjük: Románia 974 375 (a húszmillióból, vagyis 487 183 a tízmillióból), Magyarország 685 979 (a tízmillióból). Magyarországon tehát lakosságarányosan közel 200 ezerrel nagyobb a megbetegedettek száma – a viszonylagos adatokból kivetítve. Mondtuk, ez az érték függ az elvégzett tesztek számától, annak függvényében lehet akár kisebb, akár nagyobb.

Ennél sokkal pontosabb és fontosabb adat az elhunytak száma – különösen amióta a magyar miniszterelnök kijelentette, hogy az elhalálozottak számában méri a sikert.

Nos, 2021. március 4-ig (vagyis március harmadikával bezárólag) Romániában összesen 24 070 ember halt meg Covidban (a húszmillióból); Magyarországon összesen 21 715 fő (a tízmillióból). Románia tízmilliójából 12 035 lenne az elhunytak száma – vagyis alig valamivel több mint a fele (0,554) a magyarországinak.

Fordítva: ha Magyarország húszmilliós ország volna, a kétszer annyi elhunyt 43 430 lenne, ami a romániai 24 070-nek 1,8-szerese. Majdnem kétszer annyi…

Következtetés nincs. Magyarázat nincs. Mintha, valahol, mégis több lenne egyszerű játéknál a számokkal.