Adalékok Gaál Gábor levelezésének történetéhez
Készül – a Kriterion kiadásában – Gaál Gábor leveleinek gyűjteményes kötete. Az egymás mellé sorakozó több száz levél regényszerűen tárja fel a Korunk és szerkesztőjének küzdelmes életét. Ez a regény azonban csonka, fejezetek hiányoznak, amelyeket, sajnos, talán már sohasem lehet pótolni. A kötet törzsanyagát az élettárs odaadó munkájának köszönhetjük, Gaál Gábornénak, aki immár nem veheti többé kézbe a féltve őrzött ereklyéket, s nem adhat felvilágosítást azokra a tisztázatlan momentumokra, amelyek „megkérdezni Gaál Gábornét” jelzéssel szerepelnek jegyzetfüzetemben.
Természetesen igyekszem mindent elkövetni, hogy legalább csökkentse e különös regényfolyam hiátusait. Próbálkozásaim hol eredménytelenül, hol sikerrel zárulnak.
Mert például kézen-közön elkallódtak olyan Gaál Gábor-levelek, amelyekből még tíz-tizenöt évvel ezelőtt megjelent tanulmányokban bőven idéztek. De ugyanakkor nem remélt eredménnyel zárultak olyan kutatásaim, levelezgetéseim, amelyeket szinte hiábavalónak tartottam, s inkább csak „ezt is megpróbálom” alapon indítottam el. A hosszadalmas és mindig izgalmas nyomozások során nagyon sok ismeretlen, közöttük különleges értékkel bíró levél került napvilágra, úgyszintén Gaál Gáborra, illetve Korunkra vonatkozó adat. Ebből a nyomozásból szeretnék pár mozzanatot – sikerest, sikertelent egyaránt – rögzíteni.
Egyik levelében olvasok a Kolozsváron 1927-ben megjelent Erről van szó című avantgardista manifesztumról, amelyet Gaál Gábor Ben Amival közösen adott ki. Ben Ami – mondom magamnak: Benamy Sándor, akit felszabadulás után nemegyszer láttam a nagyváradi Új Élet szerkesztőségében. Igaz. Benamy nem tartozott a Korunk munkatársai közé, de vajon lehetséges lenne, hogy az Erről van szó megjelenése után teljesen megszűnt volna kapcsolata Gaál Gáborral? Megszerzem Benamy Sándor A XX. században éltem című memoárkötetét – s Gaál Gábor-levelek nyomára bukkanok. Megy a levél Benamy-hoz, postafordultával jön a válasz, de nemcsak válasz, hanem G. G.-levelek fotókópiája is. Ez egyszer nem a régi, háború előtti levelekből idézek, hanem egy, véleményem szerint a maga nemében egyedülálló levelező lapot reprodukálok, amelyet G. G. mint az Utunk főszerkesztője, 1946. augusztus 8-án Nagyváradra írt Benamynak:
Gondolom, minden kommentár felesleges.
Egy monográfiában találtam utalást arra, hogy létezne Kuncz Aladárnak egy Hatvány Lajoshoz Hunyady Sándorral és Gaál Gáborral közösen írt levele. Természetesen elindultam ennek a felkutatására, de a levél nem került elő. Ugyanezen az úton viszont másik két, ugyancsak Hatvány Lajosnak címzett képeslapot kaptam. Íme:
Drága Laci! Boldog újévet!! – Így néz ki az új kolozsvári újságíróklub, ahol együtt ülünk Gaál Gáborral, és, ahogy szokásszerű mondani, nagy szeretettel beszélünk rólad. Ölel Sándor [Hunyady], ha már elfelejtettél volna.
Drága Uram, a szöveg másolása készül. Pár nap múlva küldöm. Öleli Gaál
1934. 1. 11.
És a másik:
Kedves Lacikáml Mintha mi sem történt volna, itt ülünk Gaál Gáborral és Szegő úrral, politizálunk és török kávét iszunk. Ölel, feleséged kezét csókolja Hunyady.
Hosszú levelet írok a perzselő Ady-füzetért! Üdv, Gaál Gábor
1936. X. 5.
(A lapon ott van Szegő Imre aláírása is.)
