Könyvkarantén
Valamikor a 2000-es évek vége felé történt. A Népszava szerkesztősége ekkor a Vajda Péter utca és a Könyves Kálmán körút sarkán álló irodaház 8-9. emeletén volt. Két gyakorlóruhás, Magyar Gárda-mellényes suhanc toppant be a lap folyosójára, számonkérendő valamely róluk szóló írásunkat. Az irodaház másnap kirúgott, politikailag analfabéta portása a többi látogatóhoz hasonlóan simán felengedte őket. A liftből kilépő gárdisták – szerencsétlenségükre – az első, mindig nyitott ajtón bemasíroztak a főszerkesztői titkárságra. Épp ebédidő után érkeztek, s így megzavarták az étkezés után rendszeresen szunyókáló főszerkesztő-helyettest. Horváth Pista felriadt, s néhány keresetlen ordítással megfutamította a bátor gárdistákat. Mindez pillanatok alatt történt; én például, aki a folyosó túlvégén lévő helyiségben dolgoztam, csak utólag értesültem a meghiúsult provokációról.
Ez a végül jól végződő sztori Ignotus Pál (1901-1978) visszaemlékezéseit (újra)olvasva idéződött fel bennem (Ignotus Pál: Csipkerózsa – Budapesti és londoni emlékek. Múzsák Közművelődési Kiadó, 1989). A Nyugat-alapító Ignotus Hugó fia, József Attila barátja és szerkesztőtársa ugyanis nem volt ilyen szerencsés: 1937 kora nyarán pofozkodásba keveredett az Esti Kurir szerkesztőségében őt számonkérés céljából fölkereső „szittyákkal”. Ez az atrocitás tette Ignotust országosan is ismertté, s a zsidótörvények mellett részben emiatt döntött úgy, hogy Angliába emigrál. A Csipkerózsa első soraiban ezt írta: „Akkor ugyanis – 1939 elején – a nevem meglehetősen ismert név volt Magyarországon. Ezt főképp három embernek köszönhettem: apámnak, magamnak és egy Kémeri Nagy Imre nevű nácinak…”
Az elkötelezett liberális Ignotus Pál 1937-ben három szerkesztőségben is dolgozott: Rassay Károly Esti Kurirjánál, a szabadelvű Magyar Hírlapnál és a Szép Szónál.
„Egyet mindenesetre szabadon tehetett az ember mindhárom szerkesztőségben: kedvére gyűlölhette a nácikat. Ennél fontosabb teendője akkoriban nem is lehetett.”
Egy hírlapbeli cikkében „belekötött” a „sorozatos fasiszta és antiszemita zavargások”, ütlegelések élén „garázdálkodó” „Kémeri Nagy Imre nevű állástalan magyartanárba”, akit amúgy korábbról ismert is. Amikor ezután Kémeri Nagy egy társával felkereste az Esti Kurirnál, Ignotus már sejtette, nem fogja megúszni a pofozkodást. Bár kapott néhány ütést, és egy széket is összetörtek a fején, a segítségére siető kollégáival együtt végül jól elverték a két nácit. A kiérkező rendőr „látnivalóan Kémeri Nagyot féltette – vagy saját állását arra az időre, »ha majd itt lesz Hitler«”. A közhangulat ellenére Ignotus feljelentést tett, Kémeri Nagyra a bíróság a lehető legenyhébb, felfüggesztett büntetést rótt ki. Így lett Kémeri Nagy zsidó-verő, hazafias hős, Ignotus pedig első számú közellenség.
Azonban 1949-ben mindez nem mentette meg Ignotust, akit – immár a londoni magyar nagykövetség munkatársaként hazatérve – letartóztattak, s angol kémként 15 évre ítéltek. Nem csoda, hogy a forradalom leverése után ismét Angliát választotta.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. december 5-én.
