A NYOMOZÁS TÖRTÉNETE
Minden kutató ismeri az eredményes munka kiváltotta kellemes érzést, amikor tisztázatlan kérdéseket, régi írások szerzőinek kilétét sikerül megfejtenie. Nekem is volt részem ilyen örömben – de mindjárt hozzáfűzöm: ürömben is. Erről az ürömről szeretnék most szólani. Gaál Gábor 1964-ben megjelent Válogatott írásainak első kötetében két G. G.-nek tulajdonított, Gerő György aláírású cikket adtam közre: Sztanyiszlavszkij (Jövő, 1922. X. 29.) és German Metaphysics…? (Korunk, 1928. 4. sz.)
A második kötetbe Gerő György aláírású cikket nem vettem fel.
Próbálom rekonstruálni: hogyan került G. G. számos álneve közé a Gerő György? Végiglapozom régi jegyzetfüzeteimet. Az 1954–56 között elvégzett első nagy gyűjtés (Bajor Andor, Benkő Samu, Csehi Gyula, Földes László, Gálfalvi Zsolt, Hajós József, Jancsó Elemér, Kallós Miklós, Marosi Péter, Szarvadi Tibor, Széll Zsuzsa, Tordai Zádor, Tóth Sándor munkája) eredményeként felszínre hozott G. G.-írások között nem tűnik fel a Gerő György álnév, és nem szerepel a jegyzeteimben „új anyagok” megjelölésű felsorolások, ismertetések között sem. Az egyik füzet végén gombostűvel betűzött lapra bukkanok, a lapon piros ceruzával, nagybetűkkel, kérdőjellel: GERŐ GYÖRGY? Semmi egyéb.
Se címek, sem adatok. Tizenkét év telt el azóta, az álnév „azonosítására” vonatkozó feltételezéseimet nem vethetem papírra, mert nem emlékszem pontosan a történtekre.
A tényeken nem lehet változtatni. Tévedtem, és tévedésemet mások is átvették. A Gál Anna összeállította Gaál Gábor megjelent műveinek bibliográfiájában (1971) Gerő György, a fent említett két cikk közlése nyomán Gaál Gábor álneveként szerepel, és számos, a Jövőben, a Bécsi Magyar Újságban, a Tűzben, a Mában és a Korunkban napvilágot látott Gerő György aláírású (vagy G. Gy. szignójú) cikk sorakozik. Jegyzetében Gál Anna hangsúlyozza, hogy a külföldi publikációk közül nem állt módjában mindegyiket átnéznie, és csak a közvetett úton szerzett információkra támaszkodhatott – ami természetesen eleve kizárta a filológiai ellenőrzés lehetőségét a bibliográfus részéről.
Tóth Sándor monográfiájában: G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről (1971) szintén Gaál Gábor műveinek tekinti, és ekként kezeli a Gerő György-írásokat.
Évek teltek el G. G. Válogatott írásainak megjelenése óta; Gaál Gábor életrajzának és -művének alaposabb ismerete alapján kétségeim támadtak a Korunk szerkesztője és Gerő György azonosságát illetően, pontosabban: hogy a Gerő
György-írások Gaál Gábornak tulajdoníthatók. A kérdés nyugtalanított; szinte két évig leveleztem és kutattam, hogy végül is megcáfolhassam… önmagamat.
Amikor Komlós Aladár Vereckétől Dévényig című gyűjteményes kötetében, egy zárójelben az avantgardista Gerő György nevével találkoztam, tulajdonképpen nem is csodálkoztam, csak éppen – bevallom őszintén – nemigen értettem, miről van szó. 1925-től kezdve – írja Komlós – a magyarországi irodalmi életben nagyobb szerepet kapott az avantgárd, amelyet „addig csak Hevesy Iván, az általa és Palasovszky Ödön úrral vezetett Zöld Szamár kabaré, és egy-két éretlen fiatalember képviselt, akik utcai plakátokon hirdették senki által komolyan nem vett nézeteiket (az »is«-t hirdető Gerő György stb).” (306. p.) Bori Imre aránylag részletesen foglalkozik az IS című folyóirattal, ő viszont nem említi Gerő Györgyöt. Még mielőtt Komlós Aladárhoz fordultam volna, a rejtélyt mérföldes léptekkel hozta közelebb egy másik, ugyancsak 1972-es kiadvány, éspedig Kassák Lajos posztumusz kötete: Az izmusok története.
