Már a nyári tusványosi előadáson is észrevehető volt (számomra legalábbis), hogy amikor Orbán Viktor Donald Trumpról és az ő elnöki ambícióiról beszélt, mintha párásabbá vált volna a tekintete, remélt visszatérése emlegetésekor pedig el-elcsuklott a máskor oly határozott szónoki orgánum. A későbbi, személyes találkozóikon készült képeket tanulmányozva pedig jól látható, hogy olyan felhőtlen, eufórikus boldogság fogja el a kormányfőnket, amilyet ember csak ritkán tapasztal, de amikor átéli azt, palástolni semmiképpen nem tudja. Jól érezhető minden sajtófotón, hogy szinte vibrál a nemzetvezetők körül a levegő akkor is, amikor csupán egymás mellett állnak; kézfogásuk pedig örök megbonthatalanságot sugall, a két ember szinte eggyé válik ott a képeken a szemünk előtt.
Orbán Viktor leplezetlen gazsulálása és az amerikai belügyekbe történő beavatkozás határait súroló szemérmetlen drukkolása Trump elnökké választása céljából szinte a magyar politika szerves részévé vált az elmúlt egy évben. A több vádpontban jogerősen elítélt egykori ingatlanmágnás áhított elnöksége igazodási pont lett bel- és külgazdasági, valamint bel- és külpolitikai kérdésekben: Trump (elnökként) egyszerre oldja meg financiális problémáinkat, hozza el huszonnégy órán belül a békét a szláv testvérháborúban, menti meg Európát az összeomlástól, és (ez már az általam sugalmazott jövő) győzi le a Fidesznek átadott kampánytapasztalataival a Tisza Pártot. Miniszterelnökünk tűzön-vízen át hitt az ő személyes Messiásában, semmi őt Trump győzelmébe vetett hitétől el nem tántoríthatta. Az első rajongó megnyilatkozások sokakban meglepetést keltettek, ilyen nyíltan nem szokás udvarolni senkinek a világpolitikában, gondolhatták némelyek, és bár a közszemlére tett barátság nem ritka (gondoljunk csak Kadhafi és Berlusconi mély és őszinte kapcsolatára), de a már-már gyermeki rajongás a meglepetést idővel megütközéssé változtatta. Később a megütközés nevetségességbe csapott át, hogy aztán az elnökválasztás napjaiban kicsúcsosodott, szinte hisztérikus orbáni csodálat-áhítat-imádat komoly megdöbbenést váltson ki a józan közéleti szereplőkben.
A Facebook-bejegyzésekben használt szuperlatívuszok, az elsők közötti gratuláció, Trump telefonhívásának („Mar-a- Lago hívja Budapestet”) fetisizálása mind azt bizonyította, hogy szinte eksztatikus gyönyört él át a Türk Világ Legfelsőbb Rendje-kitüntetés (vagy mi a szösz) friss tulajdonosa ezekben a napokban.
Ha az orosz elnök tanulmányozta a héten kormányfőnk social media-profiljait, most igencsak irigyelhette amerikai kollégáját: Donald nyert egy csicskát, miközben Vlagyimir egyet sem veszített!
