Vámpírok nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes. Bram Stoker skót író miatt ismerte meg a világ a fokhagyma vámpírtaszító hatását. Hogy ennek mi állhat a hátterében, arról megoszlanak a vélemények.
A vakcinák hatásosságánál azt az értéket tüntettük fel, amely alapján engedélyt kaptak, és amely az alkalmazási előírásban hivatalos adatként szerepel. Más esetekben, például a két oltás között kihagyott időnél, a magyarországi gyakorlatot vettük alapul.
Ha a gyógyszer az első fázisban jól teljesít, következhet a második, majd a harmadik klinikai fázis, utóbbiban próbálják ki több tízezer főn is, hogy megállapítsák a hatásosságát. A gyakorlati alkalmazásig csak ezután juthat el. Optimista várakozások szerint már idén elérhetővé válhat.
Véleményem szerint Paulescu legalább annyira megérdemelte volna a díjat. Mint tudomásom van róla, Paulescut formailag nem ajánlták, de nyilvánvaló, hogy a Nobel Bizottság várhatott volna egy esztendőt.
A múlt héten a Tony Blair Intézet jelentésében arra szólította fel a brit kormányt, hozza nyilvánosságra az AstraZeneca-vakcina hatásairól szerzett összes adatot (ahogy Izrael járt el a Pfizerrel), ezzel állítsák vissza a bizalmat az oltóanyag iránt.
A Pennsylvania Egyetemen, az Állatorvostudományi Kar Munkakutya Központban arra treníroztak kutyákat, hogy nyál- és vizeletmintákból felismerjék, melyik tartozik koronavírussal fertőzött emberhez.
Egy általános -tól-ig határt nehéz kijelenteni. Abban azonban egyelőre egyetértés mutatkozik a szakértők között, hogy az első időszakban évente, majd egyre ritkábban kell beadatni az ismétlő oltásokat.
Ha valaki már megkapta az első dózist, és nem lett baja tőle, akkor mindenképpen megéri a második oltásra is elmenni, hiszen annak még kisebb a valószínűsége, hogy csak másodjára jöjjön ki a vérrögképződés.
A tudósok a levelet Joe Biden amerikai elnök csütörtöki klímacsúcsára időzítették: arra hívják fel a figyelmet, hogy nem az ipar szereplői, hanem a világ vezetői felelősek a bolygó jövőjéért.
A Covid-19 elleni AstraZeneca, új néven Vaxzevria® védőoltás két különálló adagból áll. Egy skóciai vizsgálat alapján már az első adag felvétele is védelmet nyújt, és a védelem elsősorban a Covid-19 súlyos lefolyású formájával szemben jelentős.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.