„Minden műfaj jó, kivéve az unalmast.” Voltaire
Éljen az ész világossárga!
Az Estike egy sorozat, Simkó János sorozata, amely a Facebookon jelenik meg évek óta. János válogatása a világ és magyar irodalom legjobbjait mutatja be, idézetekkel, kritikával, mulatságos, már-már elfeledett részletekkel, de esetenként zenészek, más ismert, vagy kevésbé ismerős alkotók, tudósok is felbukkannak. Az Estike a nevéből adódóan lefekvés előtti olvasmány lehet, ami persze napközben sem rossz… Valódi kultúrális misszió az, amit János végez, és ezen misszionáriusi tevékenységet az engedélyével bemutatjuk az Infovilágon.
Voltaire, eredeti nevén François-Marie Arouet író, költő, filozófus 1778. május 30-án hunyt el Párizsban.
Voltaire élete a felvilágosodás nagy kalandregénye. Voltaire életműve a legnagyobb és a legnagyobb hatású irodalmi teljesítmény, amelyet „a fény százada”, a csillogó francia XVIII. század létrehozott. A francia forradalom a felvilágosodás filozófiájával, irodalmával és publicisztikájával kezdődik, ez volt a szellem forradalma, amely előkészítette a társadalom forradalmát s vele az európai polgári társadalmat. Ennek a felvilágosodásnak pedig ha voltak is nagyobb filozófusai, mint Voltaire, egyik sem volt olyan tömegeket mozgató hatású, íróként pedig vitathatatlanul ő áll az első helyen; szépprózája és publicisztikája mindmáig példát ad az emberséges célokért való nagy hatású írásbeli kiállásra.
Harmincéves korára már országosan ünnepelt költő és divatos drámaíró. Közben megírta a franciák nagy nemzeti hőskölteményét, az Henriade-ot – Henriászt – (mellékesen kitűnő verselő is volt). De közben érezni kellett az élő feudalizmus ellenségességét és a hatalmas egyház védekező gyűlöletét. Volt nagyúr, aki szolgáival megverette, volt rendőrfőnök, aki börtönbe csukatta. A diadalmas fiatal író a börtönben lett filozófus és minden megalázott, jogtalanul megsértett szószólója.
Harmincéves korában úgy szabadul a Bastille-ból, hogy el kell hagynia az országot. Akkor megy Angliába, ahol megismeri a már kialakult angol polgári irodalmat, találkozik Swifttel is és az angol klasszicizmus főalakjával, Pope-pal. Lelkesedik Locke ésszerű filozófiájáért és főleg Newton fizikájáért. Idővel ő lesz Newton tudományos eredményeinek első ismertetője és népszerűsítője a kontinensen. S amikor három év múlva visszatér, életét elkötelezettnek tudja az emberségesség nagy céljai érdekében.
Párizsban új színpadi sikerek várják. És végre megszólal Voltaire, a prózaíró. Egyelőre mint történész. Hiszen a modern történetírásnak is előfutára, de már történelmi műveiben jelentkezik a félreismerhetetlen Voltaire-stílus: ez a szabatos, világos, azonnal értelemre ható, mindig szórakoztató elbeszélő próza. Mert Voltaire elbeszél. Még harcos publicisztikájában is történeteket mond el, filozófiai írásaiban is anekdotákkal bizonyít. Meséi a józan ész példázatai, de történelemtől filozófiáig és regényig minden a józan ész mesevilágává változik nála.