A bécsi Mával kapcsolatosan írja Kassák: „Egyre többen jelentkeztek Magyarországról is, eleinte név nélkül, később névaláírással, eleinte rejtett úton kijuttatott levelekkel, később személyesen is, mint Remenyik Zsigmond, Mária Béla, Pán Imre, Gerő György stb.” (261. p.) (Itt és a továbbiak folyamán Kassák Lajos kiemelése.) És aztán: „A IX. évf. 3–4. száma Pesti antológiát közöl, hazai munkatársak verseiből. (Gerő György, Mária Béla, Pán Imre, Kristóf Károly, Pápa József.)“ (279. p.) Mostanában, egészen más jellegű anyag, nevezetesen Antonin Straka levelei után kutatva ráleltem a Kassák-tanulmány első közlésére a budapesti Helikon 1964. 2–3. számában. Sajnos annak idején elkerülte figyelmemet.
Az izmusokkal nemegyszer hadakozó Komlós Aladár Gerő Györgyre vonatkozó félmondatos megjegyzése nem egyezik Kassák véleményével. Az izmusok történetében, a Közjáték című írásban olvasom:
„1924-ben jelent meg az Is, Gerő György, Kristóf Károly, Mezei Árpád és Pán Imre folyóirata. Ez a kísérlet bár nagyon rövid életű volt, jelentős visszhangot keltett. Mindössze két száma jelent meg, mindkettő nagy alakban, továbbá két plakátot adott ki a lap; az egyik hosszú manifesztum szövegét tartalmazta, s nemegyszer jelenetek játszódtak le előtte az utcákon; nehéz filozófiai szöveg volt, Gerő György fogalmazta. Az IS szerkesztősége volt egyben a bécsi MA budapesti szerkesztősége és illegális magyarországi főbizományosa. […] Gerő György kezdeményezésére és rendezésében filmet készítettek, ez volt az első és eddig egyetlen magyar avantgardista film. Kassák új magyarországi lapja, a Dokumentum foglalkozott vele 1927 januárjában; néhány képsorozatot is közölt belőle.” (285. p.)
A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzeteinek sorozatában, Kálmán Lászlóné Dokumentum (1926–1927), Munka (1928–1939) repertóriumában ott áll: „Filmfelvétel Simon Jolánról. Gerő György filmjeiből. (Arcképek); Gerő György filmjeiből (Arcok, tárgyak montázsban); Gerő György filmjeiből (Szürrealista montázs).“
Ezenkívül Gerő Györgynek két filmesztétikai írása és egy elbeszélése látott napvilágot a Dokumentumban.
Nem kétséges tehát: Gerő György nem azonos Gaál Gáborral.
Kassák 1928-ban induló Munka című folyóiratában Gerő György nevével már nem találkozunk. Szerepel viszont a Korunkban 1927 és 1928-ban két-két Gerő György-aláírás, illetve írás.
Két hajdani Korunk-munkatárshoz fordultam: Vas Istvánhoz, aki egy ideig Kassák köréhez tartozott, és a Korunk egyik budapesti szerkesztőjéhez, Nádass Józsefhez, aki a Dokumentum főmunkatársa, a Munkánál pedig Kassák helyettese volt.
Fél évszázad távolából mindketten emlékeznek Gerő Györgyre.
„Gerő Györgyöt személyesen nem ismertem – írja Vas István 1973. június 24-i válaszlevelében. – Annyi személyes kapcsolat mégis fennállt közöttünk, hogy gyerekkoromban apám gyakran emlegette őt elrettentő példának, hogy milyen csapás az, ha egy textilkereskedőnek a fia költő akar lenni. (G. Gy. apjának, ha jól emlékszem, a Király utcában volt üzlete.)
Láttam az IS feltűnő plakátját is valamelyik hirdetőoszlopon – Kassáknak ilyesmire nem telt –, sőt G. Gy. egy-két versét is, de akkor ez még csakugyan elrettentően hatott rám. Nem tudom, mi lett belőle.”
Nádass József válaszlevele ugyanazt a dátumot – június 24. – viseli: „Gerő György tehetséges, bár egy kissé egzaltált művész volt. Ő avantgardista filmkísérletezéseivel az amerikai Man Ray és a francia René Clair és más úttörők nyomdokában járt. A hírhedt IS lapocskáját, ha jól emlékszem, Pán Imre ugyancsak úttörő esztétával adta ki.” Nádass emlékezete szerint 1927 körül Gerő György Berlinbe távozott, s ott filmkörökkel teremtett kapcsolatot. További sorsáról nem tud.
