Orbán János: Korunk és a betegségek

A neurózis nemcsak egyedi sorscsapás, hanem közösségi, társadalmi probléma is. Egyrészt, mert a neurotikusok nagy száma és a betegség hosszú lefolyása miatt sok a kiesett munkaóra, másrészt a neurotikusok túlnyomó része kivetíti elégedetlenségét. belső diszharmóniáját a környezetére.

Porszívózz a demencia ellen!

Porszívózz a demencia ellen!
A tanulmány megállapította, hogy azoknál a résztvevőknél, akik rendszeres, erőteljes tevékenységet folytattak, például sportoltak vagy edzettek, 35 százalékkal csökkent a demencia kialakulásának kockázata.

A Jangce is bajban van

A Jangce is bajban van
Kínában nem ritkák a nyári hőhullámok, főleg a szárazabb nyugati és déli országrészekben. A meteorológusok szerint azonban ebben az évben szélsőséges az időjárás, amit a klímaváltozással magyaráznak. A Jangce folyó jelenlegi vízhozama csak 51 százaléka az elmúlt öt év átlagának...

Hamar Márton: Ösztön, tanulás – egyensúly

Nem kétséges , hogy eddigi nézeteink az ember eredetéről és az állati „értelemről” módosulni fognak. Az etológiái kutatások mindinkább azt bizonyítják, hogy a csoportviselkedések nívói jelentették az alapot, ahonnan valamikor az ember fejlődése megindult.

Spanyolországban meghalt az első majomhimlővel fertőzött beteg

Spanyolországban meghalt az első majomhimlővel fertőzött beteg
Habár a majomhimlő már évtizedek óta jelen van Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein, eddig nem okozott járványt az afrikai földrészen kívül. A hatóságok csak idén májusban figyeltek fel az európai, észak-amerikai és ázsiai fertőzési hullámokra.

Kapusy Antal: Meghosszabbítható-e az élet?

Arra a kérdésre, hogy gyógyítható-e az öregség, ma még csak egyértelmű nemmel lehet válaszolni. Olyan szer, amely minden esetben s az öregedési tünetek mindegyikére kielégítő módon hatna, nem ismeretes. De minden esetben enyhíteni lehet az öregséggel járó panaszokon...

Kerekes Medárd-Csögör István: Szívbeteg leszel-e?

A Framingham-tanulmány irányítói szerint az olyan férfi, akinek túl magas a szérumkoleszterinje, magas a vérnyomása és ugyanakkor kövér is, valóságos életkoránál 15 évvel idősebbnek tekintendő, legalábbis az élettartamra való kilátás szempontjából.