Az újabb, negyedik kétharmad után ismét széles körben terjednek azok a magyarázatok, amelyek szerint a magyarok alapvetően, mondhatni nemzeti karakterükből következően konzervatívok, jobboldaliak, s az egyesült ellenzék veresége annak (is) köszönhető, hogy ezt a beállítódottságot nem ismerte fel, jogállamiságról meg szabadságjogokról beszélt, miközben ezek a nép „lelki alkatától” távol álló, elvont fogalmak. A másik oldalról pedig mindez úgy fogalmazódik meg, hogy Orbán Viktor „vidéki fiúként” ösztönösen, széllel szemben, kilométerekről is kiszagolja, mi kell a magyaroknak, ráérez és rájátszik ezekre karakterbeli adottságokra, vagyis pontosan tudja, mit akar a nép hallani.
Bár a téves vagy pontos helyzetfelismerést illetően lehet e magyarázatoknak némi relevanciájuk, a magyarság karakterére vagy – Bibó István kifejezésével – „lelki alkatára” vonatkozó hivatkozások alapvetően félrevezetőek. Ahogyan 1948-as történelmi-lélektani elemzésében, az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem (Bibó István: Válogatott tanulmányok, 1986) című esszéjében Bibó írja: „(…) az egyéni vagy közösségi alkat törvényszerűségeire való hivatkozás is mindig gyanús, ha valamilyen cselekedetre vagy cselekedet elmulasztására igazolásul veszik elő. Nem jó azt hallanunk, amikor már minden érv kifogy, hogy ez vagy az a politikai rendszer, ez vagy az a megoldás azért nem jó, mert a magyar lélekkel ellenkezik, vagy azért jó, mert azzal egyezik. Ha valóban jó vagy valóban rossz, akkor kell, hogy ezt meg lehessen indokolni a magyar lélekre való hivatkozás nélkül is. Sohasem tudhatjuk, hogy az, amit ma mélyen jellegzetesnek ismerünk fel, holnap nem bizonyul-e olyan akadálynak, melynek az elvetésével a jelleg még mélyebb, gazdagabb és nagyobb lehetőségei bontakoznának ki. Persze abból is baj lehet, ha valakiben vagy valakikben az állandóság ösztöne megcsökken, s racionális, dogmatikus alapon bármi változást lehetségesnek képzel. A baj azonban ekkor sem az, hogy az »ősi jelleg«-gel került szembe, hanem akkor is a valóság érzékelésének egy másik, ellenkező irányú zavaráról van szó.”
Bibó elemzése alapján tehát cáfolhatjuk, hogy Orbán annak köszönheti győzelmét, hogy politikai rendszere a „magyar lélekkel egyezik”, jobban megfelel a nemzet karakterének, mint az ellenzék kínálata.
Sőt, Bibó szerint ilyen típusú összefüggés nem is létezik: „Le kell tehát teljes határozottsággal szögeznünk, hogy a magyar jelleg megismerésére irányuló törekvés és a magyarságnak mint közösségnek a megújítására irányuló erőfeszítések között nincs magától értetődő, egyértelmű kölcsönhatás. Felkutathatunk sokféle magyar jellegzetességet anélkül, hogy mindezeknek a fenntartása és ápolása egyben feltétlenül a magyar közösség megújulását és megerősödését is jelentené. Azt, hogy mi jelenti a magyar közösség megújulását, ettől függetlenül, más módszerekkel kell felismernünk, és ebben minden jelenséget, régit és újat, elsősorban nem a népiség szempontjából, hanem társadalmi és politikai szempontokon kell lemérnünk.”
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. április 11-én.