(A Korunk 1928-as évfolyamában megjelent mindkét Gerő György-írás alatt „Berlin” van feltüntetve. A Korunkban a helységmegjelölések gyakran fiktívek voltak, de ez csak a későbbi évek folyamán vált gyakorlattá.)
Az Aradról a húszas években elszármazott, most Németország Szövetségi Köztársaságban élő neves filmrendezőnek, Cziffra Gézának írtam, de nem tudott felvilágosítással szolgálni Gerő György németországi tevékenységéről. Kassák Lajosnétól pedig Pán Imre címét kértem, hiszen Az izmusok története belső címlapján ez áll: „Pán Imre közreműködésével“. Kassákné válasza sem késett: Pán Imre Párizsban meghalt.
Ezen a ponton pillanatnyilag lezárult a Gerő György-kérdés, s hozzáfogtam megírni azt, amit addigi információim alapján kikövetkeztethettem a tévesen feltételezett G. G. álnévről.
És ekkor, 1973 júliusában, megjelent a Kritikában Vágó Márta 1942-ből származó (rövidített formában közreadott) visszaemlékezése József Attiláról. Hallatlan érdeklődéssel olvasom, s eljutok a tizedik oldalig, ahol ez áll: „Másnap is jelentkezett valaki, aki Berlinből érkezett: Gerő Gyuri, Kunfi Böske és Rónai Zoltán unokaöccse, egy ifjú analitikus.” A visszaemlékezésben több ízben is szó esik Gerőről, ám a szöveggondozó jegyzeteiben – ahogy ez lenni szokott – Gerő György neve hiányzik.
A Kritika szerkesztőségét kértem meg: juttassa el érdeklődő levelemet Vágó Mártának. A szerkesztőség postafordultával válaszolt: legyek türelemmel, Vágó Márta beteg. Később sem írhatott személyesen, de meleg hangú levélben Takács Márta közvetítette izgalmas felvilágosításait: Gerő György „Berlinben filozófiát tanult Schelernél, majd filozófiai tanulmányait befejezve, ugyanott elvégezte az orvosi egyetemet is. Később New Yorkba költözött, ahol Alexander Bernát legidősebb fiánál, Ferencnél »tananalízis«-t végzett, ezután pedig maga is pszichoanalitikusként kezdett működni, és működik ma is.” Egyben megadta Gerő György New York-i címét.
(Nota bene: a Korunk 1927-es évfolyamában megjelent két Gerő György-írás a következő: A tudásformák és társadalom [Max Scheler: Die Wissesformen und die Gesellschaft c. könyvéről] és Az „én” freudi lélektana.)
New Yorkba címzett levelemben felvázoltam a Kassák köréhez tartozó Gerő Györgyről szerzett adatokat s megjegyeztem, hogy nyilvánvalóan két, különböző Gerő Györgyről van szó, de „ön az egyetlen, aki erre nézve nekem választ tud adni“ – írtam az immár „kézzelfogható” Gerő Györgynek.
A válaszlevelet vétek lenne megcsonkítani:
„Kedves Sugár Erzsébet asszonyom! Nagy érdeklődéssel olvastam levelét. Amint tudja, én pszichiáter és pszichoanalitikus vagyok, és így, bár ritkán, látok olyan embereket, akik mutatnak egy »double personalytit«: két különböző karakter, és az egyik nem tud a másikról.
Ha én lennék az a Gerő György, akinek a cikkei megjelentek a Korunkban és a Jövőben, és aki a Kassák barátja volt és aki filmrendező is volt akkor én egy »triple personalyti« lennék. Hát ez bizony nagyon érdekes lenne. Sajnos nem stimmel. De az igaz, hogy én ismertem Gaál Gábort és barátok voltunk. Az ismeretség nem Pestről volt, hanem Bécsben találkoztunk az első emigrációban, éspedig az 1920-as években. Biztosan találkoztam Berlinben is vele 1924–5-ben. Én 1927–8-ban Bécsben éltem, de nem emlékszem, hogy Gaál Gábor akkor ott élt. És sajnos arra sem emlékszem, hogy írtam-e a Korunkba. De a tanulmányok címei úgy hangzanak, hogy lehetne, hogy tőlem származtak. Például az igaz, hogy én Max Schelernél tanultam és nála doktoráltam, és hogy én már akkor pszichoanalízissel foglalkoztam. Nagyon kérem, hogy tudna-e nekem fotókópiákat (xerox) küldeni azokról a cikkekről. Ön volt kiváncsi az én identikusságomra, most stimulálta az én kíváncsiságomat. Szóval most én kérek Magától szívességet, szeretném látni azokat az írásokat. Köszönöm érdeklődését, és szívélyesen üdvözlöm: Gerő György.”
