A magyar–ukrán viszony ma már nem egyszerűen feszült: strukturálisan szétesett, és ebben a helyzetben Budapest előtt továbbra is ott sorakoznak a formális diplomáciai eszközök, amelyeket eddig – legalábbis papíron – nem vetett be.
Itt dolgozó diplomaták szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a kormány valamilyen konstruált indokra hivatkozva ukrán diplomaták kiutasításához nyúl, akár Fedir Shandor nagykövetet is érintve.
A logika adott: illeszkedne a hónapok óta épített ukránellenes narratívába, és előrehozott erődemonstrációként működne – a „majd mi megmutatjuk” politikai gesztusaként.
A két ország diplomáciai jelenléte közötti aránytalanság is beszédes: Ukrajnában ma húsz magyar hivatásos diplomata és négy tiszteletbeli konzul dolgozik, míg Magyarországon mindössze tizenegy ukrán diplomata és két tiszteletbeli konzul teljesít szolgálatot. Ha a kölcsönösség elvét vesszük alapul, bármilyen létszámcsökkentés aránytalanul sújtaná az ukrán oldalt, és ezzel Budapest pontosan tisztában van.
A kétoldalú viszony sosem látott mélypontján a diplomáciai csatornák kiüresedtek, a misszióvezetők sorozatos bekéretése semmilyen eredményt nem hozott. A magyar diplomácia vezetője pedig az ukrán nagykövetség előtti tüntetés vezérszónokaként odáig ment, hogy a szomszédos ország vezetője „vegyen vissza az arcából”. Ennél aligha lehet tovább süllyeszteni a hivatalos kommunikációt.
A pénzszállító-ügy pedig világossá tette: a kormány immár a konzuli kapcsolatok alapvető elvi és jogi normáit sem tartja tiszteletben. Ha ezt a logikai ívet követjük, a kölcsönös kiutasítások után a következő lépcső akár a nagykövetségek ideiglenes bezárása, vagy az idén harmincöt éves múltra visszatekintő diplomáciai kapcsolatok felfüggesztése is lehet.
És bár mindez ma még szélsőséges forgatókönyvnek tűnik, a jelenlegi politikai kommunikáció és a konfliktus eszkalációs dinamikája alapján nem teljesen irreális.
Ne legyen igazam.