Pár héttel ezelőtt Szénási Sándor egyik műsorát hallgattam. Grönlandról szólt, amolyan életszagúan, a vadászok, a halászok életéről, elszigeteltségről, a hagyományok elmúlásáról, a téli bezárkózásról, a számunkra elképzelhetetlen hidegről, ami néha hetekre, hónapokra az otthonaikba száműzi az embereket.
Ezt az adást én szerkesztettem, és miközben hallgattam, arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy vagyunk, hiszen hol lenne még idő arra, hogy egy órát beszélgessenek Grönlandról.
Minden félévben megírom az aktuális jegyzetemet arról, hogy támogassanak minket, ez pedig nem a mi fene nagy fontosságunkról szól, hanem arról, hogy önök, a hallgatók fontosak. Önök helyett kérdezünk, az önök problémáit mutatjuk be, és önöknek próbáljuk elmesélni azt, amit a hatalom el akar hallgatni, és azt ami – legalábbis nagyon reméljük -, a lehető legközelebb van az igazsághoz.
Szó sincs arról, hogy mi újságírók valamiféle hősök lennénk, viszont egy jogállam, egy szabad társadalom elengedhetetlen részei. Normálisan megélni ebből a munkából már rég nem lehet – higgyék el, hogy az idősebb kollégáim a 2007-es fizetésükért dolgoznak – és újra meg újra felmerül bennünk, hogy ebben a rendszerben, meg a közösségi média korában egyáltalán meg tudunk-e felelni az újságírói minimumnak, tudunk-e kérdezni, tudjuk-e ellenőrizni még a hatalmat, tudunk-e igazat írni. Emellett poloskáznak minket, külföldi ügynöknek neveznek azért, mert a fizetésünket egy olyan kasszából kapjuk, aminek talán néhány százaléka, ha külföldi pályázati pénz. Nem véletlenül hagyják el a szakmát egyre többen, és csak a nézőkön, az olvasókon, a hallgatókon múlik, hogy mennyien maradunk.
A hatalom most korlátozni akarja az egyik legalapvetőbb jogot, a szabad gyülekezést, miközben honfitársaink egy részét súlyos diszkrimináció éri, jogi lehetőségek teremtenek a tömeges megfigyelésünkhöz is. Egy politikus úgy gondolja, hogy ez neki megéri, hogy a „normális többség” nevében megteheti, hogy betiltja, ami neki nem tetszik, egy másik pedig úgy, hogy neki nem éri meg erről beszélnie. A sajtó viszont nem gondolkodhat más szempontban, csak közérdekben és igazságban, és kihangosítja azoknak a szempontjait, felhívja a figyelmet azoknak a jogaira is, akiknek nincs hatalom a kezükben.
Ha elhiszik rólunk, hogy ezt meg tudjuk tenni, akkor vásárolják meg az újságokat, és vásárolják meg a rádiót is. Ha tehetik, és fontos önöknek az igazság, akár a kevesek igazsága is, akkor támogassák a Klubrádió fennmaradását. Tényleg nagy a baj, nagyon sok pénz kell ahhoz, hogy minden hétköznap 14-16 órányi új műsort tudjunk csinálni. Minden egyre többe kerül, és ha nem kapunk elég fizetést, akkor el kell mennünk máshova dolgozni, ha nem tudunk tehetséges fiatalokat felvenni, ha nem lesz pénz kamerákra, mikrofonokra, akkor nem fogjuk tudni tovább csinálni.
És akkor nem lesz szó Grönlandról sem. Akkor nem lesz szó semmiről. Akkor csend lesz.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2025. március 21-ei adásában hangzott el.