A cikkek másolatai, bár késedelemmel, de eljutottak New Yorkba, és Gerő György válasza nem késett: „Megkaptam a Korunkban megjelent Gerő György-cikkek másolatát. Nagyon köszönöm. Nagy érdeklődéssel olvastam őket. Azok közül két cikk, éspedig a »Tudásformák és társadalom« és »Az »én« freudi lélektana« minden kétség nélkül az én írásaim. De a két másik cikk, a Joyce Ulysses és a Német metafizika nem tőlem származnak. Ez a két utóbbi írás olyan szerzőtől van, akinek érdeklődése irodalommal és művészettel van összekötve, ami inkább a másik Gerő György felé mutat. [.. .] A stílusa a két első és két második cikknek különböző. A két első jobban komponált, a két második zsurnalisztikus, impresszionista, ez is inkább a másik Gerő Györgyre hasonulna. […] Nagyon hálás vagyok önnek, hogy felfedezte fiatal koromnak munkáit. Nem szégyellem azokat.”
Ennek a fejezetnek az utóirataként még csak annyit, hogy Gulyás Pálnak, a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában lévő kéziratos hagyatékában a következő feljegyzés található: „Gerő György dr. phil. a kölni egyetemhez benyújtott disszertációja: D. psychol. VorrausSetzungen d. Psychoanalise, Sopron 1926.“
TÉVEDÉSEM ÉS UTÓÉLETE
Immár nem vitás, hogy – különböző tárgykörben – a húszas években két valóságos Gerő György publikált. Feltételezhető-e ezek után, hogy Gaál Gábor harmadikként használta volna ugyanazt a nevet? A tagadó válasz kézenfekvő, de az 1922 és 1923-ból keltezett publicisztikai cikkek esetében mégsem olyan egyszerű. G. G. nem ismerte Pestről dr. Gerő Györgyöt, s nem lehet pontosan megállapítani, hogy Bécsben mikor hozta össze őket az emigráns-sors. Lehetséges tehát, hogy 1922-ben G. G. nem ismerte dr. Gerő Györgyöt, és éppolyan lehetséges, hogy akkor még nem volt tudomása a Pesten bizonyára az idő tájt induló Gerő György költőről. (Ez utóbbiról annyit tudok, amennyit fentebb Kassáktól idéztem, miszerint Gerő György is jelentkezett a Mában, illetve Bécsben „eleinte rejtett úton kijuttatott levelekkel, később személyesen is“.) 1922-ben Gerő Györgynek a Tűzben és a Jövőben jelennek meg cikkei. Igen ám, de ezek, beleértve a Sztanyiszlavszkij címűt is, kivétel nélkül Berlinből íródtak. Nincs kizárva, hogy Gerő Pestről átment Bécsbe, Berlinbe (vagy fordítva). Mint ahogy az sem lehetetlen, hogy a Bécsben élő G. G. is átruccant Berlinbe – bár ez kevésbé látszik valószínűnek, mert ekkoriban G. G. a Tűz kritikai rovatát szerkesztette és intenzíven közölt a Jövőben, főként könyvkritikákat. Most, amikor már tudom, hogy Gerő György nem azonos Gaál Gáborral, és újból és újból elolvasom az inkriminált Sztanyiszlavszkij-cikket, merem állítani, hogy stílusa G. G.-re emlékeztet, mondanivalója pedig egybehangzók azokkal a nézetekkel, amelyeket a hagyományos és avantgarde-művészet viszonyáról több, ebben a korszakban publikált írásában kifejtett. De kitűnik, hogy a cikkíró Berlinben látta a Sztanyiszlavszkij rendezte Éjjeli menedékhelyet. És ha, tegyük fel, Gaál jelen is volt a berlini előadáson, miért használt volna a Jövőben álnevet, amikor itt rendszeresen teljes nevével vagy G. G. szignóval jegyezte írásait?
