Megint baj van a tudattal. Mármint a magyarságtudattal. A szatmári Híd Egyesület
már a harmadik-negyedik konferenciát szervezte ebben a témakörben. Bevallom: én egyikre se mentem el, mert úgy érzem, nincs olyan baj nemzettudatommal, hogy sürgős beavatkozásra szorulna, pláne egy erősen jobboldali, már-már jobbik szervezet által. (Ezt cikkeim alapján is megítélheti az olvasó. Ha ez nem elég, akkor elmondhatom: télen, amikor a szőlőt nem kell kapálni, permetezni, el-eljárok a szatmári református Láncos-templomba, sokféle magyar kulturális rendezvényen veszek részt, s amikor egy kis pénzt megspórolunk a konyhán, adakozunk a rászoruló magyaroknak, legutóbb például a kassai Thália Színháznak. S minden pereputtyom erdélyi szülőföldjén él, unokáim magyarul tanulnak, imádkoznak).
Hogy mi hangzik el a Híd rendezvényein, azt hirdetéseikből, a helyi lapok beszámolóiból, ismerőseim elmondásából tudom. Például bölcseletek a székely rovásírás ősiségéről, a magyar-etruszk rokonságról, s féligazságok a jelenről. Ha autonómiáról van szó, imádsággal sem jut eszükbe, hogy az csak akkor érvényes, ha a román parlament megszavazza. S szerintük az RMDSZ alig tesz érte. A nemzettudatot cukkolandó, utóbb az egyik előadó azt mondta: míg a mi folklórkutatóink kétszázezer magyar népdalt jegyeztek le, a németeknek csak hatezret sikerült.(Lelkes taps!)
Lehet, hogy így van. De nem ártott volna Kodályt és Bartókot is „megkérdezni”. Ők többek között azért tartották sürgősnek a magyar népdalkincs összegyűjtését, mert féltek, hogy végképpen felszívódik a műzenébe, mint a nyugati országokban! Lám, Németországban is csak hatezer maradt, a többi beolvadt. Tessék csak meghallgatni, mi népdalelem „köszön vissza” Brahms vagy Beethoven műveiből! Ez utóbbinak például a VI. szimfóniájából, a Pastoraleból.
A volt (közben jobbszélre csúszott) parlamenti képviselő többek között arról szólt, hogy az erdélyi magyarság olyan oktatási rendszert kell kialakítson, ami a magyarságtudatot
szolgálja. Mintha nem tudná, hogy nemcsak a román, de az itteni magyar oktatást is a román tanügyi törvény szabályozza. Persze, ezen lehetne javunkra változtatni (próbálnak is most Markóék), de ehhez megint csak a román parlamenten és nem a mi vágyainkon át vezet az út.
Mint ahogy a magyarságtudat sem konferenciákon dől el, hanem az iskola mellett elsősorban a családban, a művelődésben s a környezeti hatásokban. Meg azon, ha az értelmes cselekvést nem magyarkodó dumákkal pótoljuk.
A szerkesztő megjegyzése
Sike Lajos (1938 – 2015) barátunk és munkatársunk ezt az egyszerű kis jegyzetet 2010 januárjának végén küldte a Maszol Vélemény rovatának. Rövid kísérőszövege: „Öregem én már úgy tele leszek magyarságtudattal, hogy legközelebb székely rovásírással írom jegyzeteimet. Ölel a Zöreg” Emlékszünk 20210-re? Azóta is egyre fokozódik a magyarságtudatunk.