VÉLEM ÉN

Tudjuk, hogy a műegyetemisták október 23-i tüntetése valójában „jobb szocializmusért”, a szocializmus sztálini hibáinak korrigálásáért folyt, és sokan velük értettek egyet; és voltak, akik rendszerváltozást akartak; és voltak, akik nem is igazán értették, hogy mi történik.

Mások viszont azt sajnálták volna, ha Vittorio de Sica színészi eszközeinél marad, és nem vág bele a rendezésbe, mert akkor sohasem láthatták volna A biciklitolvajokat, a Csoda Milanóbant – a felsorolt remekművek szellemi és programatikus előfutárait.

A probléma természetesen az, hogy ha a külső fél az ilyen támogatás örvén próbál meg beépülni vagy korrumpálni. Amit mellesleg megtehet mindenféle lobbiszervezet nélkül is, sima fedőcégeken, vagy egy bőrönd lóvén keresztül.

A környező országok csak röhögnek rajtunk. Két kivétellel: Románia és Ukrajna. Mindkettő elég komolyan veszi az ilyen irredenta poénkodást, különösen, hogy egy látványosan oroszbarát vamzer csinálja a hátuk mögött.

Lassacskán olyan az ország, mint egy pszichiátriai labor. Tankönyvekben olvasható kísérlet alanyai lettünk, hogy miként lehet egymásra rakodó kommunikációs eszközökkel, gátlástalan hírszelekcióval pánikpiramist építeni.

Kilométeres sorok állnak Budapest és különböző vidéki városok utcáin az oktatás állapota miatt. Kellene egy oktatási tárca, akárcsak egy egészségügyi, vagy környezetvédelmi, de ezek sem annyira, mint a kormányfői hozzáállás megváltoztatása.

Amit a józanabb zöldmozgalmak már évek óta hangsúlyoznak: a legtöbbet a klíma, és vele a földi élet megmentéséért nem a fogyasztói szokásaink, az életmódunk megváltoztatásával tehetünk – az is kell, de nem elég –, hanem a politikai döntéseinkkel.

Orbánék tizenegyedik alkalommal teszik fel manipulált kérdéseiket, de ugye mindig a mi közös pénzünkből. Az ellenzéknek erre soha nincs lehetősége, nem tud belenyúlni a büdzsébe, és onnan korlátlan mennyiségű pénzt kiemelni, ahogy ezt a Fidesz teszi.

Sosem akartál másik országban élni, de amikor valaki, akit szeretsz megbetegszik, vagy baleset éri, azt kívánod, hogy bár egy másik országban élnél, csak arra a kis időre. Valahol, ahol kisebb eséllyel hal meg valaki, akinek nem muszáj.

Zsongott hát a kávéház, téma témába csapott, egy hosszú hajú fiatalember nyomdai spaltokkal robogott be, végre öltönyöstől, kézelőgombostól otthon éreztem magam én is. Ekkor tűnt föl, hogy rajtam kívül még ül hallgatag ember az asztalnál.