Az IPCC mostani jelentése csak az első része egy olyan riportsorozatnak, amely a klímaváltozásra fog reflektálni. Három hónap múlva egyébként Glasgow-ban tartják a Cop26 nevű klímacsúcsot.
Ha a keringés leáll, az rendkívüli hideget hozhat Európába és Észak-Amerika egyes részeire, megnövelheti a tengerek szintjét az Egyesült Államok keleti partjánál, és bezavarhat a monszunokba, amelyek vízzel látják el a világ jelentős részét.
A történelem eddigi legnagyobb rakétája a Saturn-V űrrakéta már lassan megszokottnak nevezhető látvánnyal emelkedett a magasba. lényegesen több súlyt vitt magával, mint elődjei, így mindenképpen szükséges volt módosítani az amúgy sem hétköznapi óriást.
Scott és Irwing kipróbálta az új holdöltönyt, amely kétszer könnyebb, mint az Armstrongé volt. Wordenre több teendőt bíztak, mint bármelyik elődjére: térképet készített a Holdról, visszafele jövet pedig biztonsági ruhájában ki kellett lépnie az űrbe...
Arra van pénz, amikor ki kell szervezni százmilliárdokat ner-alapítványokba, meg amikor Mészáros és Mészáros és Társa közbeszerzéséről van szó, meg amikor saját lábon álló vejek és lányok cégeit kell megtámogatni. Drogriporter írása
Amikor 1975-ben először olvastam a 2035 után bekövetkező katasztrófákról, azok beláthatatlan messzinek látszottak. 2021-ben éppen ilyen távolinak tűnhet 2100, de csak azért, mert elfelejtkezünk arról: a XXI. században születettek nagy valószínűséggel megélik a 100 évet!
Ha a természeti csapások miatt nem lesz áram, károkat szenved az infrastruktúra, akadozik a kereskedelem, akkor az a mai fogalmaink szerinti civilizáció végét jelenti. Eljuthatunk odáig, hogy ez bekövetkezzen? Könnyű a válasz.
Az 1980-as és az 1990-es években még hozzávetőlegesen egálban volt a jégveszteség és a felhalmozódás, az utóbbi húsz évben azonban felborult az egyensúly, a felszínre hulló csapadék, vagyis a hó mennyisége nem nőtt, a légköri és a tengeri hőmérséklet viszont emelkedett.
„Az elmúlt évtizedben már tapasztalhattuk a grönlandi gleccserek egyre súlyosabb és szabálytalanabb olvadási folyamatait. Ahogy a légkör tovább melegszik, ezek az extrém olvadások egyre gyakoribbá válnak.”
A hónap végén újabb hőhullám csap le a kontinensre, az extrém időjárás várhatóan legalább egy hétig kitart. Ugyanakkor egy hatalmas szaharai porfelhő is elérheti Közép-Európát. A déli és dél-keleti országokat érintő hőhullám következtében a hőmérsékleti értékek a 45 Celsius-fokot is elérheti.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.