Az érzés, hogy Donald Trump minden pillanatban ott áll mögötted (még a Nemzeti Múzeum lépcsőin is), erőt és bátorságot ad. Felbecsülhetetlen erőt és mértéktelen bátorságot. (Plusz még ott van Yoda, ő is folyton ezzel zargat: az erő így, az erő úgy, de ezt most hagyjuk.) Szóval fel vagy vértezve mindennel, támadhatatlannak érzed magad, lepattan rólad Brüsszel, Párizs, London, Varsó meg még Kozármisleny is.
Bármit megtehetsz, mert mindig áll mögötted valaki. Nem a nép, nem a nemzet, hanem Putyin, Hszi Csin-ping meg még Ali Hoszajni Hámenei is talán, Trump mellett persze. Egyívásúak vagytok, egy passzátszelet fújtok szabadságról, emberi jogokról, ilyesféle számotokra értéktelen dolgokról. És ezt fújjátok tovább pici videókban, Jókor-magazinban, Mráz Ágoston Sámuel képében, ultramodern stúdiókban.
Eljön a pillanat: kiállsz a nép elé. Az átmotozott nép elé, és az engedélyezett transzparensek előtt mondasz erőseket, csípőseket. Nem váratlan ez, hisz néhány hete megjövendölted: lesz sivítozás meg sápítozás. Hát lett is. Picit remegő hangon, picit remegő kezekkel megfenyegeted a nemzettársaidat. Még tán egy mosolyt is megeresztesz közben ott legbelül, de csak azért, mert a hátad mögött áll a fél világ, pontosabban annak négy-öt vezetője, akik minden nap eleresztenek egy ilyen beszédet. Gyakorlatuk van benne, ezeken alapul a rendszerük: a megfélemlítésen.
De te még kezdő vagy, elindultál az útjukon, az első fenyegető fellépésed baráti hátbaveregetéseket generált, büszke vagy magadra. Megmondtad a kígyóvállúaknak, a kártevőknek, mire számítsanak. Hazamész a palotádba, és jókat mulatsz a felháborodáson, még tán azokat a videókat is megnézed, amelyeken a nép hitet tesz melletted, még akkor is, ha nem nagyon értik, mi történik körülöttük. De te elmondtad a magadét, és ez a lényeg, semmi más nem számít. Magabiztos vagy, Trump, Hszi és a többek erőt nyújtanak. De eljöhet az idő, amikor ők már nem állnak mögötted. Csak te állsz a nép előtt és a lelkiismereted.
Ha van egyáltalán neked olyan…
