Bolgár György: A „békemisszió” hete

Csak azt tette, amit a többi európai politikus már többször is. Orbán Moszkvában egy nap alatt többet tett Magyarország lejáratásáért, mint a magyar kormány elleni jogállamisági eljárást támogató összes európai vezető együttvéve.

NJF: Nemzetiségi muzsika

Valamelyik híres zenekar, talán Nagy-Britanniából  (sok hegedűssel), vendégszerepelt Moszkvában, és a szovjet vendéglátó villogni akart azzal, hogy a Szovjetunióban a nyugati állítások ellenére nincs antiszemitizmus, hisz

Lakner Dávid: A közös lista elárult szavazói

Hiába a sokadik összefogáskampány, a választás óta Gyurcsány úgy tesz, mintha a 8,03 százalékos eredmény kizárólag a DK-é lenne. Rónai Egonnál úgy támadott számos más ellenzéki szereplőt, mintha a pártja egyedül ért volna el ekkora eredményt.

Majtényi Erik: Mondanivaló

És milyen szép az, amit csak a napokban tudtam meg. Hogy a teljességgel műszaki monumentumba 1789 lépcsőfokot épített be Eiffel. Milyen ékesszólóan mondta ki, örökítette meg a matematika nyelvén a szabadság nevét!

Lackó Gábor: Rövid történet

Gyorsan levettem a hátizsákot a hátamról, és már kotorászni kezdtem volna a rekeszekben a jegy után, de elhárító mozdulatot tett a kezével. – Nem szükséges – mondta mosolyogva. – Miért, nem akar meggyőződni róla, hogy van jegyem?

Szent-Iványi István: Putyin patriótája menni Moszkva

Senki nem kérte fel, senki nem bízta meg azzal, hogy közvetítsen a felek között, senki nem is tart erre igényt, neki nincs is mandátuma az Európai Tanács nevében fellépni, mert ez Charles Michelt, a Tanács elnökét illeti meg.