Mintha egy évvel az országgyűlési választás előtt belefeledkeztek volna a nem hivatalos kampányba, és lebutított üzenetekkel bombázzák a médiafogyasztó választópolgárokat.
Következetesen a nemzeti érdeket követve összefogásukkal készek segíteni a média hazai és külhoni magyar munkatársainak, műhelyeinek szakmai fejlődését, sokoldalú felkészültségét, értékválasztását.
“Olyan áll benne, hogy ‘az ismétlésnél nincs kibontva a beltartalom’. Tehát a Reggeli Gyors ismétléskor nincs úgy kibontva, mint eredendően, tehát a megismételt műsort ugyanolyan részletességgel kellett volna bemutatni.”
Hibásnak ítélték a lényegi műsortervet is, ami “nem felelt meg a rádiózás alapvető követelményeinek, ellentmondásokat tartalmazott, melyek az eddigi bírósági döntések alapján nem mérlegelhető, objektív hibák.
Amikor ez a cikk megjelent, még megvolt a Népszabadság, megvolt az Új Magyar Szó – előbbi pedig megírta, hogy utóbbi nem kap odaátról támogatást. Népszabadság 2016. október 8-ától már nincs, a Maszol már kap odaátról támogatást. Így megy ez.
... felszólítja a magyar hatóságokat, hogy vonják be valamennyi érdekelt felet a médiatörvény és az alkotmány felülvizsgálatába, ami egy jogállamiságon alapuló, megfelelő fékekkel és ellensúlyokkal rendelkező demokratikus társadalomban alapvető fontosságú...
A morális megítélés és elítélés a szellemileg korlátoltak bosszúkedvence azokon, akik kevésbé azok, ezenkívül egyfajta kárpótlás is azért, hogy a természet mostohán bánt velük, végül pedig alkalom arra, hogy szellemre tegyenek szert és kifinomultakká váljanak: - a gonoszság szellemivé tesz. Friedrich Nietzsche
1973. június 6-án ügyeletes hírszerkesztő voltam a Rádióban – akkor már ’külföldi’ adásokat is ’lehallgattunk’, részben saját híreinket ellenőrzendő, részben azokat ’színesítendő’. A föllelt érdekességekre aztán fölhívtuk az ’illetékes’ főnökünk figyelmét.
A Népszava ma reggel megnyugtatta az előfizetőket. A szerkesztőségi közlemény szerint nincs semmi dolgunk azzal, hogy a Magyar Posta bejelentette: június 30-ával megszünteti a hírlapok kézbesítését. A kiadóhivatal átveszi ezt…
Van még két régi motoros, aki hasonlóképpen döngeti a digitális országutat. Egyre inkább az a benyomásom, hogy amit csinálnak, az nem nosztalgia, nem is retró. Régi, kedvenc, jól bejáratott márkájukat gondolják újra a világháló korában.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.