VÉLEM ÉN

A Néppárt azóta mit sem változott. A napokban újra az a Manfred Weber lett a pártelnök, aki Varga Judit szerint 2019-ben egy nyilatkozatával “vérig sértette a magyar választókat.” A bajor politikus tisztességével kapcsolatban is felmerülnek kételyek.

Románia külpolitikai pozíciója mindenképp erősödött. Bukarest ma Washington egyik legmegbízhatóbb szövetségese és ezt nem én mondom, hanem Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke jelentette ki nemrég.

És nyilván idősebb Orbán Győző sem „feledi a munkát", mint azt tenné Tóbiás, a tejesember, ellenkezőleg: gazdag emberként is keményen dolgozik. Másként hogyan vehetne ki 1,8 milliárd osztalékot a bányái hasznából.

Nálunk szerencsére évente van mise Orbánért. „Hála érte Istennek, aki őt nekünk ajándékozta” - hirdette a miséző plébános. Hiába, legjobb a meglepetés ajándék, amit nem is kért az ember, gyerekkoromban ezt szerettem a legjobban.

Ha valaki, mint Orbán, az ukrán önvédelmet nem segítené, mégis gyors békét sürget, az implicit módon Ukrajna összeomlását és Oroszország általi bekebelezését jelöli meg kívánatos célként – csak hogy pontosan értsük, miről beszélt ez a remek ember.

Eközben az EU – mint már annyiszor – ostoba, elképesztően hibás és az EU politikusok többsége számára még mindig felfoghatatlan következményekhez vezető meghunyászkodásával boldogan hagyta magát megszégyeníteni.

De hát ez már maga a forradalom, fiatalember! – szólék néki lelkesen, mire ő azt felelé: „Arabok voltunk mostanáig, kárhozottak ősapáink”… Éreztem, hogy valami nincs rendben, valamilyen erőszakos sulykolás félrehallatja szavait, de ha így hallám, így mondom el, az őszinteség jegyében…

Ha jól írtam, a dolgok mögül elkopik az évszám. (Zalai Hírlap, 1991. április 6.); Nekem csak egyszer kell tudomásul venni a világ reménytelenségét, az optimistáknak meg naponta. (Napló, 2000. november 18.); Kádár megítélése poharanként változik. (ATV, 2012. december 2.)

Tudjuk, nem felejted el: mindenáron győznünk kell!… Elmúlás, fájdalom, kevéske remény – „és várlak téged, tudhatod”. Engem vártak, várnak, várni fognak; téged vártak, várnak, várni fognak; őt várták, várják, várni fogják – az idők végezetéig. De tényleg: mindenáron?

Marx a XIX. század 40-es éveiben újságíróként megsínylette a tőke szolgálatába állt német sajtót. Lenin néhány évtizeddel később, szintén újságíróként (plusz szerkesztőként) harci eszközzé változtatta a tőke ellen küzdő pártsajtót.