Vas Istvánnak Nehéz szerelem című könyve olvasása után írtam. Igaz, kissé bizonytalanul fordultam a költőhöz, inkább saját lelkiismeretem megnyugtatására: a szerző több G. G.-levélről tesz említést önéletírásában, egyeseknek ismerteti a tartalmát, anélkül azonban, hogy idézne belőlük. Az idézőjel igénylése szakmai elferdülés is lehet részemről – írtam Vas Istvánnak –, elmaradásuk azt is jelentheti, hogy a levelek nincsenek meg, de azért a kérdést csak feltettem: mi történt a G. G.-levelekkel? A válasz nem váratott magára: „Az összefüggés, amelyet az idézőjel nélküli hivatkozás és a levelek hiánya között feltételez – csakugyan fennáll, részben. Ti. éppen az első, aránylag hosszú és mindenképpen lelkes levele Gaál Gábornak, amelynek oly fontos szerepe van a Nehéz szerelemben, nincs meg: még Bécsbe, amikor életemben először mentem bárba, kilopták a zsebemből a pénztárcámat, és persze ott viseltem G. G. levelét is. De a többi megvan, összesen 1 levél és 13 levelezőlap” – írta Vas István, és azonnal postázta őket. Hadd adjak egyet közülük mutatóba:
1931. szeptember 21.
Kedves Uram, egyidejűleg ezzel a lev. lappal visszaküldöttem ajánlottan címére a L-portrét. A portrét minden nívóssága ellenére (ez a nívó azonban csak polgári) nem tudom közölni, mert portré folytatásokban elképzelhetetlen, s mert valójában L. nagyságára nem világít rá, és a súlyát nem érzékelteti. Nem is tartom különösnek ez utóbbi hibát. Minden egyebeken kívül sokkal szélesebb beállításokra volna szükség, s az elemzésnek is mélyebbre kellene hatolnia. Ez feltétlenül az ön „ifjúkori” dolgozatai közé tartozik. Nincs számomra más írása?
Nincs szépirodalma a Korunk számára? Érdekelne.
Nagyon sokszor üdvözlöm:
Gaál Gábor
Az olvasó bizonyára kitalálta: Lenin-portréról van szó. Több mint 35 év után, 1967-ben Vas István így értékeli visszautasított írását: „Lenint félig ösztönös népi hősnek ábrázoltam benne, félig a cselekvés tudatos művészének, akinek művészete nagyon hasonlított Leonardo da Vinci módszeréhez, Valéry híres tanulmányában. Természetesen ezt a tanulmányt is a Korunknak küldtem el – ez volt egyetlen írásom, amit onnan visszakaptam, Gaál Gábornak egy tapintatos levelével, amely szerint jellegzetesen ifjúkori műről van szó. Ezen kissé megütődtem, elvégre két évvel azelőtt kezdetlegesen megírt cikkeimet Gaál Gábor lelkesen közölte – gőgömben a visszautasítást éppen a művészibb kidolgozásnak tulajdonítottam. Hogy felfogásomban lehet a hiba, eszembe sem jutott, és egy percig sem kételkedtem abban, hogy tanulmányomat a legigazhitűbb kommunista szellemben írtam…” (Nehéz szerelem, 757–8. l.)
G. G. elveszett leveleivel kapcsolatban bizonyára ritka az olyan kedélyes momentum, mint amilyenről Vas István megemlékezik, nem hinném, hogy akadt még egy G. G.-levél, amely bárban tűnt volna el. Az elveszett levelek történetéhez igencsak tragikus események fűződnek. Tamás Aladár válaszleveléből idézek: „Ami Gaál Gábor leveleit illeti: nagyon jól sejtette – a hozzám intézett, nem túlságosan számos levele természetesen nem maradhatott meg. Még a börtön és emigrációs idők előtt meg kellett semmisítenem. Nem volt tanácsos azokban az időkben barátaink leveleit őrizgetni.” Gergely Sándorné is lényegében ugyan ezt írta: férje, emigrálás előtt, 1931-ben, amikor a hatóságok megindították ellene az eljárást, minden levelet elégetett, „nehogy valakit bajba keverjen” – mint ahogy időnként Gaál Gábor is ugyan ezt tette a hozzá írt levelekkel. Üldöztetés és ostrom alatt tűntek el a levelek tartalmasabbjai – írta nem sokkal halála előtt Hollós Korvin Lajos. „Sajnos, irataim egy része a háborús viszontagságaim idején elkallódott, és így Gaál Gábornak csak hat nekem írott levele maradt meg” – írja dr. Horner [Kátai] Miklós. A Fábry Zoltánhoz írt G. G.-leveleknek is csupán egy része élte túl a háborút (főként az 1929–30-ban írottak). Egyik cikkében említette Fábry, hogy a József Attila hozzá intézett levelei közül csak egy – igaz, a legfontosabb – maradt meg. „A többi a negyvennégy végi nagy dugdosásban és menekítésben elkallódott. »Levéltáramat« háromfelé osztva dugdostam, kettő katonazsákmány lett. Az egyiket kiéhezett, rongyos magyar katonák találták meg: a filagória mögé rejtett kis vasszekrényt kiásták a földből, és ki tudja, milyen kincseket sejtve benne, magukkal hurcolták. Hogy káromkodtak szegények, amikor csupán papirost találtak benne! Papirost, mely azonban ma értékes okmánytár lehetne.” (Fábry Zoltán: József Attilára emlékezünk. Irodalmi Szemle, 1962. 2. sz.) Nagyon valószínű, hogy a Fábryhoz írt G. G.-levelek egy része is katonazsákmányként enyészett el.
