VÉLEM ÉN

Másfél évtized kellett hozzá, de szívós, folyamatos munkával a magyar miniszterelnöknek sikerült elérnie, hogy még a hűvösen visszafogott, fontolva haladva finomkodó európai etiketthuszárokból is kihozza az utcai bunyóst.

Az elöregedett és kontraszelektált, hülye fidesz-elit (Orbán Balázs és tsai) futószalagon hozzák a kiprovokálatlan hülyeséget, nem is beszélve az immáron folyamatosan súlyos, értelmetlen stratégiai hibákat elkövető, totálisan öncélúvá lett Orbánnal.

Az orvosi team felkészülten, bemosakodva várta a legendás riportert, akivel a műtő előtt közölték, jelentős örökség vár rá, továbbá, a világon először, rendhagyó, lélekborzoló interjúra kapott lehetőséget. Arra is figyelmeztették, maximum hat kérdésre lesz ideje.

– József, maga a mi emberünk. Istenfélő emberek nem hisznek az ilyen heresimogatóknak. Különleges egységet állítunk fel, melynek az lesz a feladata, hogy véget vessen ennek az undorító szokásnak. Figyelni fogjuk, ki, mikor, hol, mennyi ideig matat ott.

A politikai semlegességnek semmi értelme a XXI. század elején, az mára múlt századi anakronizmus lett, mint az el nem kötezetettek hajdani mozgalma, ami a politikatörténet relikviája. A többi a politikai nosztalgia kesernyés füstje.

„Az echolalia az elmebaj egy fajtája, amely arra készteti a beteget, hogy tüstént megismételje mindazt, amit a környezetében tartózkodó épelméjű emberek mondanak.” (Kurt Vonnegut) Már csupán az épelméjű kérdéses.

Ha az oroszok jönnének, nem állnánk ellen, mert a béke mindennél fontosabb, aztán ha az oroszok orosz mintára alakítanák át Magyarországot, csendesen morzsolgatnánk a putyinista hétköznapokat. Ebben sok újdonságot tán már nem is érzékelnénk.

Magyarországon most sokan figyelik áhítattal az egyik feltörekvő ellenzéki politikai személy karcsúságát, pocaktalan, egyenes tartását, s persze viszonylagos fiatalságát, ami szóbeli mondandójától és stílusától függetlenül is sokaknak imponál.

Ma reggel az a megtiszteltetés ért, hogy a Facebook törölte az egyik bejegyzésemet Orbán Balázs nagy hírre vergődött mondatáról. Most végre engem is cenzúráztak, ami a XXI. századi Magyarországon az elismerés sajátos formája.

Hirtelen arra gondolok, hogyan lehetne a városokat is megjelölni valami jelképes egyszerű rajzzal, egy lakóház, egy bazilika, egy torony vagy híd sematikus rajzával: vigyázat, törékeny! – hogy onnan fentről is jól ki lehessen venni...