„A folyosón hallottam két jól öltözött úrtól a következő beszélgetést: – Hogy vagy? – Nem tudom. És te? – Én se tudom. Nem ösmertem a két elegáns urat, de feltűnt a diskurzusuk, minthogy az ilyen kérdésekre a szokásos válasz vagy egy vállvonítás: »Úgy, úgy«, vagy egy mosoly: »Köszönöm, jól«. Hogy lehet azt nem tudni – tűnődtem magamban –, hogy valaki jól van-e, vagy nem jól van? Mígnem eszembe ötlött, s a homlokomra ütöttem: Sapristi, ezek csak főispánok lehetnek! Hát persze, azok voltak. Mert e néhány szó, amit váltottak, nemcsak jellemző, hanem egyszersmind meglehetősen hű körülírása az állásnak, amivé fejlődött, mióta az oligarchikus cirádákat, a középkorias aranyozást lemosta róla az idő. Nem is annyira az idő, mint a modern intézmények: a parlamentarizmus (az újkor tekintélyfaló szörnyetege) és a sajtó.”
Mikszáth Kálmán (1847-1910) 1903-ban írott, A főispánok című karcolata kezdődik e sorokkal. A nagy mesemondó, aki nem csak írásaiban politizált, hiszen 1887-től élete végégig országgyűlési képviselő volt, ki tudja miért, nem kedvelte a főispánokat, illetve a főispáni intézményt: „(…) még mindig könnyebb dolog egy vármegyére vigyázni, mint egy kukoricásföldre. Ritkán is hallja az ember, hogy egy-egy főispán itt vagy amott megszakadt volna a sok munkában. (Sokkalta inkább hal meg gutaütés következtében, hogy keveset mozgott.) Azért tehát még mindig akadnak aspiránsok, sőt jobban, mint azelőtt, mert bár a hatalmi mag összezsugorodott a főispánságban, mint mikor a diónak a belső tartalma penészedik meg, a külső még mindig imponáló – anélkül, hogy annyiba kerülne, mint régen, mikor még a belügyminiszter olyan szemmel nézett szét az ismerősei közt, vajon melyik volna magát hajlandó vagyonilag tönkretenni? Ma már nem kell sok pezsgős ebédet adni, (…) elég a főispánsághoz egy mente, egy kalpag, egy okos főispánné, egy jó alispán és az installációkor egy program – amit esetleg be is lehet tartani, de nem föltétlenül szükséges.”
Mikszáth szerint „a főispánoknak több válfajai vannak. a) Legősibb példány a csibukozó főispán. – Csak csibukozni látszik és semmibe se avatkozik, de azért minden úgy történik, ahogy ő akarja. b) Azután jön a mutatós főispán. Mindenbe beleavatkozik, de azért semmi se történik úgy, ahogy ő akarja. c) Harmadsorban következik a becsületes, derék főispán, aki se nem csibukozik, se nem avatkozik. A legrosszabb species az agilis főispán, akit rendesen nemzetiségi megyébe küldenek. (…) Végül jön a legritkább példány, az úgynevezett erőszakos főispán, aki nem ismerve se sógort, se komát, se istent, se befolyásos megyei virilistát, végrehajtatja a törvényeket, úgy, ahogy azokat az országgyűlések hozták. De hát az ilyen ember nem lesz hosszú életű a maga polcán. Az ilyen ember zsarnok, és vagy itt, vagy valahol, de okvetlenül hamar kitekerik a nyakát.”
Szegény Mikszáth, ha tudta volna: egyik fia ugyanis, aki szintén a Mikszáth Kálmán (1885-1950) nevet viselte, 1926–32 között Miskolc főispánja volt Bethlen István miniszterelnöksége idején.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. július 4-én.
