2025. november 8-á (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)
Általános iskola hatodik osztályában (1984-et írtunk) rám esett a választás a november 7-ei ünnepséget szervező irodalomtanár (egyben az úttörőcsapatunk vezetője) részéről, hogy játsszam el az éppen aktuális ünnepi műsorban (a huzatos, magyar és szovjet lobogókkal feldíszített, düledező tornateremben) Vlagyimir Iljics Lenint. Természetesen akkor még volt haj a buksimon, a teljesebb illúzió eléréséért ezért elengedhetetlen volt egy Lenin-sapka beszerzése, mégpedig a bőr változatban.
A bolsevik forradalmár könyvtárszobában lógó festménye ugyan tar állapotban, fejfedő nélkül ábrázolta Vlagyimir Iljicset, az a kép csupán az öltözetem tekintetében szolgált mintául. Kaptam szép fekete nadrágot, sötét felöltőt, lajbit, makkos cipőt; kecskeszakállat és bajuszt filctoll rajzolt az arcomra. A sapka végül előkerült, nagy becsben tartottam (meg akartam tartani, de nem lehetett), óvtam, tisztogattam, egészen addig, amíg a portás bácsinak vissza nem adta a szervezőbrigád. Az ünnepi műsor hatalmas élmény volt, napokig a hatása alatt álltam, álmomban talán még az is megtörtént, hogy Vlagyimir Iljics íróasztalánál álltam tétován, mélységesen mély tisztelettel, és könyörgő szemekkel esdekeltem azért, hogy néhány cirill szót írjon a sapkám sildjére…
A sapkák ereje felbecsülhetetlen. Vannak olyan, magukat magyar országvezetőnek tartó, meglett korú emberek, akik gyermekkori énemhez hasonlóan rajonganak a sapkákért, és képesek percekig álldogállni egy ugyanolyan, álmombeli íróasztal előtt, hogy néhány röpke szavas üzenetet vésessenek fel a Kedves Vezetővel 18 dolláros szerzeményükre, hogy aztán azzal pózoljanak (valaki huncutul fordítva felcsapva a buksijára) óceánt átrepülő repülőgépük előtt. Édesek ők, gyermekien aranyosak, mint amilyen én voltam anno tizenkét évesen talán. Azt is el tudom képzelni, hogy némely miniszter (mondjuk az építési és közlekedési) akár egy kólás poharat is elcsent, hiszen lehetséges, hogy azon a mélységesen mélyen tisztelt Kedves Vezető nyálmintája is megtalálható, amennyiben persze ő is belekóstolt a delegáció részére felszolgált mennyei csirkesalátába (itt nálunk 1200 forint egy adag a kínai büfében, kólával együtt akciósan 1500).
Ne nevess, Kedves Olvasó, ha idáig jutottál, ezek rém komoly dolgok. Pénzügyi USA-pajzsunk van mostantól (valaha én is igénybe vettem egy ilyen pajzsot, amikor nem tudtam egy összegben megvásárolni hűtőgépemet), sok kis nukleáris erőmű jön a gémeskutak mellé, és jöhet az orosz olaj meg gáz egy évig. Vagy korlátlan ideig, ki tudja (még az egykori tárgyalófelek sem nagyon, úgy látszik). A sapis delegáció azóta hazaérkezett, mindenki otthonában simogatja az aranyat érő fejfedőket (nylonba csomagolva persze, hogy levegő se érje), elkészült a „Megcsináltuk”-poszt az alattvalóknak, az óceán túloldalán meg már azt sem tudják, honnan is jöttek november 7-én azok a csillogó szemű emberkék, kezükben piros sapkákkal, a Fehér Házba….
