VÉLEM ÉN

Idáig jutottam az eredetnyomozásban. Még nem fejeztem be, de már az eddigi mozzanatok is arról árulkodnak, hogy az egyelőre leginkább Szabó Iván nevéhez kötődő mondás elkapott valami nagyon jellemzőt a magyar politikusok viselkedéséből.

– Azért ez tisztességes dolog, hogy a Parlamentre kitűzték az ukrán zászlót! – mondta az egyik angol, s a szavaira meglepve kaptam fel a fejemet. Nahát, igaz volna? Tényleg kitették az ukrán zászlót?! Felnéztem, s mit láttam?

Mindenesetre érdekes, ha épp a magyar kormány kéri számon a szolidaritást a németeken, miközben folyamatosan vétókkal zsarolja az EU-t, az erkölcsi halott Putyin kegyeit keresi akkor, amikor menthetetlen az oroszok helyzete Ukrajnában.

A Petőfi Rádió és TV „finomhangolását” Demeter még múlt évben azzal vezette fel, ez az „egyetlen értelmes válasz a nemváltó műtétekre”. Most viszont már arról írt az Indexen: egyes jobboldali elvbarátai a sírján táncolnának, mert nagy a lökdösődés a pénzekért...

Firenze, Firenze, nem csavarod te azért el az én fejemet! Fölkászálódóban észreveszek az aszfalton egy roppant ismerős krétarajzot. De hiszen gyermekkorom osztálykockái ezek! Féllábra állok, s szorgos szökdeléssel ezt az „iskolát" még kijárom.

Los Angelesben betörtek egy szerkesztőségbe. És kéziratokat vittek el a betörők. Melyik szerkesztőség, melyik szerkesztő ne vágyna erre a dicsőségre? Hogy ellopják a kéziratait... A dolognak persze háttere is van.

Gajdics Ottó kezdte el a Magyar Nemzet hasábjain, amikor egy cikk címében "A teológus bőrébe bújt sátánnak" nevezett. Azóta ezt már rengetegszer leírta rólam a kormánymédia, a egkülönfélébb egyházakhoz, szektákhoz, szektából lett egyházakhoz tartozó lelkészek.

Ligia Deca több, kutatással és innovációval kapcsolatos testületben tevékenykedett, így hozzászokhatott a csapatmunkához. Elődjével ellentétben valós társadalmi és szakmai párbeszédet folytathat az új tanügyi törvénytervezettel kapcsolatban...

Álltam szemben a velejéig hazug politikai rendszernek és kiszolgálóinak jelképpé merevedett buheranciájával, álltam egykori iskolám, a Kölcsey diákjai, tanárai és a szülök között, s bevallom: másfél órán át nyeltem a könnyeimet.

Ma sokan magukra öltik a kockás inget. Mert szeretnének rendben, kiszámíthatóan, szabadon, kreativitással tanulni és tanítani. Még egy olyan országban is, ahol a - világon egyedüliként - a rendvédelmi szervek felügyelik az oktatást.