Kocsis Tamás: Kissingerről

Kocsis Tamás: Kissingerről
„Ha ez tovább eszkalálódik, az akár Armageddon-szerű összecsapáshoz vezethet. Az emberiség, történelme során először, elérte azt a pontot, hogy képes belátható időn belül eltörölni önmagát a Föld színéről.

Ady Endre: A hazugok országa

Ez az ország lehet becsapott, elszédített, alvó, de mégis csak ország. Ennek az országnak van népe, olyan-amilyen polgársága, közvéleménye. Ez az ország, mint minden eleven orgánum, él, tendál, vágyik, akar. S ez az ország úgy viselkedik, mintha egyenesen az ő életföltétele volna az a hazugság, mely pedig csak az ő mai urainak életföltétele.

Ki miben jobb?

Korban Orbán előnye behozhatatlan! Márpedig a tapasztalat döntő lehet, lásd Medgyessy Péter győzelmét 2002-ben… Orbán legnagyobb esélye tehát: a végső nagy tévévita ellenzéki kihívójával, akár a magasabbal, akár az angolobbal! Kiáll? Ágoston Hugó írása

Horn Gábor: Izgalmas idők jönnek

Tudunk majd dönteni, arról, hogy kiben látjuk a megoldást, egy másik Magyarország felépítésének reményét. Leckét adhat az ellenzék a felcsúti magányában mindenről döntő Orbánnak.

Bajor Andor: Hillheimi szálloda (Éjféli ügyelet)

Az eszméket lelakatoló zárkák nem kereskedelmi meggondolásokból tűnnek el. Nem az ügyes vállalkozó, hanem maga a türelmes, kereskedelmi érzék nélküli nép lát hozzá az átalakításukhoz, saját építészeti elgondolásai szerint.

Sütő András: Az idő kezében

Az idő keze dolgozik rajtunk. Hol szelíden, hol szigorúan – néha fájó fogással is – oda fordítja a fejünk, ahol a szívünket hagytuk volt, a közösség felé, amelyből vétettünk; amelynek létét „irodalmon kívüli“ erők határozzák meg.

Bolgár György: A végeredmény hete

Akármilyen jók az oltási számok, a lakosságot sokkal kevésbé tudták megvédeni a járványtól, mint az európai országok többsége. Továbbra is Magyarország vezeti a világstatisztikát: lakosságarányosan nálunk haltak meg a legtöbben a járványban.

Domokos Eszter: Sikertelen protekció

Ne tessék félreérteni, nem elírás a cím, nem „sikertelen produkciót“ akartam írni, ámbár azt is írhattam volna némi rosszindulattal, miután végignéztem a Csak egy telefon című magyar filmet. Ez a…