Otthon előbb ünneplik, azután üldözik. Először egyik szerelmének határ menti kastélyába menekül, ahonnét veszély esetén bármikor külföldre léphet. Ott él és ír tíz évig. Ez a szerelme – Châtelet asszony – erőszakos múzsa; mellette remekműveket kell írni! A nagyszerű asszony halála után elhagyja Franciaországot, és II. Frigyes vendége lesz Poroszországban, hét évig. Előbb azt hiszi, hogy a híres felvilágosodott király valóban felvilágosodott, de rá kell döbbennie, hogy ugyanolyan zsarnok, mint a többi király. Menekül tovább, a protestáns Svájcba. Ott azonban felismeri, hogy a protestáns se türelmesebb, mint a katolikus, és a köztársaság tisztviselői is lehetnek oly piszkálódók, mint a királyságoké. Márpedig ő a vallási türelem és az emberi méltóság szószólója, aki független akar lenni mindenkitől, hogy felemelhesse szavát minden igazságtalanság ellen, és írhasson a szent józan Ész nevében, megbélyegezve minden gonoszságot és ostobaságot. Meg kell keresni azt a földrajzi pontot, ahol ezt megteheti. Így talál a ferney-i birtokra, amelynek egyharmada Svájcban van, egyharmada Franciaországban, egyharmada Németországban. Ha ettől kezdve valamelyik művéért meggyűlik a baja, egyszerűen átmegy saját birtokának egy másik országban fekvő részébe. Olyan ötlet ez, mintha egy Voltaire-regényben olvasnók. c
Ekkor már hatvanéves. Úgy dönt, hogy ettől kezdve öregember, és mindhalálig éli a derűs, okos aggastyán életét. Tekintélye már világraszóló. A fél világ levelez vele, s ő mindenkinek válaszol. Leveleinek vaskos kötetei a francia széppróza klasszikusai közé tartoznak. Humor, filozófia, publicisztika, napi politika és a tudományok problémái s mindezek mögött az egész kor képe bontakozik ki a szerteáradó levelekből. És itt, Ferney-ben írja a nagy életmű legfőbb alkotását, a világirodalom egyik legjobb, legszebb, legfontosabb regényét, a Candide-ot.
Ebben a szatirikus-ironikus-humoros és mélységesen komoly könyvben – évezredek egyik legmulatságosabb és legfanyarabb regényében – felvonul a Fény százada igaz fényeivel és kísértő árnyaival. (Számunkra az is érdekes, hogy egy felvillanásnyira Rákóczi Ferencünk is megjelenik benne; a hősnő, Kunigunda, sok viszontagság után nála lesz mosogatólány.) És mindez röviden. Voltaire nagy titka a szabatos rövidség. Szépprózájában nincsen töltelék anyag. Nemcsak a világosságnak, hanem a szabatosságnak is csodája ez az elbeszélő modor. A Candide vékony kötetke. (Hegedűs Géza)
Néhány idézet Voltaire-től:
Ha csak két ember lenne a világon, vajon hogyan jönnének ki egymással? Segítenék egymást, bántanák egymást, hízelegnének egymásnak, kígyót-békát kiabálnának egymásra, csatáznának, kibékülnének; sem egymással, sem egymás nélkül nem élhetnének.
A legszebb gondolat is elveszti értékét, ha ostobán fejezik ki, és unalmat kelt, ha ismételgetik.
Semmivel sem meglepőbb dolog kétszer születni, mint egyszer; a természetben minden feltámadás.
Úgy döntöttem, hogy boldog leszek, mert az nagyon egészséges.
Ha egyszer a fanatizmus megfertőzte az agyat, a kór jóformán gyógyíthatatlan. E járványos nyavalyának nincsen más orvossága, mint a filozófia szelleme, amely lépésről lépésre terjedve végül is ki fogja pallérozni az erkölcsöket, és megelőzi a rossz térhódítását. (…) A filozófiának ugyanis az a hatása, hogy megnyugtatja a lelket, a fanatizmus pedig nem fér össze a nyugalommal.
A muzulmánok minden keresztény vallást babonasággal vádolnak, mások viszont őket mondják babonásnak. Ki lehet bíró ebben a nagy pörben? Maga az értelem? De hiszen valamennyi felekezet azt állítja, hogy az értelem az ő oldalán áll. Így hát az erő bíráskodik, s ez így lesz mindaddig, míg az értelem elegendő számú koponyát át nem hat, és le nem fegyverezi az erőt.
Kedves barátom, most már nincs itt az ideje, hogy ellenségeket szerezzek.
A Candide ikonikus utolsó mondata: „Il faut cultiver notre jardin.” „Művelnünk kell a kertünket”, vagy általánosabb felszólításként: „Műveljük kertjeinket!”
