A múlt hét közepén, mikor néhány napos vakációra indultam, úgy terveztem, hogy Kazinczy Ferenc (1759-1831) Fogságom naplója című remekművét ajánlom majd az olvasók figyelmébe.
Kazinczy 2387 napos rabságának története jó néhány évtizede került először a kezembe, s igencsak álmélkodva olvastam, mert addig mindössze néhány versét, epigrammáját ismertem, s nem mondhatni, hogy különösebben megnyerték volna tetszésemet. A Fogságom naplója azonban, a mai fülnek kissé nehézkes nyelvezete ellenére egy izgalmas, pergő önéletrajz, teli fanyar iróniával, s nemcsak a „foglyuk” mindennapjairól értesülünk, hanem az 1794-1801 közötti évek börtöncellán kívüli történéseiről is. Évekkel később olvastam Nemes Nagy Ágnes Film, a 18. századból – Kazinczyról című esszéjét, az ő rácsodálkozását a Fogságom naplójára, amely sokkal pontosabban megfogalmazza, amit én itt dadogok: „Az első oldal átfutása után pedig belekapaszkodtam a kis könyvbe, és ki sem engedtem a kezemből, míg szédülten az utolsó lapig nem jutottam. Mikor magamhoz tértem valamennyire a meglepetésből, első gondolatom valamiféle méltatlankodás volt. Nekem ezt senki se mondta. Senki se mondta, hogy ez ilyen.”
Kazinczyt 1794. december 14-én fogják el anyja regmeci házában, Budára viszik, perbe fogják, s a Martinovics-féle összeesküvésben való részvétel miatt „fővesztésre” ítélik, ám I. Ferenc megkegyelmez neki: várfogságra ítéli. Budai cellájában értesül „Gróf Zsigray Jakab, Szent-Marjay Ferenc, Laczkovics János, konziliárius és kamarai titoknok Hajnóczy József, szentül szeretett barátom és a nagy tudományú, kevés értelmű s moralitású Martinovics József apátúr” vérmezei lenyakazásáról. Budáról aztán Brünnbe (Brno), majd a közeli obroviczi börtönbe kerül, innen Kufstein várába szállítják át, majd a napóleoni hadak közeledtének hírére Munkácsra, ahonnan végül 1801. június 28-án szabadul. A Fogságom naplóját évekkel később kezdi el írni, 1828-ban fejezi be, 1848-ban megjelenik ugyan egy részlete, de a teljes művet csak 1931-ben adják ki.
Szóval a Fogságom naplójáról akartam írni, de nem ezt a könyvet vittem magammal, hanem a Szilágyi Ferenc szerkesztette, Az én életem (Magvető, 1987 – Nemzet és Emlékezet sorozat) című Kazinczy emlékirat-kötetet, abban a hiszemben, hogy ebben is szerepel a Fogságom naplója. Nos, tévedtem, de egyáltalán nem csalódtam. Ez a „kisebb” önéletrajzi írásokat kronologikus rendben összegyűjtő kötet is rendkívüli olvasmány. Csak egy példa. Kazinczy szabadulása után komoly anyagi gondokkal küzd, testvérei is ellenségesek vele, s kénytelen elszenvedni a hatóságok figyelmét. 1803 májusában Pesten járva ezt írja: „Sok régi barátimat lelem fel, és sok újakat szerzek. (…) Egy jó ember intett, hogy ne higgyek mindennek. A Polizey szemmel tart, és félő, hogy barátim közül ne küldjön reám valakit, vagy olyak közül, akik velem egy pályát futnak.” Bécsben felkeresi a költő Batsányi Jánost, volt rabtársát, akiről ezt rögzíti: „Hogy titulust kapjon, tűrt mindent, s a titkos Politzey szolgálatjába lépett.”
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. július 18-án.
