Frank Zsófia: Szuverenitásbarát költségvetés

Érthetetlen, miért gondolja a kormánypárt, hogy újult erővel majd több embert sikerül megszólítani azzal, hogy Tarzan szereti Jane-t, Fidesz lenni jó, ellenzék lenni rossz.  A nagy digitális harc, amit bejelentettek, eddig nem sok újat hozott, és nem is hiszem, hogy fog.

Rónay Tamás: Megkésett Németország

Friedrich Merz belátta, Németország nem engedheti meg magának azt, hogy a mai bizonytalan geopolitikai helyzetben ne legyen az EU vezető ereje, és szakít azzal a régi hagyománnyal is, hogy Németország nem áll bele a Magyarországgal szembeni konfliktusokba.

A. N.: Az ukrán maffia pancser lúzer az Orbán-maffiához képest

Orbán maffiájának tagjait egy rendes jogállam bírósága egyenként kétezer év életfogytiglanra ítélné el szervezett bűnözői csoportban elkövetett bűncselekmények miatt. Az ukránoknak maccsuk nincs ahhoz a rabláshoz képest, amit az Orbán-család maffiája folytat.

Szénási Sándor: Jöttünk, álltunk, visszamennénk

Három-négy ember kiabált csupán, csillogtatva EU-komfort műveltségét azzal, hogy Magyart Weber-csicskának nevezte, és tételezzük fel, hogy közben nem a Weber-féle kerti sütőket gyártó cégre gondolt, hanem konkrétan Manfred Weber néppárti frakcióvezetőre.

A. N.: Orbán eddigi legocsmányabb húzása az ukránozás

Orbán tizenöt éve az oroszoknak kémkedik, de az ukránokat vádolja kémkedéssel, míg az oroszok nyugati kémtevékenységének egyik központja Budapest, ahol orosz kémbank működött, s ahol a külügyminisztérium orosz irányítás alatt áll, a miniszter orosz kém

Tóta W. Árpád: Ki lehet szállni, van bűnbocsánat

Gergő már sejti, hogy így vagy úgy, ennek vége lesz. És most már az a kérdés, kit hogyan talál meg. Érdemes-e részt venni az utolsó, gyerekkatonás-felperzseltföldes csaták borzalmaiban, vagy jobb lenne készülni a jövőre? (...) Ismeri a történelmet, tudja, hogy...

Mosolygó Miklós: A kőből épült ház

A Time magazin februári címlapja Muskot még az elnöki íróasztal mögött ábrázolta, utalva túlnőtt befolyására. Ekkorra tudni lehetett, két dudás nem fér meg az Ovális Irodában. Trump áprilisban úgy nyilatkozott, hogy Musk hamarosan visszatér cégei irányításához.

Konok Péter: Sztálin sámlija

Sztálin rég elporladt. Sztulov ezredes (posztumusz vezérőrnagy) sem él már. De a sámli megvan, egy nagy moszkvai múzeum büszkesége. A múzeum teremőre pedig Alekszandr Ivanovics Sztulov, Ivan Alekszandrovics fia. A moszkvaiak máig elzarándokolnak a sámlihoz.

Juhász Dániel: Géppel írva

Az idei tanévben, május közepétől lehetőséget kaptak a szülők és a diákok, hogy egy, az iskolai KRÉTA rendszerben kitölthető anonim kérdőívvel “osztályozhassák” a pedagógusok munkáját. Csakhogy az éremnek ebben az esetben is két oldala van.

Batka Zoltán: Haverok, buli, junta

Rogán, Habony, Orbán immáron nem tud mást tenni, csak dülledt szemmel egyre elkeseredettebben nyomják újra-meg újra tövig a gázt, hátha csoda történik és újra kipördül a tragacs. Azonban egyelőre úgy fest: immáron egy helyben pörög a kerék...