Friss Róbert: Mindent, vagy amit akartok

„Szükségünk van Grönlandra a nemzetbiztonság, sőt a nemzetközi biztonság szempontjából is” – mondta Trump a kongresszusban. „Így vagy úgy, de meg fogjuk szerezni” – tette hozzá, ami semmi jót nem ígér, és nem más, mint ócska imperializmus.

Dániel Károly: Tovább, tavasszal

Visszafele jövet újra találkozom a postással. (Közben ő is, én is bent jártunk házakban.) Bizalmasan végigmér az öreg: Megy még, doktor úr? Megy? Én kihúzom magam – már amennyire tudom – és mondom: muszáj! Egymás gondjait is továbbvisszük magunkkal.

Dévényi István: Orbán Viktor átvágása

Csodálom Orbán Viktor visszafogottságát, hogy a gondolatsor végére nem jutott el a magyarság kihalásáig, de akkor most már tényleg ugorjunk a Nagy Bevallomásra: „Sikeressé fogjuk tenni Magyarországot, hiába akarnak elgáncsolni bennünket.”

Gál Mária: Trump békéje

Ezen a héten sem jön össze az ukrajnai béke, pedig Donald Trump beharangozta. Az amerikai elnök hétfőn azt írta közösségi platformján: "Remélhetőleg Oroszország és Ukrajna ezen a héten megállapodást köt", és mindkét fél "jelentős üzleti kapcsolatokat" építhet ki...

A. N.: Mit keresett JD Vance a pápánál?

A találkozón Ferenc pápa már csak díszlet volt. JD Vance önmagához hűen gátlástalanul visszaélt Ferenc pápa egészségi állapotával, nem volt tekintettel arra, hogy a meglátogatott egyházi vezető súlyos beteg, s láthatóan nem is ura magának. Ennek ellenére...

Zöldi László: Az újságírók hasonlítanak-e a jósnőkre?

Ha a médium segítségével igyekeznek a politikusok üzeneteket továbbítani a választópolgárokhoz, akkor bizony számíthatnak arra, hogy nem pontosan azt jut el a szavazókhoz, amit ők gondoltak. A torzító tényezőt mindig be kell kalkulálni.

Zöldi László: A kormány pénzeli-e a független sajtót?

2021 végén, ’22 elején a független sajtó az ellenzéki politikusok esetében sem fogta vissza magát. Akadt olyan publicista, például Bruck András, aki kért bennünket, hogy átmenetileg függesszük föl a kritikánkat. Hajlottam is volna rá...

Csutak István: Miért Crin Antonescu a legjobb?

Most meg azt mondják feleim, hogy Crin Antonescuban nem bíznak. Illene talán az Úz völgyében egy ilyen hangvételű székely népgyűlést is tartani. Románul. Hogy Victor Ponta, George Simion és általuk maga CG is értesüljön, miszerint...

Szűcs R. Gábor: Interjú az ördöggel húsvét előtt

Igyekezett mindent szépen elmagyarázni, mindennek megvan az oka, az oksági láncolat mögött ugyan ő áll, de ez szépen elsiklott, hiszen nem ő van, hanem a kormány, bár sokan azt hiszik, hogy mindenben ő dönt, de ezzel ellentétben viszont mégis.

Konok Péter: Kelbán úr

Kelbán úr – aki szerintem Béla, Ildi szerint Egon, Flóra feltette a képét a csoportjába, és ott a néphangulat úgy döntött, inkább igoros – ötszáz forintba került. Alkudhattam volna, de nem éreztem helyénvalónak. Kelbán úr mögött még egy kép lapult.