VÉLEM ÉN

Ma már emberek százai és ezrei gyalázzák mindennap a romákat, a menekülteket, a románokat, mikor kicsodát kell, sőt, a székelyföldi és a kolozsvári sajtó egyre gyakrabban enged meg xenofób, kultúrraszista, rasszista tartalmakat megjelenni.

Egy ismerős megkapta második oltását az oltóközpontban. Hazafelé menet azt vette észre, hogy homályosan lát. Otthon felhívta az oltóközpontot, hogy tanácsot kérjen, kell-e orvoshoz vagy kórházba mennie.

És én eltűnődöm azon, hogy bizony itt nem lesz addig jó világ, amíg ez a mi szép tunya eszünk el nem megy teljesen, ez a mi jól öltözött, mindig árnyékos zugot, könnyű nyalánkságot és nyugodalmas jó éjszakát kereső eszünk el nem hagy minket.

Az írók közül Tamás Gáspár, ha jól tudom, bélyeget gyűjt, Bajor Andor és Lászlóffy Aladár régi pénzeket, Huszár Sándor bokályokat. A balázsfalvi Teodor Zories víz hozta gyökereket gyűjt, és bútort, kisszobrot készít belőlük.

Kínos kérdés ugyan, de hát miért van az, hogy irodalmi lapjaink szerkesztőinek – Nagy Kálmánt kivéve – nem jutott eszébe már réges-régen mindaz a számtalan tennivaló, amely napilapjaink, mindennapi beszédünk körül adódik?

Hanem az igazi születésnapi köszöntő mégis megszületett! Az egyik jeles alapító tag írta az államelnöknek címezve. Emelkedett, őszinte szöveg, visszatekintés és jövőremény. Valóságformáló dokumentum! Olvassák el, kérem, itt és most. Septimus Severus írása

Aki gyűlöl, az nem beszélget, hanem vicsorog. Nem hallgatja meg a másik álláspontot, mert biztos benne, hogy az hamis. A gyűlölet szellemi süketség. Aki gyűlöl, az egyre kevésbé ember.

Ha megérte volna a kiegyezést, talán belátta volna, hogy 1848 nem hozott végromlást, hanem „csak” egy véres állomása volt az akkor formálódó modern világba vezető útnak – de hát mennyire érdekelhette őt már mindez azon az 1860. április 8-ra virradó éjjelen?