Majtényi Erik: Tájszavak

Aztán van külön női szakasz is. A borzaskatát nem kell magyarázni, a perepács az karicsapanna, tehát nyelves, a lányok anyja vénlány, míg a ceverét és a safarinát nem taglalnám: van rá elég közhasznúvá lett kifejezés is.

Bolgár György: A félreértés hete

A tény az, hogy éppen 56-ban nem védte meg magát, csak a forradalmárok harcoltak a szovjetek ellen, az állam nem. Ma pedig éppen védelmi szövetségeseink ellen ágál, és az agresszort mentegeti. Ez lenne a védelem? Az önfeladás?

Batka Zoltán: Szájvízi hajós

A miniszterelnök úgy festett mint afféle svábhegyi Kim Dzsongun, a luxusbuszából kikászálódva vasalt ingben, árvízi dzsekijében és ragyogóan tiszta gumicsizmában vonult, pózolt, feltartotta a munkát, közhelyeket pufogtatott, marhaságokat beszélt...

Frank Zsófia: Bezzeg az én időmben

„A rendezvény vége felé, tíz előtt nem sokkal egy fiatal bedobott egy levágott halfejet a tánctérre, de azt senki sem vette észre. Tízkor nagyjából negyvenen nagy skandálással zárták az estét: „Éljen a Viktor, Éljen a párt!".”

Garzó Ferenc: Áradó és szomjoltó vizek

ENSZ-becslések szerint 50 év múlva 40 százalékkal többen, mintegy 9 milliárdan élnek majd a Földön. A vízkészlet nemhogy gyarapodna, hanem fogy, mégpedig egyre gyorsuló mértékben. Az árvízzel birokra kelő ember pedig pazarol és szennyez is.

Hargitai Miklós: Legények a gáton

A kormány 2011-12-ben ígérte meg, hogy a vízgazdálkodásban is „több mint kormányváltás” lesz: a katasztrófavédelmi logikájú árvízvédelemről (arról, amit ezekben a napokban látunk) átállunk a tervezett, megelőző szemléletű védekezésre...

NJF: Balkáni haditudósítás

Az előzetes törvényszöveg visszautasít és büntetőjogilag üldözendőnek minősít mindennemű rosszindulatú utalást az észak-macedón nemzeti és kecsketartási hagyományok állítólagos LMBTQ/+/-összefüggéseire. (3)

Horváth Gábor: Trump meg a többiek

Az exelnök beteg tudatú, belül gyenge, bizonytalan ember, aki kényszeresen keresi a külső megerősítést. Ezt használja ki egy sor nála okosabb, mélyebb és nyíltan szélsőjobboldali szereplő. Rájöttek, hogyan lehet a bizalmába férkőzni. Csak hízelegni kell...

Tóta W. Árpád: Ami hír, arról írnunk kell a gyerekeknek

Miért lett botrány Orbán Balázs konyhatörténészkedéséből? Mit jelent, amit mondott? Miért keveredett ilyen kínos helyzetbe, mi kényszerítette erre? A Kispolgár Nézőponty Intézete magyarázattal szolgál. De írunk arról is, mit ígér Trump és Harris.