A. N.: Iványi Gábort keresztre feszítik

Jézus pedig csak annyit mond neki: „Velem csinálják ezt. Engem gyűlölnek. Mert engem látnak te benned. Én voltam mindegyik. Nekem adtál enni, inni, nekem adtál hajlékot, engem gyógyítottál. Veled leszek a kereszten.” Jézus vére tapad a felcsúti hóhér kezéhez.

Batka Zoltán: Trump fekete keddje

Nem árt tudni, hogy New York nem Budapest. Ez a faszság Budapesten sem működött, Karácsony Gergely pozícióját megerősítette Orbán szemétkedése, aki rendre összekeveri az öntudatos pesti polgárt a bivalybasznádi közmunkással. New York esetében pedig...

Kuncze Gábor: Szövegváltozatok

Uram, akkor szerinted mi tényleg ennyire hülyék vagyunk? Majd meglátjuk. Most küldjük ki a legújabb nemzeti konzultációt, várom vissza a válaszokat. A konzultáció lényege: mindenki úgy köteles táncolni, ahogy én fütyülök! ÉSa akkor a magát királynak képzelő...

Szűcs R. Gábor: Szörnyeteg

Ez a szörnyeteg, aki a pénztárat is ellopta és elrejette, most arra támad, aki a nincsteleneket, elesetteket támogatja, csak mert azt hiszi, azok nem tudnak védekezni. Olyan, mint a TEK nevű szörnyszervezete: csak a fegyvertelenektre támad.

Zöldi László: Ki fia-borja Krasznahorkai?

„Gójnak nem adnak Nyombél-díjat, csak farizeusoknak.” Lezsidózzák Krasznahorkait, de ha ezt két egymástól független forrásból cáfolja irodalomtörténész és szűkebb pátriából való ismerős vagy rokon, akkor beérik a „zsidóbérenc” kifejezéssel is.

Garzó Ferenc: Régi és új telefonjaink: sokat beszél az iker

A múltkor egy velem egykorú barátom ült mellettem egy váróteremben, a gyenge térerő miatt nem tudott hívást kezdeményezni. Én pedig komoly arccal jegyeztem meg: „biztos beszél az iker”. Két percig szinte ápolni kellett őt a sivító kacagás miatt.

Demény Péter: Szeretet nélkül nem

Egyszer a magam bumfordi módján azt találtam mondani, hogy „manapság nem írnak jó esszét”. És miközben ezt mondtam, ott ült mellettem Márton László, az egyik legjobb kortárs magyar esszéíró!!! Lendületes, művelt – leginkább németes kultúrájú...

Demény Péter: Édesapám

Élete végén már nem volt élettársa, egyedül érezte magát, és mindaz az elégedetlenség, amelyet felgyűjtött, egyszerre borította el. Ekkor már egyre kevesebbet beszéltünk, végül úgyis mindig összeszólalkozás lett belőle, és ebbe én biztosan belefáradtam.