Én a szegénységről nem tudok semmit, de az épületben, ahová Csepelen kondizni jártam kétféle ember szokott feltűnni; az izmos, sporttáskás, jól kinézők, meg a vékony, kicsit szakadt, nem jól kinézők, akik vérplazmát adni jönnek, anya vigyáz kint a gyerekekre, amíg apa a vérét adja, aztán cserélnek, húszezer forint egy havi bérlet, 15 ezer forint plazmánként, másfél óra edzés az egészségért, az egészségük háromnapi kajájáért.
Én a szegénységről nem tudok semmit, de amikor fogorvoshoz megyek Soroksárra, ugyanazokat az embereket látom az utcán sétálni, mint húsz évvel ezelőtt, ott élnek abban a házban, csak már jobban szét van esve a ház, ahol anno a szüleikkel éltek, és akikkel általános iskolás korunkban a bolt mellett bandáztunk, most a gyerekeikkel állnak a bolt mellett, és nem tanítják meg nekik, hogyan kell szépen lebetűzni, hogy társadalmi mobilitás.
Én nem tudok semmit a szegénységről, de a gyerekkori legjobb barátomat, akivel anno együtt fociztunk a telepen azokkal a cigánygyerekekkel, akik hárman egy cipővel jöttek, és felváltva tudtak csak beállni, szóval ezt a régi havert pár hónappal ezelőtt egy gázpalack felrobbanása ölte meg, nem is ismerek senkit, nem is tudtam, hogy ismerek bárkit, aki palackból veszi a gázt, emlékszem, hogy a nagyapám szülői házában Solton volt még gázpalack, féltem is tőle, de aztán oda is bevezették a gázt, persze ők azért nem felejtették el, amit a szegénységről tudtak.
Amiről én semmit nem tudok, nem ismerek senkit, aki igazán szegény, én csak gazdag, meg egykor gazdag alkoholistákat ismerek, meg olyanokat, akik időnként ráfüggnek a kólára, de nem ismerek senkit, aki herbált, hígítót, vagy valami más háromszáz forintos bio-szart tol, hogy egy kicsit jobb legyen neki, én nem tudom milyen az, amikor a öntudatlanul feküdni is jobb az életednél, és azt sem tudom milyen, hogy amikor bármi baj van a világban, a te munkád szűnik meg először, ha volt egyáltalán, hogy téged raknak ki a munkásszállóról, hogy prostinak állsz, mert nem tudsz enni adni a gyerekednek.
És nem tudják azok a politikusok sem, mert ők sem tudnak semmit a szegénységről, akik egy aktuális hiszti, egy választási győzelem, vagy ki tudja milyen világpolitikai mesterterv (hmm az ingyenélő amerikai költségvetés olcsóbb finanszírozásának hmm) oltárán tönkre teszik a gazdaságot, mert nekik minden mindegy, ők otthon tudnak maradni a nagy házaikban, nekik van megtakarításuk, nekik pörögnek a kétszámjegyű kamatok, a piac majd úgyis korrigál, a gazdaság majd úgyis beindul, csak pár évet kell kibírni, csak van akinek ezen a pár éven múlik az élete egészen, egy elveszített munka, egy tizenhat évesen ott hagyott iskola eldönthet mindent, és hiába ülnek ők ott a nagy fehér épületekben, hiába beszélek én itt a mikrofonba, azokat az embereket kellene kérdezni a szegénységről, akik a gázpalack mellett szívnak valami szart, vagy a vérplazma adásra várnak, mert attól remélik, vagy dehogy remélik, vagy remélik?…
Nem tudom, mert nekem szerencsém van, és nem tudok semmit sem a szegénységről.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2025. április 9-ei adásában hangzott el.