Korunk közellenségei a műanyag PET-palackok és a TETRAPAK típusú tejes- vagy italosdobozok PE/PP típusú zárószerkezetei, azaz a műanyag kupakok. Harcunk ellenük jónéhány hónappal ezelőtt indult, ez év júliusától pedig hivatalosan, EU-rendeletileg is velünk maradnak örökkön-örökké, ott csücsülve elválaszthatatlanul, italos dobozaink tetején. A kupakok röghöz kötésének technológiai megoldása pofonegyszerű, bárki megvizslathatja, ha szomjasan éppen erre lenne kedve s ideje: a kiöntőnyílás törzsén hever egy plusz gyűrű, és az ahhoz kötődő egy vagy két vékonyka, ám annál erősebb plasztik szál gondoskodik a kupak-gyűrű kontinuitás fennmaradásáért és a fogyasztó bosszantásáért. (Ez csak az egyik megoldás, többféle rögzítési variáns létezik természetesen.) És itt kezdődnek a gondok…
Meglátásom szerint a társadalom a rögzített műanyag kupakok iránti hozzáállása tekintetében (is) két élesen elkülönülő csoportra osztható. Akár a politikában, ez esetben is: konzervatívokra és progresszívekre. Az előbbiek ragaszkodnak a kupakok „szabadságához”, azaz elválasztanák a zárófedelet a gazdatestről (minő ellentmondás), utóbbiak „rabláncon (ez is ellentmond az alaptézisnek, de ott a Zöld Európa: műanyag kupakkal nem terheljük környezetünket!) tartanák a kis mütyűrt ott, ahol a gyártó azt elképzelte. Vannak kupakszerkezetek, amelyek viszonylag stabilak, a tejesdobozokon szolgálók általában ilyenek. Amennyiben haladó szellemiségű vagy, ugorj néhány sort, hagyománytisztelők figyelem! Ha eleged van a stabilitásból, csak úgy szabadulhatsz meg a tartószálaktól, ha tőből kitéped az egész szerkezetet a kartonból, ám ekkor a tej szabadon kukucskál ki a dobozból. Hogy miért tépnéd ki? Azért, mert például egyes dobozoknál nem a visszatekeréssel zárod el a tej útját, hanem visszapattintással, ez viszont nem működik, mert nehezen kattan vissza, ideges leszel, és a végén benyomod az egész kiöntő mechanizmust a tejesdobozba… akkor már inkább a kitépés, és fólia a dobozra. Persze ahol tekeréssel megoldható, nem kell ehhez a radikális megoldáshoz folyamodnod, küszködj csak nyugodtan, és légy büszke a konzervativizmusodra…
A következő, gyakorlatilag megoldhatatlan probléma: a letekert és szabadon lifegő kupak, amely a gravitáció miatt a kiöntött folyadék alá fordul, és merő Meggy Márka lesz a viaszkosvászon, jut belőle pörköltre, koviubiba. Itt a progresszívek fognak kínlódni, mert akkor sem tépik le a kupakot, ha az egész ebédlő cukros lében fuldokol. A konzervatívok pedig a következőket tehetik, ahelyett, hogy ők is marhára pipák lesznek: vagy szabad kezükkel megtartják a kupakot (ilyet valószínűleg soha nem tesznek, hiszen az elveiknek ellent mondana, meg tulajdonképpen kivitelezhetetlen is), vagy szabadon engedik gyilkos ösztöneiket, és megpróbálják letépni a kupakot. Ez viszont nem mindig sikerül. Saját középutas tapasztalat: egy ideig fogtam a kupakot, aztán meguntam, és úgy sikerült az egyik szálat eltépnem, hogy a hüvelykujjam tövét a másik szál megvágta. Vér folyt, düh, síri csend az ünnepi asztalnál…
Arra most ki sem térek részletesebben, hogy amennyiben üvegből innál például autóvezetés közben, gyakorlatilag felnyomod az orrodba vagy a fogínyedbe a fedőszerkezetet… Ha sikerül letépned, teljes a siker, már csak arra kell vigyáznod, hogy közvetlenül palackból ivásnál ne szúrkáld össze a hetykén álldogáló, varrótűnyi műanyag szálakkal az arcocskádat. Pedig az üvegből ivás kardinális kérdés. Ezt élete során szerintem már mindenki gyakorolta, átélte, a legutóbbi időkig ez egy olyan ösztönszerű cselekedet volt, mint teszem azt a Nemzeti Konzultáció kukába hajítása. No de néhány hónapja…
Összefoglalva: a kupakkérdés központi téma, minden háztartásban, minden grillpartin és lakodalmi vacsorán, főleg így, nyár derekán. Ha bosszúságot is okoz, az uniós rendelet célja nemes és követendő: környezetünk tehermentesítése a műanyag hulladékoktól. Higgadjunk le, és idomuljunk a rögzített kupakokhoz, unokáinkért tesszük! És vegyünk fel arcvédő maszkot, ha szomjunkat oltanánk…
