De ha magyarok alatt Orbán Viktor nem is kizárólag önmagát érti, sőt kockáztassuk meg, nem is szűk családi és baráti körét, a nemzet fele így is, úgy is kimarad, vagy az áruló kategóriába kerül…
Délelőtt együtt énekeltem a Himnuszt a kormánypárt leglelkesebb támogatóival. Ez legalább közös bennünk, gondoltam, de vajon van-e még más is ami közös, egyáltalán akarjuk-e, hogy legyen.
Aztán a miniszterelnök beszélni kezdett, magyarokat mondott és közben magára gondolt. Nem gondolt talán még a beszéde alatt lelkesen tapsoló híveire sem, hiszen Brüsszel elfoglalása személyes, nem nemzeti ambíció, a harcias magyar külpolitikának pedig nem sok haszna látszik az ország számára.
De ha magyarok alatt Orbán Viktor nem is kizárólag önmagát érti, sőt kockáztassuk meg, nem is szűk családi és baráti körét, a nemzet fele így is, úgy is kimarad, vagy az áruló kategóriába kerül, igényeikkel, vágyaikkal, félelmeikkel nem foglalkozik, miniszterelnökük nem kíván lenni, még a Petőfijüket is átfesti valaki mássá, aki már 1848-ban is Brüsszel ellen folytatott szabadságharcot, így aztán az övék nem lehet, ne is legyen.
Talán nem is lehet csodálni, hogy a magyarok kategóriából kimaradók közül azok, akik ma egy másik színpad mellett gyűltek össze, nem azt a kérdést feszegetik, hogy hány percig elég nem fideszesnek lenni a hitelességhez, csak örülnek annak, hogy valakinek ők is fontosak, ők is magyarok.
Persze a nemzet egyik vagy épp másik feléről nem csak Orbán Viktor mondott le, az ő híveinek sem próbál meg senki ígérni valami mást. Kísérlet sincs már rá, hogy megpróbáljunk magyarok, így együtt lenni, és együtt örülni annak, hogy a forradalom estére győz.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2024. március 15-ei adásában hangzott el.