Adalékok Gaál Gábor levelezésének történetéhez
III.
Személyes találkozásunkkor Sándor László volt olyan kedves és megmutatta nekem Balázs Béla, Lukács György és Sinkó Ervin hozzá írt leveleit. Ezekből akkor még csupán Balázs Béla három levele látott napvilágot (Kortárs 1965. 3. sz.), s csak nemrégiben jelentek meg – Sándor László közlésében – Sinkó Ervin és Lukács György levelei. (Lásd: Kortárs 1973. 6. és 8. sz.)
1937 első felében Gaál Gábor arra kérte Sándor Lászlót, hogy teremtsen kapcsolatot néhány Szovjetunióban élő magyar íróval, köztük első sorban Lukács Györggyel, és kérje fel őket: küldjenek – Sándor László közvetítésével – kéziratokat a Korunk számára. „Akkor már harmadik éve képviseltem Csehszlovákia területén a Korunkat, és – bízvást elmondhatom – Gaál Gáborral való együttműködésem egész tartama alatt talán ez volt egyik legizgalmasabb feladatom” – írja Sándor László, (Lukács György kapcsolata a Korunkkal 1937–1940 között. Kortárs 1973.8. sz.). Lukács György egyik megjelenés előtt álló tanulmányát küldte el a Korunk számára, amit Sándor László továbbított Kolozsvárra Gaál Gábor postafordultával válaszolt, a válaszának lényegét Sándor László azonnal közölte Lukács Györggyel, aki ezután újból ír Sándor Lászlónak. 1937. július 23-i dátumot viselő levelét így kezdi: „Gaál Gábor tervét, hogya két cikket különlenyomatban kiadja, örömmel fogadom. Mellékelten küldök egy rövid előszót a könyvhöz. A könyv címe ez lenne: »Realizmus des Wesentlichen und des Unwesentlichen«. Kérném Gaál Gábort, írja meg nekem egy kártyán, hogy gondolja a címet magyarra fordítani.” A továbbiakban Lukács György honorárium helyett könyveket kér, mégpedig orosz klasszikusok német fordítását, majd hozzáfűzi: „A lista természetesen csak azt jelenti, hogy elsősorban ezeket szeretném, nem azt, hogy valamennyit kívánom Önöktől. Nagyon jól tudom, hogy egy baloldali folyóiratnak milyen nehézségekkel kell anyagilag megküzdeni.”
Lukács Györgynek a fent említett, Realismus des Wesentlichen und des Unwesentlichen tanulmánya több részletben, különböző címekkel látott napvilágot a Korunkban. Mint Sándor László is megjegyzi: 1939–40-ben is, tehát Csehszlovákia feldarabolása után, amikor számára megszűnt a moszkvai levélváltás lehetősége, jelentek meg Lukács-írások a Korunkban. Ugyancsak 1937 nyarán veszi fel Sándor László a kapcsolatot – G. G. intencióinak megfelelően – Balázs Bélával, aki 1937. augusztus 21-i levelében megadja címét, s többek között ezeket írja: „Arra kérem, hogy küldessen nekem erre a címre néhány szám »Korunkat« – mert már régen nem láttam, s tudni szeretném elébb, milyen elvek szerint és milyen határok között szerkesztődik. – Jobban eligazodom akkor abban, hogy miket küldjek. Szívesen írok akár rendszeresen is a Korunknak. Esetleg »Moszkvai leveleket« mindenféle művészi és kulturális híradásokkal. De nekem legkedvesebb volna, ha legújabban írt szépirodalmi munkáimat közölnék. Például egy Mozart-drámát írtam […] Azonban németül írtam. És nem futja az időmből most magyarra fordítani. Gaál Gábort kérném, hogy fordítsa vagy fordíttassa le – de jól! Ne akárkire bízza!” 1938. május 27-i levelében Balázs Béla két novelláját küldi el Sándor Lászlónak (a Korunkban egyik sem jelent meg), és honorárium fejében magyar könyveket kér. Nagyon szeretné megkapni – írja – Babits Mihály utolsó három kötetét és a Korunkat.
