Annyi a gyönyörű, szerves könyvillusztráció (milyen csodálatos hagyománya és kultúrája van ennek – is – a magyar könyvkiadásban!), hogy ezúttal nem nehéz illusztrációt találni sorozatunk aktuális darabjához, miután az ötven évvel ezelőtt megjelent képek használhatatlanok. Kísérő-, ajánlószöveget ezúttal a lap főszerkesztője írt.
Huszár Sándor: Hogy lett szép a könyv?
Úgy értem: miért? Mi célból, amikor az neki – jellegéből következően – nem feladata. A könyv szépsége belső tulajdonság, mint az emberé. Mert az emberi szépség nem azonos a külsőséggel, hanem egy belső sugárzás. És a csodálatot sztárfotók talmiak. Többnyire.
Elnézést: a könyv szépsége (mégis inkább) olyan, mint a feleségé. Ha túlságosan akar tetszeni, gyanús. Ha egyáltalán nem, akkor már nem is gyanús, hanem egyenesen nyilvánvaló. Nem feleség értelemben, hanem általánosabb szférában, amit úgy hívnak: nő. A nőnek meg a virágnak feladata, hogy tessék.
A zavar sorainkban most már tökéletes, nyájas olvasó: írás, irodalom – könyv és könyvgrafika hasonlítható egyáltalán a modern emberiség talán legproblematikusabb, de kitartó harmónia-törekvéséhez, és ha igen, kell-e a jó bornak cégér? Szüksége van-e a Madame Bovarynak a Dior cég szolgálataira? És segít-e a rossz könyvön az, ha szép? És ha segít, akkor humánus cselekedet-e ez a segítség?
De mi az, hogy rossz könyv? Hiszen Tolsztojnak Shakespeare is rossz.
És Gutenbergtől napjainkig terjedően lehet-e egyáltalán érvényes szépségideáit felállítani? És ha igen, 2000-ben szép lesz-e az, ami ma tetszik?
A gondolat szabad csikó. Naiv is: hiszi, hogy lerúghatja a csillagokat.
Gyerünk a könyvállvány elé. Szeretem a szép könyvet. (Ez az igazság.) A jót, ami szép. Ennek ellenére – lám a polcokon sok a csúf könyv. Mint ahogy gyanús az a könyvtár, ahol csupa díszkiadás fogad glédában, mint díszszázad államfőt. Sok a csúf könyvem, ez az igazság. Ragaszkodom hozzájuk. Jobban, mint sok széphez. Olyanhoz, ahol a grafikus magára maradt! Magára, kérem. Egyedül maradt. Rezet csörget s aranyat kiabál. Tulajdonképpen valljuk be őszintén: jóhiszeműen bár, de becsap.
Könyv és grafika tehát emberi viszonyulás. Egymás iránti felelősség. És közös felelősség egy harmadik, az olvasó iránt.
Munkatársat, barátot mutat be itt a könyvgrafikus személyében az író. Hív barátot, aki hisz társában, a tollforgatóban. Előlegezi a bizalmat és tehetségét. Mint ahogy lényegében az író is ezt teszi, amikor szellemi gyerekét rábízza.
Általában. Olykor persze az előleg fogalma körül konfúziók is előfordulnak.
Megjelent A Hét I. évfolyama 6. számában, 1970. november 27-én.