Mottó: A sötétkamrát azért találták ki a fotográfusok, hogy a fény túlzott agressziója nélkül, zavartalanul létrehozhassák azokat a látványelemeket, amikből egy-egy jó fotográfia felépül. Az Új Hét szándéka szerint a jövőben tehetséges kortárs fotósok sötétkamráiban jó fotók után keresgél – s reménykedik, hogy talál is! (CsG)
Egyik fürdőemlék hívja elé a másikat…
Korábban Erzsébetvárosban merítkeztem meg a Nagy-Küküllőben, ma a buziási óriáspark árnyas fái alá képzelem magamat, méghozzá 1947 forró nyarába, amikor Vallasek nagybátyám szüleinek házában nyaraltam egy kerek hónapot, hogy így tehermentesítsük anyánkat. (Lánytestvérem Aradon, egyik öcsém meg Brassóban múlatta idejét, ugyancsak rokonoknál; anyánk egyéves, legkisebb öcsénket gondozta ezalatt…)
Ezt a látképet egy igen rokonszenves honlapon találtam, amely 2006 óta igyekszik begyűjteni/elérhetővé tenni mindazt a szellemi és illusztrációs dokumentumot (tanulmányokat, könyveket, térképeket, látképeket, fotókat, képgyűjteményeket, visszaemlékezéseket, lapokat, múzeumi leleteket stb.), amelyek a romániai Bánátot egyedivé teszik. A közösségi összefogással, több nyelven – köztük magyarul is – böngészhető portál valóságos kincsesbánya…
Most csak ezt a látképet csentem el, amelynek áthatolhatatlan árnyékos részein talán ott lapulok magam is. A levegőben – tudom meg utólag – már benne van a közelgő, 1947 augusztusi pénzbeváltás, amikor egész vagyonok úsztak el Romániában (ez is volt a cél!), s a bankókat milliósokként és milliárdokként illett számontartani.
Mindebből én csak annyit érzékeltem, hogy jó énekhangom lévén, amivel nagybátyám szívesen dicsekedett helybelii ismerősei előtt, nem egyszer adtam „szabadtéri koncerteket” a bánáti fürdőváros parkjában, hol a pavilonban, hol éppen egy árnyas padon.
Egyik alkalommal egy járókelőnek annyira megtetszett még kisfiús szopránom, hogy egy maroknyi milliós bankjegyet nyomott jutalmul a kezembe. Büszkén szorongattam a pénzt, s nagybátyám megígérte, hogy ha hazamegyünk, majd vehetek magamnak azt, amit éppen óhajtok.
Mire a vakációról hazaértünk, bekövetkezett a pénzbeváltás. Nagybátyám elment a bankba, hogy millióimat beváltsa. Nekem azt mondta, hogy éppen egy görögdinnyére elegendő aprópénzzel szúrták ki a szemét. A bizonyíték ott volt a kezében: egy ropogós görögdinnye formájában. Mindjárt át is akartam venni a nekem kijáró ínyencséget, de nem bírtam megtartani a közel hatkilós gyümölcsöt, amely így csúfosan leesett a földre, ahol ripityára szakadt. Végül a tyúkok ették meg, én pedig maradtam a veszteség ízével, illetve egy boldog buziási vakáció emlékeivel…
