Úgy lehet, ritkán kelt át a Csatornán veszedelmesebb küldemény, mint 1848 tél végén. Brüsszelből vitték Londonba a Kommunista Párt kiáltványát. Ha vámtiszt elé kerül a kézirat, s ha jegyzőkönyv-kiállításra kerül sor, nyilván meg kellett volna örökíteni azt, hogy a szerzők, bizonyos Karl Marx és Friedrich Engels, németországi születésű, Brüsszelben tartózkodó értelmiségiek. Foglalkozásuk ismeretlen (magukat forradalmárnak deklarálják). A küldemény tartalma: nyomdakész kézirat, összeállításának időpontja: 1847 december–1848 január. Rendeltetése: London. Ha a vámtiszt jegyzőkönyvet fektet le, s ha a vámtiszt a jövőbelátás képességével is rendelkezik, úgy a megjegyzés rovatba két szó ír még: világtörténelmi jelentőségű!
Vannak idők, amikor a történelem gyorsan dolgozik. Így volt százhuszonöt évvel ezelőtt is. 1847 novemberében a Kommunisták Szövetségének második kongresszusán hoznak határozatot a program ügyében, december–januárban készül el, s februárban már kinyomtatják a manifesztumot, amelyben többek között az áll, hogy „Valamennyi osztály közül, amely napjainkban a burzsoáziával szemben áll, csakis a proletariátus valóban forradalmi osztály”. A kiáltvány megjelenésével szinte egyidőben kitört a februári forradalom, Lajos Fülöpnek menekülnie kell Párizs városából, s a barikádokon igazolódik az, hogy a proletariátus az egyedüli valóban forradalmi osztály.
Látnoki erő? Nem! A valóság ismerete győzött, mint annyiszor, a valóságról alkotott téveszmék felett. A szerzők, ezek a harminc alatti fiatalok, nemcsak a kor eszmevilágát – a kor valóságát is ismerték. Ismerték azt a világot, amelyben a kortárs Tocqueville szavaival „az emberiség a legmagasabbra hágott, és ahol a legmélyebb embertelenségbe süllyedt, ahol a civilizáció csodákat tesz, és ahol a civilizált ember vademberré válik”. Ismerték a kapitalizmust – csodáját és poklát egyaránt. A kor eszméiből s még inkábbvalóságából fogant a halhatatlannak bizonyult kiáltvány, amely Engels összegezésében arról szól, hogy „minden történeti korszakban az uralkodó gazdasági, termelési és cseremód és az ebből szükségszerűen folyó társadalmi szervezet az az alap, amelyre e korszak politikai és szellemi története épült és amelyből ez egyedül megmagyarázható; hogy következésképpen az emberiség egész története (a földet közös tulajdonban birtokló kezdetleges nemzetségi társadalom felbomlása óta) osztályharcok története volt, kizsákmányoló és kizsákmányolt, uralkodó és elnyomott osztályok küzdelmeié; hogy ezeknek az osztályharcoknak története a fejlődés során most olyan fokot ért el, amelyen a kizsákmányolt és elnyomott osztály – a proletariátus – csak úgy érheti el felszabadulását a kizsákmányoló és uralkodó osztály – a burzsoázia-lárma alól, ha egyidejűleg az egész társadalmat egyszer s mindenkorra megszabadítja minden kizsákmányolástól és elnyomástól, osztálykülönbségtől és osztályharctól.
A kiáltványról Lenin azt írta, hogy „ez a kis könyvecske kötetekkel ér fel”. Újabb emberöltő múltán, napjainkból jön a megerősítés. „Ez a zseniális mű – mondotta Nicolae Ceaușescu elvtárs az RKP napokban zárult központi bizottsági ülésén elhangzott beszédében – egész tartalmánál fogva tanúsítja a konkrét társadalmi élet követelményeinek mélyreható ismeretét, valamint az emberi társadalom megújulásával és forradalmi átalakításával kapcsolatos szükségletek és törekvések ismeretét. Ebben rejlik egyébként a dialektikus és történelmi materializmus alkotó, élő szelleme, amely ellen ez bármilyen betokosodást és dogmatikus kanonizálást, és befogad mindent, ami új a társadalmi gyakorlatban és az egyetemes megismerésbe”.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 10. számában, 1973. március 9-én.