Az elmúlt napok, és minden jel szerint a következő hetek-hónapok napi hírei között első helyen voltak-lesznek az orosz–ukrán háborúról szóló tudósítások, értesülések, beszámolók. Ezt könnyű megtippelni, és bármennyire is unalmas volt már folyamatosan a koronavírusról érkező figyelmeztetések olvasása, a háborús hírek sokkal nagyobb riadalmat keltenek. Joggal, hiszen készületlenül érik az európai embert.
Az is igaz, hogy nem minden európai embert: Svájc lakosait ugyanis minden bunkernél hatékonyabban védi az a bankrendszer, amelynek stabilitása nagyon hatékonynak bizonyult a Második Világháború idején is. Nem illik tréfálkozni ezekben a vészterhes időkben, de talán nem mindenki emlékszik arra, hogy a második világégés utáni években megkérdezték az „átlag” svájci állampolgártól: milyen nehézséget okozott számára a háború? Rövid gondolkodás után kijelentette, hogy emlékei szerint volt egy olyan hónap, amikor nem lehetett citromot kapni…
A fenti történet valóságáról nincsenek konkrét bizonyítékaim, mint ahogy a címben szereplő szóval is arra utalnék, hogy a „frankót” én sem tudom megmondani arról, meddig tart még ez az emberi ésszel fel nem fogható őrület, amit most Ukrajnában elkövetnek Putyin elnök utasítására és az orosz nép (szerintem) döntő többségének ellenére. Sajnos, úgy gondolom, jelenleg senki nem tudja megmondani, meddig zajlanak még harci cselekmények.
Azt viszont mindenképpen érdemesnek találnám máris megfontolni, hogy azok a magánszemélyek vagy gazdasági csoportosulások, akiknek/melyeknek legalábbis kétes eredetű, svájci frankban (de leginkább svájci bankintézetekben) tárolt vagyona van, kötelesek legyenek a nemzetközi hitelintézetek nyilvánosságában igazolni jövedelmük törvényességét.
Tudom, hogy nagyon naiv vagyok, de így érzem jól magam: ha nekem mint adófizető állampolgárnak természetes kötelezettségem minden jövedelmemről akkurátusan elszámolni, akkor nem tisztességes felfoghatatlan mennyiségű értékpapír ide-oda tologatását titokban tartani, a személyiségi jogokra való hivatkozással.
Tisztában vagyok azzal, hogy megválasztott képviselőink (kötelező!) vagyonnyilatkozatai az elmúlt három évtizedben néha fergeteges humoreszket idéző röhögést is kiváltott már. Mégis, ha kérhetem, vegyük egy „kissé” komolyabban azoknak az összegeknek az eredetét, amelyeket természetesen (?) a mi képviselőink is igyekeztek biztonságba helyezni svájci bankszámlákon.
Igaz, ehhez szükség volna a svájci törvények módosítására, de talán emlékezhetünk arra, hogy egy svájci banktisztviselő kiszivárogtatása nyomán, néhány éve a német államháztartásba is pánikszerű gyorsasággal utaltak át komoly tételeket az eladdig „feledékeny” német adóalanyok.
Talán lesz esély arra, hogy nálunk is kikerüljenek az „asztalra” bizonyos vagyonok. És ehhez még csak nem is kell törvényt módosítani, elég lesz jó helyre szavazni április harmadikán.