És elveszett számtalan hazai munkatárshoz írt levél – a sziguranca, a fasizmus és a háború nálunk is megtette a magáét. Bár kétségtelen, hogy a belföldi munkatársakkal, ha csak egy mód volt rá, G. G. személyesen tárgyalt, több fennmaradt levélben történik erre utalás. De például Gheorghe Dinu (írói nevén: Ștefan Roll) elmesélte Beke Györgynek adott interjújában, hogy miután elküldte a Korunk 1936-ban megjelent ún. román számára a kéziratokat „Gaál Gábor néhány sorban köszönetet mondott nekünk. Magam és az irodalomtörténészek legnagyobb sajnálatára ez a levél nincs meg”.
Nem sikerült egyetlen egy jugoszláviai munkatárshoz írt levél nyomára se bukkannom. Ez tulajdonképpen várható volt, hiszen a jugoszláviai kommunisták, antifasiszták nagy megpróbáltatásokat éltek át. Zágrábból Malusev Cvetko, Korunk-munkatárs, írta nekem a következőket: „Gaál Gáborral folytatott levelezésem anyagából egyetlen darab papír sem maradt meg az elmúlt viharos évtizedek után. Kinek is volt akkor bátorsága ilyen jellegű levelezést őrizni? Nekem volt legkevésbé, mert előzőleg éppen egy ilyen levelezés őrzése miatt buktam le, és a mulatság 8 hónapi szigorított fegyházat hozott nekem.”
Sok elveszett levél története futott össze kezembe az Európa minden tájáról érkezett válaszokból, de jóval több az olyan elpusztult levelezés, amelynek sorsát soha nem fogjuk megismerni, hisz azok a levelek, amelyek fennmaradásának vagy halálának körülményeiről tudomást szereztem, bizonyára csak kis töredéke az évtizedek folyamán megírt sok-sok ezer levélnek. Mert úgy van, ahogy Sándor László írta Kapcsolatom Gaál Gáborral című visszaemlékezésében: „… leveleit vagy tömören fogalmazott levelezőlapjait naponta tucatjával küldte szét a szélrózsa minden irányába munkatársainak”. Honnan is tudnám meg, mi történt azokkal a levelekkel, amelyeket például Moholy Nagy Lászlónak írt, a világszerte ismert tudósnak és művésznek, akinek vásznai ma a leghíresebb képtárak falain láthatók. De G. G. nemcsak Korunk-munkatársakkal levelezett. Írt levelet Marosvásárhelyre Antalffy Endrének, és írt Bajcsy Zsilinszky Endrének – de ezek a levelek sem élték túl a címzetteket.
Hátha ez a sokfelé olvasott A Hétben megjelenő cikksorozat is felszínre hoz elveszettnek hitt leveleket?
Izgalmas történetek kerekedhetnének ki, ha nyomon tudnánk követni a fennmaradt levelek életútját. A levelek élete bizonyítja: Gaál Gábor legendás alakja volt a magyar szellemi életnek. Aki csak tehette, akinek csak módjában állott, megmentette Gaál Gábor leveleit. Mint Méliusz József, mint Reményik Zsigmond (aki közben, 1939-től 1941-ig megjárta Amerikát is), s mindegyikük száznál több G. G-levelet mentett át az utókornak.
Mások városról városra, sőt országról országra vitték magukkal G. G. leveleit. Aligha találhatjuk a megbecsülésnek ennél beszédesebb jelét. Hatvány Lajosnak Bécsbe, Berlinbe, Budapestre, Párizsba, Nápolyba írt G. G. – s Hatvány Lajos mindent megőrzött. Turnovszky Sándor magával vitte G. G. leveleit, amikor Marosvásárhelyről Nagyváradra költözött, és elrejtette azokat, amikor a bécsi diktátum után állandó üldöztetésnek volt kitéve. Vajon amíg a címzett internálótáborban (ha nem tévedek: Kistarcsán) senyvedett, hol rejtőztek Gaál Gábor levelei, amelyeket végül a Teleki Téka, annak igazgatója, Erdélyi István bocsátott a kiadó rendelkezésére Marosi Ildikó közreműködésével. Megőrizte a Korunk szerkesztőjének a leveleit a világjáró, hányatott életű, sokat üldözött Déry Tibor is, s nemcsak a Budapestre írottakat, hanem azokat is, amelyeket Jugoszláviában, Ausztriában kézbesített neki a posta. Nem kérdeztem meg fennmaradásuk történetét, amikor Lotz Károly utcai dolgozószobájában átadta nekem a leveleket, amelyekről addig csak ő tudott – de tudott, mert érdeklődésemre azonnal igennel válaszolt, és telefonbeszélgetésünket követő napon felesége már elő is varázsolta őket. Bizonyára azért nem kérdeztem még, mert nagyon meghatódott voltam, hogy Déry Tiborral ülök szemben.