„Nem érdektelen megjegyezni – írja Tóth Sándor –, hogy az 1923-ból nyilvántartott, Berlinből küldött tíz cikke közül G. G. négyet a kommunista emigrációhoz közel álló Bécsi Magyar Újságban publikált.“ (35. p.) A négy közül három jelent meg Gerő György aláírásával (a negyedik [k.] szignójú: Német földeken át. Bécsi Magyar Újság, 1923. 279. sz., nov. 29. p. 5.). Cáfolhatatlan tény, hogy 1923-ban G. G. Németországban tartózkodott. De ha összevetjük Gaál Gábornak Berlinből keltezett és saját nevével vagy szignójával megjelent publicisztikai írásait a Gerő Györgyével – a különbség szembeötlő: a Gerő-aláírást viselő cikkek egyszerű helyszíni tudósítások, nem mutatnak közös vonást G. G.-nek még az alkalmi cikkeivel sem. Ezen túlmenően pedig 1923-ban, még az én kétségtelenül hiányos adataim szerint is, Gerő György neve Pesten is feltűnik. Lakatos Éva repertóriumának tanúsága szerint két verse jelenik meg a Magyar írásban (1923. 1–2., 4. sz.), s ugyanitt és ugyancsak 1923-ban Tamás Aladár ír a Tavaszi triumfus című, Gerő György írásait is tartalmazó antológiáról. (Ez a kötet különben szerepel Gulyás Pál már említett kéziratos hagyatékában is.) A korszakkal foglalkozó kutatók bizonyára kiegészíthetnék adataimat.
Ami a Gerő György név alatt megjelent verseket illeti, azt hiszem, nem merülnek fel kétségek. Kassák adatai nyomán nem vitás, hogy a Ma 1924-es évfolyamában megjelent Pesti antológia című versciklus és a Nap című vers szerzője nem Gaál Gábor, hanem Gerő György. Fontosnak tartom ezt hangsúlyozni, mert Szakolczay Lajos Gaál Gábor, a költő című írásában (Tiszatáj, 1969. 9. sz.) azt állítja, hogy „a fiatal Gaál Gábornak a kezdeti hagyományos formáktól egyenes az útja Kassák Bécsben megjelent Ma című folyóiratáig.”
Édesapja könyvtárában Gál Anna megtalálta Kassák Eposz Wagner maszkjában című versesfüzetét, a következő dedikációval: „Gaál Gábornak tiszteletemmel: Kassák Lajos. 1915. V. 10.” (Ld.: Könyvtári Szemle, 1971. 2. sz.) Az ismeretség tehát régi keletű volt. Ennek ellenére Gaál útja nem vezetett a Mához. Monográfiájában Tóth Sándor szintén Gaálnak tulajdonítja a Mában megjelent Gerő György-verseket, anélkül azonban, hogy elidőzne ezeknél a verseknél.
Még ha G. G. útja nem is vezetett a Mához, különösen az 1923-ból származó, és 1927-ben az Erről van szóban kinyomtatott Az 1234… költő verseiből című expresszionista fogantatású szabadvers-sorozat logikailag nem mond ellent a fentebb idézett állításoknak. Ellentmondanak azonban a tények.
Az 1927-ben a Korunkban megjelent két Gerő György-írás kérdése, mint láttuk, tisztázódott, mindkettőnek a szerzője a New Yorkban élő dr. Gerő György. De mi a helyzet a két 1928-as Korunk-beli Gerő György-írással? Az egyiket, a German Metaphysics…? címűt Gaál Gábor írásaként adtam közre. Ezt nem írhatta G. G., először is azért, mert akárcsak a Sztanyiszlavszkij cikk esetében, a szerzőnek Németországban kellett tartózkodnia, s látnia kellett a Piscator-Bühnén az 1927-ben színre vitt Svejk-előadást. Másodszor pedig – a Sztanyiszlavszkij cikktől eltérően – számtalan olyan passzust tartalmaz, amely távolról sem egyezik G. G. stílusával, képeivel, s szerkezetileg is egészében eltér G. G. írásaitól.
A másik 1928-as írás, az Ulysses című kritika nem került be a Válogatott írásokba, utóbb azonban többen is Gaál Gábornak tulajdonították, egyrészt a Gerő György-aláírás miatt, másrészt bizonyára azért is, mert ugyanabban az évben a Korunk 12. számában Szentgyörgyi Anna aláírással (G. G. egyik gyakran használt álneve) Joyce-fordítás jelent meg.
