
megnyitóján 2025. május 24-én. (MTI/Szigetváry Zsolt)
Sulyok Tamás nem írta alá, hanem visszaküldte a parlamentnek azt a jogszabályt, amely törvényi szintre emelné a veszélyhelyzeti rendeleteket, mert az sérti az alaptörvényt – derül ki az erről szóló, pénteki keltezésű hivatalos levélből, amelyet a köztársasági elnök küldött Kövér Lászlónak.
A törvényjavaslatot még áprilisban terjesztette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a parlament május 20-án el is fogadta azt. Előzménye, hogy a kormány az orosz–ukrán háborúra hivatkozva 2022. november 1-től az egész országra veszélyhelyzetet hirdetett ki, majd ezt azóta a fideszes többségű Országgyűlés felhatalmazásával folyamatosan meghosszabbította. A mostani kezdeményezés célja az volt, hogy a különleges jogrend idején hozott rendeleteket törvényi szintre emeljék. A javaslat indoklása szerint az orosz–ukrán háborúban olyan fordulat következhet be, amely tűzszünethez vezethet.
Sulyok szerint a jogszabály elfogadásának több feltételét is megsértette az előterjesztő, mivel „az egységes javaslattervezethez készített előterjesztői indokolás számos esetben teljes egészében függetlenedett a Törvény alapjául szolgáló törvényjavaslat eredeti indokolásától és a módosító javaslatok indokolásától”, illetve olyan teljesen újszerű, elviekben is megváltoztatott alapokra helyezett indokolást tartalmaz, aminek a megszövegezését a házszabályi rendelkezések nem teszik lehetővé.
Problémásnak látta a köztársasági elnök azt is, hogy az előterjesztő nem tartotta be az indoklás benyújtásának határidejét (2025.05.19, 12:00), hanem azt csak a törvény elfogadása után két nappal tette meg. Eszerint az Országgyűlés úgy fogadott el egy vaskos törvénycsomagot, hogy annak nem ismerte a végleges indoklását. „Megjegyzem, hogy a törvényjavaslatokhoz fűzött indokolás újraszerkesztésére vonatkozó házszabályi követelmények megsértése az elmúlt évek törvényalkotási gyakorlatában nem példa nélküli, jelen esetben azonban annak súlya és mértéke különösen kirívó” – tette hozzá Sulyok.
Végül Sulyok Tamás azt javasolja, hogy az Országgyűlés hagyja el a törvényből azokat a rendelkezéseket, amelyeket nem kívánnak szabályszerű, az eredeti indokolással lényegében megegyező végső előterjesztői indokolással elfogadni. Hozzátette: Javasolom továbbá az Országgyűlésnek annak figyelemmel kísérését – mind jelen Törvény újratárgyalásához kapcsolódóan, mind pedig a jövőre nézve, valamennyi törvényjavaslat tekintetében –, hogy a mindenkori előterjesztő a HHSZ 137/A. §-ában foglaltaknak megfelelően jár-e el.