A Pfizer már javában fejleszti a koronavírus elleni tablettát

A Pfizer már javában fejleszti a koronavírus elleni tablettát
Ha a gyógyszer az első fázisban jól teljesít, következhet a második, majd a harmadik klinikai fázis, utóbbiban próbálják ki több tízezer főn is, hogy megállapítsák a hatásosságát. A gyakorlati alkalmazásig csak ezután juthat el. Optimista várakozások szerint már idén elérhetővé válhat.

Hetven éve halt meg Ludwig Wittgenstein

Hetven éve halt meg Ludwig Wittgenstein
Munkássága két korszakra („korai” és „késői”) osztható: az első korszak tipikus (és egyetlen könyv formában megjelent) műve a Logikai-filozófiai értekezés (Tractatus logico-philosophicus, 1919). Későbbi évei során elvetette a tractatusi gondolatok nagy részét.

Miért csökken az európaiak IQ-ja?

Miért csökken az európaiak IQ-ja?
1995 óta egy széles körű társadalmi változás nyomta rá a bélyegét a gyerekek fejlődésére-gondolkodására, ami évről évre meghatározóbb lesz. Ez a társadalmi erő nem más, mint a technológiai fejlődés.