Rövid idő után, 1938. június 18-i részletes levelében visszatér a Mozart-drámára: „Itt küldöm a Mozart-drámát németül. Csak az első felvonást adhatom oda a Korunknak, mert a másodikat és a harmadikat elígértem a mi folyóiratunknak, az »Új Hangnak«. […] Miközben ezt a levelet írom, jutott eszembe megoldás a Mozartot illetőleg. Írtam ti. egy Mozart-filmszcenáriumot is, mely nem rosszabb a színdarabnál, csak egy másik műfaj formaprincípiumával van alakítva. Ezt leközölheti a Korunk egészen. (…] Gaál Gábort nagy szeretettel üdvözlöm. […]
A Korunk két részletben hozta le a filmszcenáriumot: A kedvenc (Egy Mozart-film) címmel, 1938. 11. és 12. számában. A címlapon „filmregény” műfaji megjelöléssel szerepel. Még 1964-es Gaál Gáborról szóló visszaemlékezésében említette Sándor László, hogy Lukács György és Balázs Béla német nyelvű kéziratokat küldtek: „Mindketten jó fordítást igényeltek. Kívánságukat közöltem Gaállal, aki válaszlevelében arra kért, nyugtassam meg Lukácsot és Balázst, hogy maga fogja lefordítani a kéziratokat magyarra.” A Korunkban megjelent szóbanforgó Lukács- és Balázs-írásoknál nincs feltüntetve a fordító. Idegen nyelvű írók műveinek magyarul való közlésekor is előfordult ilyesmi, de kétségtelen, hogy ebben az esetben, magyar írókról lévén szó, G. G. tudatosan hagyta el a fordító megjelölését. Azt is tudjuk viszont – például Fábryval folytatott levelezéséből –, hogy a németből való fordításokat, anyagi meggondolások miatt is, igyekezett magára vállalni.
Ezek szerint nyilván Gaál Gábor fordításai közé sorolhatjuk Lukács Györgynek a Korunk 1937-es és 1938-as évfolyamában megjelent írásait és Balázs Béla Mozart filmszcenáriumát. Mint ahogy Gaál Gábor fordította a Korunk 1938 januári számában megjelent Háy Gyula-színmű, a Barbár egy kis részletét (amelyhez oldalnyi bevezetőt írt). Ez feleségéhez, Zámszky Margithoz intézett 1938. január 11-i leveléből tűnik ki: „A Háy nincs meg, csak németül, így sem egészen; én fordítottam.”
Biztosra vehető, hogya Moszkvában élő Lukács Györggyel, Balázs Bélával és a többiekkel való kapcsolat megteremtésének gondolata akkor született meg Gaál Gáborban, amikor 1936 nyarán Sinkó Ervin Temesváron tartózkodott és találkozott Méliusz Józseffel. Méliusz így ír erről: „Még elérte Gaál Gábort üzenetem: átutazóban itt van Sinkó. Július 29-i levelében [mármint G. G. levelében – S. E.] bukkanok az esemény nyomára: »… még arra szeretném nagyon megkérni, hogy Sinkóval a lap nevében a legalaposabban beszéljen, és kéziratokat kérjen tőle.« A kéziratok rendre meg is érkeztek, és a következő évfolyamokban megjelentek. […] Gaál Gábor huszonnégy órával később érkezett újabb levele már tovább tágítja a szerkesztői gondolatot: »…másoktól is kéretek kéziratot. Épp azoktól szeretnék leginkább, akikkel Sinkó állandó barátságban van.«” (Kiemelések tőlem – S. E.) (Méliusz József: Sinkó Ervintől búcsúzva… Az új hagyományért 486. l.)
Ezt a találkozást egy-kettőre követi Sinkó Ervinnek két Sándor Lászlóhoz írt levele. A Korunkra vonatkozó rendkívül érdekes tartalmáért mindkettőt egészében reprodukálom:
Moszkva, 1936. aug. 28.
Igen tisztelt uram, pár hét előtt Temesváron tartózkodtam, s ez alkalommal kért meg Méliusz barátunk, hogy az Ön címére küldjem el a Korunk számára autobiographiámat. Kérem, legyen szíves tehát a kéziratot Gaál Gábornak továbbítani. Ez az írásom eddig csak franciául, az „Europe”-ban jelent meg, s talán jó volna az eredeti jegyzet helyett, mely a francia publikumnak készült, a ciklust a Korunk olvasóinak megfelelőbb megjegyzéssel kísérni, vagy legalábbis a szerkesztőség nevében pár sorral megtoldani.
Lekötelezne, ha úgy Gaálnak, mint Méliusznak átadná szívélyes üdvözletemet.
Baráti üdvözlettel
Sinkó Ervin
Nem sokkal ezután, 1936. október 26-án, újabb levél megy Sándor László címére:
Igen tisztelt uram, köszönöm, hogy továbbította annak idején kéziratomat s most Gaál Gábor levelét, egyben kérem, legyen szíves a mellékelt kéziratot és levelet ismét elközvetíteni Gaál Gáborhoz.
A Korunk itteni terjesztése miatt érdeklődtem a Mezsdunarodnaja Knigánál. Az önök levelét nem kapták meg, legalábbis senki se emlékezett rá. (A jövőre nézve tanácsos ajánlottan küldeni a leveleket ide). A Korunkról azonban, természetesen, tudnak itt, s annak elvben semmi akadálya sincs, hogy a cég elfogadja terjesztésre. Az én becslésem szerint egyedül Moszkvában 50–70 példányt lehetne elhelyezni. Csak egy az akadály: az elszámolás. A cég ugyanis a befolyt rubeleket nem küldheti el önöknek, s az ellenértékét valutában nem fogja kifizethetni. Önöknek tehát volna itt egy folyószámlájuk rubelben. amiből semmi konkrét hasznuk nincs. Az egyetlen mód, hogy az eladott példányokért befolyt rubelekből pénzt lássanak, az volna, hogy a Mezsdun Kniga megfelelő ellenértékben itt megjelent német könyvekkel fizetne Önöknek, ezeket aztán Csehszlovákiában Önöknek kellene eladni. Ez tisztán az én elképzelésem – hogy realizálható-e, nem tudom.
