Mottó: A sötétkamrát azért találták ki a fotográfusok, hogy a fény túlzott agressziója nélkül, zavartalanul létrehozhassák azokat a látványelemeket, amikből egy-egy jó fotográfia felépül. Az Új Hét szándéka szerint a jövőben tehetséges kortárs fotósok sötétkamráiban jó fotók után keresgél – s reménykedik, hogy talál is! (CsG)
Vannak ilyen napok is életünkben. Amikor annyira leereszkedik ránk az ég, hogy valósággal a gyomrában száguldunk, rajta furikázunk, beléje hatolunk 100 km/óra merészséggel; amikor az esőcseppek telesírják a szélvédőt, kopognak és újra kopognak a bádogon, freccsennek az alvázon, szétporladnak a levegőben, felhővé válnak, felfelé igyekeznek, ahonnan jöttek, jelenteni, hogy teljesítették a feladatot, de a misszió világos: nincs megállás, újra irány a föld, nehézkedéssel leereszkedni a magasból, permetezni, kopogni, peregni, toccsanni, freccsenni, körbejárni, mindig jelenteni, mindig visszatérni, amíg a felhő mögül, ugyancsak rendszeres misszióval, vissza nem tér a nap, a menekülések és visszatérések egyedüli győztes bajnokaként.
A baróti Varga Béla évtizedekkel ezelőtti fotója most a fenti hangulatokat csalta elő belőlem. Tipikus hangulatfotó, hozzáillő hangulat-kritikával…