És ki a megmondhatója, hogyan őrizte meg Károlyi Mihály Gaál Gábor 1932-ből származó levelét: akkor ő Párizsban lakott, majd a háború alatt Londonba költözött, s végül a levél Budapestre, a Károlyi Mihály archívumba került. A levél fennmaradásának történetét nem ismerem, legfeljebb azt mondhatom el, hogyan bukkantam nyomára. Talán ez sem érdektelen.
Az 1924 óta Párizsban élő író és műfordító volt Korunk-munkatárs, Löffler A. Pál elküldte az évtizedeken át őrzött G. G.-levelek másolatát. 1932. szeptember 14-i levelében G. G., többek között, a következőket írja Löfflernek
„Abban az esetben, ha semmiféle tekintetben nem okoz önnek kényelmetlenséget, megkérném ugyanúgy, mint a múlt év végén, pár párizsi inkasszó elintézésére. A címek a következők: I. Pollák (55, Rue St. Antoine) tartozik az idei teljes év előfizetésével. Ugyancsak tartozik, mégpedig az idei és a tavalyi, azaz teljes kétesztendei előfizetéssel (240 frank) Károlyi Mihály (22, Avenue Lövendal). Károlyi inkasszálását illetőleg, amennyiben ismeri Bölöni Györgyöt, csak akkor járjon el, ha Bölöni megengedhetőnek tartja.”
1932, október 29-i levelében G. G. még egyszer – más vonatkozásban – szóba hozza párizsi munkatársának Károlyi Mihályt:
„Mi igaz abból, hogy Károlyi Mihálynak Amerikában felszabadult volna 40 000 dollárja? Itt nagyon kolportálják, de olyan formában, hogy alig tudom pozitívnak tartani a hírt.”
A Korunk 1930–34 között több Károlyi Mihály-írást közöl. A legjelentősebb 1931-ben lát napvilágot: Károlyi amerikai útja – felolvasásai, nyilatkozatai – nyomán főként a csehszlovákiai magyar sajtóban széles körű vita zajlott le, amelyben Jászi Oszkár, Vámbéry Rusztem, Kernstok Károly, Szász Zoltán és mások vettek részt. A kritikákra Károlyi Mihály válaszol, vitazáró cikkét a pozsonyi Reggel azonban terjedelmes kihagyásokkal közölte, s a teljes szövegnek Gaál Gábor adott helyet a Korunk hasábjain.
A Korunk anyaga és a Löffler Pálhoz írt levelek megerősítették feltételezésemet hogy G. G. levelezett Károlyi Mihállyal, és ennek a meggyőződésemnek adtam kifejezést, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeumban Tamási Áronnéval beszélgettem, aki fölajánlotta, hogy elvisz a Múzeum épülete mellett lakó Károlyi Mihálynéhoz. A találkozás, sajnálatomra, nem sikerült, Károlyi Mihály özvegye éppen külföldön tartózkodott Tamási Áronné szívesen vállalta, hogy a megadott adatok alapján utánanéz a dolognak, és fáradozása eredménnyel járt: előkerült egy Károlyi Mihályhoz írt Gaál Gábor-levél, amely ugyan távolról sem tartalmazta azt, amire én számítottam, de amely ismételten rávilágít, milyen emberfeletti erőfeszítéseket tett G. G. a Korunk fenntartása érdekében.
Ez a levél jelent meg az Igaz Szó 1973. 7. számában a Levelek a Korunk gondjairól című összeállításban. A bevett szokástól eltérően az összeállító – illetve a közlő – még csak egy szignó erejéig sem fedte föl kilétét. Talán azért, mert a leveleknek jó része nem első közlés: a Bárd Oszkárhoz írt levelet például Jancsó Elemér közölte a NYIRK 1962. 2. számában, a Veres Péterhez írt 1932 április 27-1 levelet Balogh Edgár (Korunk 1967 8. sz.), Bözödi György is megjelentette az Igaz Szóban a hozzá írt G. G.-leveleket; a Horner Miklóshoz, Horváth Imréhez, Hollós Korvin Lajoshoz (1938 XII. 7.) írt leveleket pedig jómagam közöltem az Igaz Szóban (1969. 9. sz.). De akadnak első közlések, mint például a Károlyi Mihályhoz, Déry Tiborhoz, Sándor Lászlóhoz és másokhoz írt levelek.
A Sándor Lászlóhoz írt levelekről külön szeretnék szólni.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 44. számában, 1973. november 2-án.
