Gyerekversekről írtam az előző alkalommal, de valahogy – nem szándékosan – közéjük keveredett néhány limerick. Márpedig a limerick műfajáról sok mindent el lehet mondani, de egy dolog biztos: többségük korhatáros, azaz 18 éven felülieknek szól, ráadásul elsősorban férfiaknak. Ahogy a már idézett, Várady Szabolcs által szerkesztett Magyar badar – 246 régi + 154 új limerik című kötet (Syllabux, Budapest, 2011) bevezető tanulmányában a szerkesztő írja: „A limericknek – így hangzik az egyik meghatározása – három fajtája van: 1. a nők jelenlétében is elmondható limerick, 2. az olyan limerick, amelyet nő nem hallhat, de papi személy még igen, és végül 3. A LIMERICK. A műfaj egyik fő szakértője és a legnagyobb, kizárólag bawdy, azaz trágár limerickeket tartalmazó gyűjtemény összeállítója, Gershon Legman a limerick alapjellegét azokból az eszelős dalokból vezeti le, amelyeket a bolondokházából szabadon eresztett félmeztelen vándor koldusok énekeltek a XVI. század végén ….”
Hogy pontosan mit jelent, hogy nők, illetve papi személyek nem hallhatják, arra álljon itt egy még viszonylag szolid példa, az egyik kedvencem, magától Várady Szabolcstól: „Volt egy nő, úgy hívták, Emese, / Nem tudni, pór volt vagy nemes-e. / Egyszerre két úr jól / elölről-hátulról… / Mit mondjak? Nem rebbent szeme se.” Vagy itt van egy másik, szintén Váradytól, amelyet egyszer már idéztem Kant harisnyája kapcsán, s amely némi angoltudást igényel: „Angolul értett bár Kant, / nem tudta, mi az, hogy cunt. / A bölcsek bölcse lett, / ámde a bölcselet / megölte benne a kant.”
Az ötsoros versforma élén – amelyben az első kettő és az ötödik, illetve a harmadik és a negyedik sor rímel – rendszerint egy tulajdonnév áll. Például, ha már Kant, akkor jöjjön egy korhatár nélküli Hegel Timár Györgytől: „Volt egyszer egy nagy bölcs, Hegel. / Ugye nem felejtették el, / hogy egy nap (ejnye!) / egyszer csak fejre / állatták, s így leve tétel.” És egy harmadik filozófus, Lukács György, megint csak Váradytól: „Megmondta a Lukács api: / jobb a szoci, mint a kapi, / ha itt nagyon szar is. / Akit vonz a hamis / csáb, az elmehet a pi…”
Az angol nyelvterületről elterjedt gúnyvers mindig szabadszájú, és mint látható, a legtöbbször obszcén. A Magyar badar kötetben Kant, Hegel és Lukács mellett Szókratész és Heidegger neve is előbukkan, ahogy teljes magyar történelem is megidéződik Szent Istvántól Schmitt Pálig. Várady Szabolcs szerint „a limerik ars poeticáját illetően magyarul két álláspont ismeretes. Az egyik szerint akkor jó a limerik, hogyha jól megrimelik. A másik, ezzel látszólag szembehelyezkedő megközelítés a befogadói magatartásra veti a hangsúlyt: Akkor jó a limerik, ha olvassák, s kiverik. Látszólagot mondok, mert a jól megrímeltség nem akadálya, ellenkezőleg, elősegítője – szabatosabban szólva: vehikuluma – e fundamentalista igény beteljesítésének. Végül Az angol irodalom rövid története című alapmunkát idézem, a műfaj jelentőségét megvilágítandó: »Ha Londonból Shakespeare-t kimerik, / mi marad? A limerick!«”
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. május 9-én.