Monográfiájában Tóth Sándor részletesen ismerteti és elemzi, Széll Zsuzsa és Tordai Zádor pedig az általuk válogatott és szerkesztett Legyünk kortársak című, Budapesten 1973-ban megjelent Gaál Gábor-írásokat tartalmazó kötetbe felvették a Gerő György aláírású Ulysses-t. (37–42. p.), mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy G. G. „ezt a cikket Berlinből írta” (484. p.). Ez a megjegyzés azonban ellentmond a pár oldallal előbb felvázolt fontosabb életrajzi adatoknak: Gaál „1926 őszén Hatvanyval Kolozsvárra utazik, és ott is marad.” (480. p.) G. G. 1926 őszétől nem hagyta el – átmenetileg sem – Romániát. A 484. oldalon olvasható jegyzetet úgy sem értelmezhetjük, hogy a cikket Berlinben írta volna, és később jelentette meg. Igaz, hogy G. G. több, az emigráció idejéből származó írását közölte (vagy újraközölte) Romániában, de ez nem vonatkozhat a szóban forgó cikkre, mivel – a rendelkezésemre álló német lexikonok szerint – Joyce Ulyssesét 1927-ben fordították először németre. Véleményem szerint az Ulysses című kritika megírásának módja sem vall Gaál Gáborra.
De mindezeken túl, számomra nem vitás, hogy ekkorra Gaál Gábornak már feltétlenül tudnia kellett az avantgardista költő és filmes, a Dokumentumban jelenlévő Gerő Györgyről. Aki a magyar irodalomnak ezzel a korszakával foglalkozik, jól tudja, mit jelentett a Ma folytatásaként megjelenő Dokumentum: nemigen akadhatott magyar író vagy irodalmár, aki így vagy úgy, de ne vett volna róla tudomást. A Korunk is erről tanúskodik. Az 1927. 1. sz.-ban Gró Lajos Dokumentum (Kassák Lajos új szemléje) című cikkében a folyóirat célkitűzéseiről ír, jelentőségéről a magyarországi irodalmi élet adott körülményei között, és röviden ismerteti a folyóirat első számát. 1927-ben, és a lap megszűnése után is, 1928-ban, a Dokumentum legtöbb magyarországi munkatársa közölt a Korunkban: Déry Tibor, Erg Ágoston, Forgó Pál, Gró Lajos, Kassák Lajos, Kristóf Károly, Nádass József, Németh Andor, Székely Béla (abban az időben a Korunk egyik főmunkatársa) és tegyük hozzá: Gerő György. Elképzelhetetlen, hogy Dienes László, akit szoros szálak fűztek Kassákhoz, ne tudott volna a Kassákhoz közel álló Gerő Györgyről. Az a Dienes, aki, amikor a Korunkban (1928. 11. sz.) hírt ad a Munka beindulásáról, cikkét a Dokumentum létével, majd megszűnésével kezdi. Nem bizonyíthatom, de feltételezem, hogy a filozófus-pszichológus dr. Gerő György írásai Gaál Gábor, a Kassák köréhez tartozó Gerő György írásai pedig Dienes kezdeményezésére vagy közreműködésével kerültek a Korunk hasábjaira. És az előző gondolatmenetet folytatva: elképzelhető-e, hogy a film kérdéseivel oly sokat foglalkozó G. G. ne figyelt volna fel Gerőnek a Dokumentumban közölt filmmontázsaira és filmesztétikai írásaira? Függetlenül Gaál közismert, széles körű érdeklődésétől és tájékozottságától, amely önmagában kétségtelenné teszi azt, hogy figyelemmel követte Kassák lapját, álljon itt egy idézet Gaál Gábornak a Szélpál Árpád: 20 vers című, a Korunk 1927. 10. számában megjelent recenziójából: „Bizonyos, hogy egy értelemben, a mai élköltők (a Dokumentum-kör értelmében) Szélpál Árpád és verse: áll. Tisztult és klasszicizálódott egy ma már távoli etappon.” (747. p.)
Tehát az 1928-as két Gerő György aláírású Korunkbeli cikket sem tulajdoníthatjuk Gaál Gábornak. Akkor már G. G. sokkal többet tudhatott, mint most mi, arról a Gerő Györgyről, aki nemcsak az én fantáziámban, de a kortársak emlékezetében is úgy él mint a húszas évek magyar avantgarde-jának az enfant terrible-je.
Gaál Gábor nem használhatta két publikáló személy nevét, aki közül az egyik barátja is volt.
Kötelességemnek tartottam a fentieket közreadni, s helyesbíteni tévedésemet. A két Gerő György azonosítása talán előmozdíthatja Gaál Gábor életútjának további vizsgálatát.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 6. számában, 1975. február 7-én.
