Illetéktelen (5)

Ebben a műfajban egy vagy két vállalkozó ember elmegy a vadonba, messzire a civilizáció rettenetétől, és az ősemberhez hasonlatosan minden szükségletéről magának kell gondoskodnia. Milliós nézettségeket produkálnak, a bennünk élő kamasz Robinson szereti az efféle kihívásokat. Krebsz János írása

1001 leütés (1): 1001 leütés

Szerkesztőségünk tagjai körében nemrég reprezentatív felmérést végeztünk: arra voltunk kíváncsiak, mekkora szöveget vagyunk képesek figyelmesen elolvasni egy perc alatt. Így jött ki az 1001 leütés – egy jegyzet eszményi terjedelme.…

A világ öröme

Diego Armando Maradona halálára Abban a nagyszerű sorozatban, amelynek Maradona a legragyogóbb neve, Zidane volt az utolsó zseni. Látni a pályán, nem a gyorsasággal győzni, hanem az intelligenciával, a páratlan…

Az „isteni” Diego

Vegyünk találomra egy portált, hogy ne kelljen fogalmazgatnunk, leírnunk, amit mindenki tud: hogy talán minden idők legnagyobbja volt a szerdán hatvan éves korában szívrohamban elhunyt Maradona. Legyen ez a portál…

Illetéktelen (3) – A valóság hajlítása

Manipulálnak bennünket, ez nem kétséges. A rendszerváltás táján figyeltünk fel arra, hogy nem elég egyetlen újságot olvasni, egyetlen híradót megnézni, ha közel akarunk kerülni az igazsághoz. Korábban elég volt egyet…

Az elnök és barátai

Amíg az amerikai republikánusok és világszerte a (szélső)jobboldal az isten-haza-család mítoszaiba kapaszkodik, egy nemlétező múltba (...), addig a liberálisok nem győznek a „progresszióval” házalni, ellopva a fogalom maradék értelmezhető tartalmát is a baloldaltól. Kustán Magyari Attila írása

Valami bűzlik Brüsszelben…

Vagyis mi marad? Deutschot kizárják és a Fidesz önszántából követi – vagy, és Orbán ismeretében ennek van nagyobb esélye, még szerda előtt bejelenti a teljes frakció távozását a Néppártból. Fóti Tamás írása

fekete gálya

Téli vasárnap délelőttön. Ipse sétálni indul fiaival a Neckar partjára. Hogy lássák a természeti csodát, a harminc év után újra befagyott folyót. Ragyogó napfényben ereszkednek le a hídról levezető lejtőn. Hajdú Farkas Zoltán írása

A bennünk alvó gyanútlan kisgyerekre

A harmadik és a negyedik, az ötödik és a hatodik – jönnek péntekre virradó éjszaka az elektronikus üzenetek. Meghalt Szőcs Géza. Ugyanazt válaszolom. Láttam, nagyon szomorú vagyok.Tudtuk, amikor beutalták. Tudtuk, amikor lélegeztetőgépre került... Ágoston Hugó írása