Könyvkarantén
Horthy Miklós emlékiratai kifejezetten szórakoztató mű (Horthy Miklós: Emlékirataim. Európa Könyvkiadó, 2019), ha kellő kritikával olvassuk. Egy olyan ember képe rajzolódik ki belőle, akinek minden tettét a kötelesség, a tisztesség, az adott szó, illetve a hazája és nemzete iránti szeretet vezérli. Aki már fiatalon olyan legendás személyiséggé vált, különösen a Ferenc József szárnysegédjeként (1909–1914) és a Monarchia flottájának utolsó főparancsnokaként (1918) eltöltött évek során, hogy saját maga is úgy érezte, ő a legalkalmasabb a kvázi államfői feladatra. Akinek egyetlen dilemmája volt 1920 februárjában: „Mint tiszt Őfelségére tettem esküt; ha elfogadom a kormányzóságot, akkor meg az alkotmányra és a nemzetre kell felesküdnöm. Vajon nem forog-e fenn az a veszély, hogy a két esküben vállalt kötelezettségeim összeütközésbe kerülnek egymással?”
A legendává válást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Horthy a már több mint 80 évesen a portugáliai Estorilban írott, s 1952-ben befejezett emlékirataiban több helyen idéz a korábban megjelent és rá nézve igen pozitív Horthy-életrajzokból. Ne felejtsük, valódi legendáról van szó, aki négy évtized távolából is azzal dicsekszik, hogy tengerésztisztként, 1909-ben Konstantinápolyban vitorlás- és lóversenyt nyert („a Grand Prix du Bosphore futamát szintén megnyertem kemény küzdelem után”), és a nemzetközi teniszversenyen ugyan első tisztje, Árvay sorhajóhadnagy egyesben alulmaradt a brit „Army and Navy Tennis Champion-nal szemben”, de férfipárosban Horthyval győztek „az angol team ellen”. (Talán ennek köszönhető Lázár Jánosnak, a Magyar Tenisz Szövetség elnökének kitartó tisztelete Horthy iránt?) Egyébként is, a századelő konstantinápolyi társadalmi életének leírása jóval nagyobb terjedelmet foglal el az emlékiratokban, mint például a német megszállás napjától, 1944. március 19-étől az év júliusáig zajló – a 400 ezer vidéki magyar zsidó deportálásának időszaka – történések. („Sokáig tehetetlenül álltam az eseményekkel szemben, mert Budapesten és környékén kívül semmilyen eszközzel nem rendelkeztem, amellyel a németek és a belügyminisztérium közös tevékenységét keresztezhettem volna.”)
Horthy már 1938-ban érezte „a közelgő vihart”: „öreg tengerész létemre szokásomhoz híven napfényes időben is szemmel tartottam a barométert”. Mégis elfogadta Hitler meghívását Kielbe, hogy „egy új német nehézcirkáló vízre bocsátásán jelen legyek mint az osztrák–magyar hadiflotta utolsó parancsnoka, és a keresztanya szerepét feleségem töltse be”, s nem felejti el megemlíteni a Führer ajándékba adott gyöngyvirágbokrétáját sem. Igazán az arisztokraták és az uralkodók között volt elemében, így 1936-os római útján, ahol gyakran volt hármasban az olasz királlyal és Mussolinivel. Szinte megsajnáljuk, hogy az amerikai hadifogság csalódást okozott neki, mert a bajorországi SS-őrizet után, ahol „a kényelem hiánya miatt nem volt panaszunk”, előfordult, hogy tiltakozása ellenére „kiáltóan piszkos kis vendégfogadóban” helyezték el.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. szeptember 4-én.