VÉLEM ÉN

Magyar a nemzeti minimumnak azt nevezte, hogy mindenkinek rá kell szavaznia. Ám ezzel szemben a nemzeti minimum nem ez, hanem az, hogy a jogállamot, a demokráciát, az emberi és polgári jogokat mindenki tiszteletben tartja. Magyar Péter is.

Az első rajongó megnyilatkozások sokakban meglepetést keltettek. Később a megütközés nevetségességbe csapott át, hogy aztán a szinte hisztérikus orbáni csodálat-áhítat-imádat az elnökválasztás napjaiban megdöbbenést váltson ki a józan közéleti szereplőkben.

Nem mondhatni, hogy ne vette volna komolyan saját jelszavát: csinovnyikjai, funkcionáriusai, vezetői, komisszárjai és azok rokonai, barátai és üzletfelei tovább gazdagodtak. Ebben persze nem volt semmi új, de gazdaság is volt benne, meg politika is bőven...

– Igen, én is grúz vagyok. Tudja, Lavrentyij Pavlovics, hogy mit mondogatnak rólunk a szovjet proletárok? – Tudom, Sztálin elvtárs! Én küldöm a jelentéseket. Azt mondogatják, hogy "Azok a rohadt grúz kannibálok a Kremlben!"

Magyarországon nincs ebben semmi különleges. Állandó Samhainban élünk, ledőlt már régen a ráció összes védfala, pengés határkerítések védik a vigyorgó gonoszság sötét mocsarait. Kedélyes kísértetek, virgonc vámpírok örök dáridója folyik...

A Stanford Egyetem diákjaként kapott vízumot és vállalhatott volna munkát, csakhogy még a beiratkozást is elbliccelte, így Musk illegális bevándorlóként építette fel a Zip2 nevű startup cégét. Biden ezután képmutatással vádolta Muskot.

Akkor csak az oroszok szóltak bele az itteni életbe (igaz, elég keményen), most meg mindenféle lengyel, balti és francia buzeránsok akarják előírni, hogyan éljünk – morognak. Az oroszok tényleg úgy viselkedtek nálunk, mintha ők lennének a gazdák...

Ezzel szemben Kazahsztánban a kazahember havi átlagfizetése 600 USD. Így már érthető a magyarember kijelentése „a józan ész” birtokában, miszerint „az embernek keletre kell utaznia, ha otthon akarja magát érezni”. (Nem, nem vicc.)

A moziban egy asszony ül mellettem – orosz vagy lengyel, nem veszem ki jól, mert csak suttogva szól a kislányához –, a kezében nagy csokor virág, és vetítés közben egyszerre csak rázni kezdi a zokogás. Meggyilkolt hozzátartozójához kellett érkeznie...

A kalandos meséket előbb Angliában kapta szárnyra a siker, majd az Egyesült Államokba repítette. A Life magazin azt írta, Kennedy elnök kedvenc olvasmánya is Bond: az Oroszországból szeretettel (1959).