Sándor György humorista és ős-standupos interjút adott a 24.hu-nak, amiből kiderül, 81 évesen is képes zavarba hozni a járókelőket egy-egy poénnal, illetve tudatosan próbál jelen lenni a pillanatban. Az okostelefontól és a tévétől pedig eltiltaná az embereket.
„Hahó, a Falk Miksa utca felé megy? Mert akkor elvihetne!” – szólított le mindjárt az interjú előtt egy takarítót Sándor György, majd belefogott egy anekdotába arról, hogy aznap reggel a buszon leült vele szemben egy lány az okostelefonjába mélyedve, és tulajdonképpen addig a pillanatig nem volt jelen, míg Sándor meg nem szólította. „Ne bánkódjon” – mondta neki, mikor a lány szemében megjelent egy könnycsepp.
„(…) évek óta ámulattal figyelem a fiatalabb korosztály közömbösségét az adott pillanat iránt. Sok ilyen élményem van, mikor mondjuk, le akarok ülni a buszon, de az ott ülő meg sem mozdul. Nem udvariatlanságból. Miért is mozdulna meg, mikor ott sincs, akkor sem, ha épp nem telefonál?
Ha meg telefonál, akkor pedig végképp egy virtuális térben lebeg, mert ő a buszon nem éli meg az életét, a másik meg ott nem éli meg, ahol éppen van.”
Sándor György szerint ő maga nem a pillanatnak él, de a pillanatban, és ez nagy különbség a mai fiatalokhoz képest. Szerinte az ilyen váratlan megszólítások, „a polgári etikett” felrúgásai akkor öncélúak, ha pusztán azért csinálja, hogy zavarba hozza a másik embert. Persze az is hozzá tartozik, hogy szerinte egy-egy ilyen kibillentő megnyilvánulása addig jó, míg fel nem ismerik, mert onnantól már csak magamutogatás.
A 20. század humorral dolgozó művészei közül nagy elődjének tartja Karinthyt, akinek ő szerinte a bokájáig sem ér fel. Charlie Chaplin helyett pedig inkább annak riválisával, Buster Keatonnal tud azonosulni, el is meséli tőle egy kedvenc jelenetsorát: „A Generális című filmjében van például egy jelenet, amiben közkatonaként nyer meg egy polgárháborús csatát az életét kockáztatva. A protokollt imádó tábornokok ki is akarják tüntetni a hőstettért, ám a ceremónia közben véletlenül elsül a karabélya, amivel nevetségessé teszi őket. Így mégsem tüntetik ki, inkább visszaküldik a csatatérre harcolni, ahol a pöffeszkedő tábornokok megint a fedezék mögül figyelik, mikor lehet már újra kitüntetéseket osztogatni.”
Sándor úgy érzi, hogy „eljön egy pont, mikor lassan visszaérünk oda, hogy az elkoptatott, lejáratott szavak újra megkapják az eredeti értelmüket.” Ehhez viszont szerinte szükség lenne arra, hogy benne tudjunk lenni az adott pillanatban, de ezt ellehetetleníti például az okostelefon. „Ez a kütyü, akarva-akaratlanul, kitölti az életünket. Az ember lefoglalja magát, és nem gondolkodik máson, a nagyobb összefüggéseken. Vannak benne jó dolgok is persze, de közben megeszi az ‘itt és most’-ot, és a másik szemébe nézést. Mint a majom a köszörűkövön, elvagyunk vele. Nem a tömeggel van a baj, hanem a tömeg típusú emberrel.”
– Akkor annyit áruljon el, hogy végül is kié a jövő?
– Hát úgy volt, hogy a miénk lesz.
81 évesen persze a számvetésnek is ideje van. „81 leszek április 4-én, az ember ilyenkor elkezd gondolkodni, meddig él még, főleg egészségben. Ha van még 4-5 jó évem, az már nagy dolog, mert nem mindenki Kirk Douglas, hogy 102 évesen is fitt legyen. Én ellógtam az egész életemet. Hívő ember vagyok, hiszem, hogy az Úristennek személyre szóló terve van mindnyájunk számára. Most ti itt nem nagyon tudtátok elvégezni a terveteket, mert nem hagytalak szóhoz jutni titeket. De ez nem számít. Mi az élet értelme? Mire teremtődtem? Én ezt kutatom, és nem azért, mert az öröklétre spekulálok.”
Igyekszik kapcsolatot keresni a nála fiatalabb standuposakkal, Bödőcs Tibor felkérésére részt is vett egy közös esten. Ugyanakkor azt gondolja,
nem erény csak biológiai adottság, hogy én voltam Magyarországon az első standupos.
Most nagyon készül a péntek esti fellépésére az Urániában. „Különleges dolog nekem az Urániában fellépni, mert hatvan évvel ezelőtt rúgtak ki két emelettel feljebbről, a Színművészetiről. Most pedig levetítik ott a Kocsis Tibor által rendezett portréfilmet, amiben többek között az osztályfőnököm, Szinetár Miklós is gyönyörűen beszél rólam, én meg kiállok a színpadra és elmondom az estemet. És nincs megállás, az Uránia-est után pedig országos turnéra indulunk.”
(24.hu)
A Hvg cikke 2019. március 1-jén.
