VÉLEM ÉN

Az, hogy a külügyminiszter hazudik, nemcsak az ő hitelét rontja, de rontja az egész diplomáciai szolgálat hitelét és hatékonyságát is. Siralmas helyzetbe került a magyar külkereskedelem, az utóbbi éveket csak ballépések, kudarcok és tévedések jellemezték.

A végeredmény teljes csőd lett: a minőségi magyar zene kiszorult, hallgatóból viszont nem lett több - most épp próbálják az egészet visszacsinálni. Történt mindez Demeter Szilárd értő kezei alatt, nyilván a piac szellemében.

A képzett és magasan képzett bevándorlók maguk igyekeznek a nyelvet, szokásokat, helyi kultúrát minél előbb elsajátítani, számukra ez könnyeben is megy. Hamarabb kötnek új kapcsolatokat, barátságokat a helyi lakossággal.

Az orbáni hatalom alapja ugyanis az Erős Ember mítosza. Az általuk kialakított virtuális valóságban az egyetlen biztos, rendíthetetlen pont a vezér. Aki mindig határozott, derűs, kemény. Putyin is kém volt, dzsúdózik, félmeztelenül lovagol, horgászik...

Orbán szándéka egyértelmű: provokálni kívánja az ukrán vezetést, a nyugati politikai elitet és a közvéleményt, és nyilván számít a hazai kormánykritikus hangok "sivalkodására" is. Manipulatív, állításainak egy része tényszerűen sem igaz.

Jelenleg nem tudjuk azt sem, mi lesz a sorsa Prigozsinnak és a wagnereseknek. Korai volt az ukrán vért ontó Prigozsinban valamiféle felszabadítót látni. És hogy mi jön ezt követően? Nem érdemes elcsábulni az egyszerű forgatókönyveknek.

A cserkészmozgalomra szükség van, de nem olyanra, amelyet Orbánék pénzelnek azért, hogy szélsőjobboldali eszméiket terjesszék (csak magyarul!). Nyitott, átlátható cserkészszervezetre van szükség, amely amerikai értékek alapján működik...

A hetilapok helyzete megrendült. A 168 Óra papír alapú változata meg is szűnt. A lesoványodott, szinte kizárólag kispénzű magánhirdetőkre fanyalodott Magyar Narancs pedig 762 forintért kapható, egy harmincdekás bagett áráért.

Most Deutsch Tamásnak köszönhetően már azt is megtudtuk, mi a baj: a brüsszeli bürokraták elvették tőlünk, ami a miénk. Így már minden világos. Egyvalamit azért sejtünk: ha már megkaptuk volna a pénzt, akkor az kiknek a zsebében landolt.

Jó kérdés, hogy mi legyen az állami díjakkal, ha egy nap ismét visszatérne a szakmaiság. Mint döntő tényező. Mit lehet kezdeni a kiüresített, olykor készakarva kompromittált elismerésekkel? Vagy eleve be kell kalkulálni, hogy voltak és lesznek hullámvölgyek?