Amennyiben ilyen kedvezőtlen feltételek mellett is meg akarják kísérelni a dolgot, írjanak újra a Mezsdun. Kn.-nak, mellékelve a Korunk legutolsó három számát (ez formalitás, melyre szükség van itt), és tegyenek esetleg mindjárt valami ajánlatot is arra nézve, hogy miként óhajtják az elszámolást. Kérem, értesítsen, ha levele elmegy, hogy gyors intézkedésének én itt utánajárjak.
Szívélyes üdvözlettel kész híve
Sinkó Ervin
Mint Sándor László írja, a nehézkes lebonyolítási mód miatt a Korunk szovjetunióbeli terjesztésének terve kútba esett.
Különben Sándor László szóbelileg közölte velem – részben meg is írta –, hogy G. G. megbízásából kb. 1937 elejétől rendszeresen küldte a Korunkat a moszkvai Marx–Engels–Lenin Intézetnek. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a Korunk számai meg is érkeztek rendeltetési helyükre, ti. ezután Sándor László megkapta az intézet fontosabb kiadványait, amelyeket ő a Korunknak, illetve Gaál Gábornak továbbított.
Sándor László nem tesz említést az Új Hangról, a magyarországi kommunista emigráció legkiemelkedőbb irodalmi lapjáról, amely 1938 januárjától 1941 júniusáig jelent meg Moszkvában. De szinte biztosra veszem, hogy 1938 őszéig, amíg megvolt erre a lehetősége, Sándor László útján kapta Gaál Gábor a lapot. Erre vall az, hogy még 1941. április 1-i levelében is G. G. megkérdi Sándor Lászlót: „Az Új Hangot látja ön, vagy látott régi példányokat (39–40)?”
Köztudomású, hogy 1935–36-tól a Korunkat, G. G. szerkesztői munkáját a népfronti politika és irodalompolitika jellemezte – bizonyítja ezt elsősorban a hazai munkatársi gárda kiszélesítése. Érdekes megfigyelni, hogy a harmincas évek végén olyan nevek – közöttük külföldiek is – írnak a Korunkban, akikkel egy időre különböző okok miatt megszakadt a kapcsolat. Például: Szalatnai Rezső, Dobossy László; Párizsból pedig Bölöni György és Fejtő Ferenc jelentkezik újból a Korunkban. A Korunk párizsi megbízottja ekkor Bajomi Lázár Endre volt, s bár nem sok reményt fűztem a vele folytatott levelezés fennmaradásához, őt is megkérdeztem. „Sajnos: sejtelme helyes volt. Nem hoztam haza a kérdéses leveleket. Amikor kitöri a háború, megsemmisítettem őket” – írja válaszában Bajomi Lázár Endre. Pedig milyen méretű lehetett ez a levelezés is! Bajomi Lázár emlékezete szerint ő is vagy száz levelet írt Gaál Gábornak.
És ki gondolhatta volna, hogy még 1939 nyarán a Korunk eljutott a La Manche-csatorna túlsó oldalára is! Segítőkész emberek közreműködésével kaptam kézhez a napokban Dr. Varga Rózsától Gaál Gábornak Forbáth Imréhez írt – tudomásom szerint – egyetlen fennmaradt levelezőlapját. A háború előtti Gaál Gábor–Forbáth Imre levelezés elpusztult – ezt a lapot a már Londonba menekült költőnek írta G. G.:
Túlélte a levelezőlap a londoni bombázásokat, s megmaradt annak ellenére, hogy a költő, aki orvos volt, az első csehszlovák egészségügyi különítmény tagjaként tért vissza Kassára, még a háború befejezése előtt. Kolozsvár–London–Kassa–Ostrava – körülbelül ez lehetett a levelezőlap útja.
Így futnak össze a szálak – már amelyek összefutnak – a fennmaradt és még az elpusztult levelek nyomában is. Ezek a szálak átfogták annak idején Romániát, és innen terjedtek szét Európa szinte minden fővárosába, szinte minden országába, s vitték a Korunkat Budapesttől Berlinig, Stósztól Bécsig, Szabadkától Rómáig, Losonctól Moszkváig, Prágától Párizsig, Dormundtól Londonig. És hozták az írásokat.
S levelek kísérték a Korunkat – Gaál Gábor levelei.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 46. számában, 1973. november 16-án.
