Kövér Lászlónak elgurult a gyógyszere

A legkevésbé sem kívánjuk a Jobbikot védeni, de a házelnök döntése minden határon túlmegy. Már csak azért is, mert az ellenzéket lehazaárulozó ellenzék fogalmát a Fidesz vezette be.

Gyorskomment 8. A zenekar

Mindemellett, illetve éppen ezért: az AstraZeneca mindenhol az elfogadott, oltási bizonyítvánnyal alátámasztott „hivatalos” vakcinák közé tartozik. (Mondjuk eltérően az egyelőre utóbbira nem jogosító „keleti” vakcinákkal szemben).

Gyorskomment 7. Luis Suárez

Láttunk már ilyet: a kora miatt „kiselejtezett” sportoló, politikus, szakember, újságíró új csapatával felülmúlja hálátlan exét. A sport, a futball az élet metaforája, mondják. De most ez a két „befejező” Suárez-gól kissé mintha kísérteties lenne… Á. H. írása

Aki magyar, nem lehet ellenzékben

Ám ha mégis beütne valami fatális véletlen folytán a lehetetlen, hogy ellenzékbe kerül a haza, arra is van megoldás. Aki nem csak a mának él, és előre tekint, az fölkészül az efféle képtelen esetekre is. Krebsz János írása

Majtényi Erik: Cselgáncs visszamenőleg (Zárójelben)

Hovatovább a három muskétás kardja is csak nyársként szerepel a szalonnasütő jelenetekben, mert a három muskétás is a tenyere élével vagy az ellenfélnek a saját fején való áthajításával oldja meg a becsület és a lovagiasság bonyolultabb kérdéseit.

Farkas Árpád: Az itthoni sütnivalóért

Mióta európai hazai költőt (mifelénk így hívják a tehetséges embert) láttam megrémülni egy nagyváros forgatagában, azóta egykedvűen bontanám ki a hazai kendőből a szalonnát s hagymát a bécsi Burgban is.

Dăncilă

Ebben a közegben polgárjogot nyer a mindent leegyszerűsítő, lebutító kommunikáció, az érvek helyét a minősítések veszik át; a választási kampányt nem a programok, hanem a megfizetett, vagy hasznos idiótákból álló troll-csapatok vívják. Székely Ervin írása

Föld S. Péter: Tegnap már csak 51-en haltak meg

Egy évvel ezelőtt Orbán Viktor még arról beszélt, hogy a járvány elleni küzdelem sikeressége az elhunytak számában mérhető. Mostanában nem hallani erről, kizárólag az oltottságról beszélnek az ország jelenlegi vezetői.

Gyorskomment 6. Egy vitához

Két nyugdíjas sakkozik a parkban, kibicektől körülvéve. Az egyik felnéz, elsápad felismerve a világbajnokot. – Nagymester, ön az? – Igen, én vagyok. – Kérem, megmondaná, melyikünk áll jobban? Á. H. írása

Nagy Kálmán: Szakkifejezések

Vajon nem lenne-e helyes szakemberek (műszakiak) bevonása a szerkesztőségi munkába – akár újságról, folyóiratról vagy naptárról van szó – tanácsadóként, nagyobb szerkesztőségekben meg éppen alkalmazottként?